The End?

Sajnálom, biztos észrevettétek, hogy már egy ideje nincs új rész. Ezt tényleg nagyon bánom, de ez azért van, mert nincs semmi ihletem. Már itt szenvedek lassan egy hónapja hogy megírjak egy új részt, de nem megy. Mindig leülök a gép elé, hogy: "Na akkor most megírom!" De leírok egy mondatot és mást nem tudok már.

Amikor elkezdtem a blogot, annyi ötletem volt... Eldöntöttem, hogy mi lesz a főszereplőkkel majd a későbbiekben, milyen események lesznek majd. Arra gondoltam, hogy tök jó lesz, nagyon izgalmas és eseménydús, mindenkinek tetszeni fog. Hogy ez egy különleges blog lesz, hiszen még senki sem írt ilyet.

De valahol elrontottam. Az első néhány résznél még úgy éreztem, hogy jó úton haladok, de valahol elvesztem. Annyira gyorsan történtek az események, hogy teljesen eltávolodtam az eredetileg elképzelt sztoritól, emiatt hirtelen nem tudtam olyan jó dolgokat kitalálni.

Sajnos nem tudom, hogy mi legyen, ezek után már annyira nincs ötletem... Van elképzelésem, hogy mi lesz Niallal, miután átváltozik, de utána semmi. Azután már nem lenne izgalmas. 

Ezért most talán jobbnak látom, ha itt rögtön befejezem ezt a történetet. Nem szeretném, ha sok unalmasságot olvasnátok. Nem szeretném addig elhúzni a történetet, mert már nem lenne benne semmi érdekes, izgalmas. 

Nagyon sajnálom, hogy itt most be kell fejeznem. 

Köszönöm a közel 6000 oldalmegtekintést, 14 feliratkozót, a kommenteket és a sok biztató szót, amit eddig kaptam! Erőt adtak, hogy igenis folytassam az írást! 

Még gondolkozok új blog indításában, de már van egy pár ötletem, hogy miről szeretnék írni, és nem szeretném, ha annak is így kéne végeznie.

Köszönöm még egyszer, hogy itt voltatok mellettem! Szeretlek titeket! :))

~Mrs.Horan

13. rész: The worst day

*Liz szemszöge*

Reggel fáradtan nyitom ki a szemeimet. Nem sikerült kipihennem a tegnap estét. Főleg mert 4 órát aludhattam. És ugyebár ma suli van. Azt hiszem, hogy az egész napot végigfogom aludni.
- Liz, siess, lekésed a buszod - nyomja a kezembe anya a tízórais zacskót. Abban a pillanatban belebújok a cipőmbe, majd elindulok a busz felé.
Út közben Niall is csatlakozik hozzám, hogy ne legyek egyedül.
- Jól vagy? - kérdezi kicsit aggódóan. Aprót bólintok.
- Tudod nem hittem volna, hogy ezt fogom Dylannel tenni. Hogy visszautasítom. De valahogyan a látványa, az hogy újra találkoztunk, ezt hozta ki belőlem.
- Jobb is, hogy otthagytad. Már az elejétől fogva gyanús volt nekem az a fiú.
- És amit nem mondtam el neked - nyelek egy nagyot - Talán nem az volt az első alkalom, amikor megcsalt. Már rajtakaptam, hogy valaki mással csókolózott. De figyelj. Felejtsük el ezt a témát. Ez már egy lezárt ügy, nem szeretnék vele többet foglalkozni. Túl kell lépnem.
- Úgy van ahogy mondod - helyesli - Akkor hát.. Elszeretném mondani, hogy a történtek után rád bízom, hogy mikor legyek újra ember.
- Rám bízod? - elnevetem magam - Ezt hogy érted?

- Amikor készen állsz rá, hogy átváltozzak. Nem szeretném, ha éppen akkor csinálnánk ezt, amikor még mindig nyomaszt téged a dolog.
- Figyelj Niall - rászólok, majd megállok - Én már most is képes lennék segíteni neked, hogy átváltozz. Hidd el, hogy nincs semmi baj - elmosolyodok, mire ő is egy halvány mosolyt varázsol az arcára.
Fejemet a buszmegálló felé fordítom.
- Bocsi, de most megyek - mondom, miközben újra felé fordulok, de már nincs ott. Tipikus.

* * * * * * *

- Liz! - ölel át Catrin, amint megpillant - Jól vagy?? - kérdezi kicsit aggódóan, mire csak bólintok - Furcsán viselkedsz mostanában... - összeráncolja a homlokát.

- Tudod nagyon sok dolog történt velem. Ott van Niall meg Josh és a telihold meg...

- Micsoda? - közbevág - Josh?

Egy percre elgondolkozok. Vajon melyik lenne a jobb? Ha elmondanám neki, hogy démon és majdnem én is azzá változtam? Vagy hogy csak megcsókoltuk egymást. Azt hiszem, hogy egyik se jobb. De talán Catrin nem mondja el senkinek.

- Figyelj - mondom halkan - Tudom, hogy nem fogod elhinni, de... Josh nem az akinek hiszed.

- Liz! - elkiáltja magát Andy a folyosón, amitől megijedek egy kicsit. 

Na már csak ő hiányzott. Andy még az elején megpróbálta nekem bemesélni, hogy a ház, ahol élek, az egy veszélyes hely. Azóta csak erről tud velem beszélgetni. Mindent megakar tudni a házról, a környékről és Niallról. Eleinte nem nagyon hitte el, hogy tényleg létezik, de végül meggyőztem. A barátomnak tartom őt, de néha már kezd idegesíteni, hogy csak ezzel tud foglalkozni. Vajon ha nem laknék abban a házban, akkor is így barátkozna velem?

- Miújság csajszi? - vállamra teszi a kezét - Hogy van a kis Niall barátod? - kérdezi nevetve.
- Andy - lehunyom a szemem - Kérlek ne hozd fel ezt a témát - próbálom nyugodtan lezrázni.
- Baj hogy érdeklődök a ház iránt?
- Nem erről van szó - megrázom a fejem - De tudod néha elgondolkozok, hogy talán csak ezért barátkozol velem. Mindent tudni akarsz arról a helyről, de rólam eddig semmit sem tudsz, mert állandóan csak Niall érdekel - emelem fel a hangom - Jó lenne, ha békén hagynál ezzel - teszem a kezeim magam elé, majd választ nem kapva elindulok a terem felé, ahol az órám lesz. Catrin azonnal utánam rohan.
- Ez...? - kérdezi csodálkozóan. Biztosan nem ezt várta tőlem, hiszen sosem szoktam kiosztani az embereket, de most Andy túl ment minden határon.
- Nem tudod, hogy milyen idegesítő, hogy állandóan csak erről beszél. Mintha egyáltalán nem érdekelném. Kihasznál - magyarázok és közben megállok.
- Talán tényleg így van - húzogatja a száját - De figyelj, beszélek vele. Talán helyre tudom tenni.
- Az jó lesz - egyezek bele.
Már éppen mennék tovább, de hirtelen megpillantom Josht. Zavaromban nem tudom, hogy mit csináljak, ezért csak állok tovább a barátnőm mellett. De ami történik, arra egyáltalán nem számítottam. Josh szó szerint lesmárol, anélkül, hogy bármit is csinálna. A csók kicsit hosszúra sikerül, és miután elválik az ajkaimtól, azt hiszem, hogy mindjárt eldőlök.
- Ez meg mi volt? - kérdezi kíváncsian Catrin, amint Josh már látóhatáron kívül kerül. Tátott szájjal bámulok ki magamból. Magam sem tudom, hogy mi volt ez - Lemaradtam valamiről? - kérdezi ismét, de nem tudom válaszolni - Liz! - megfogja a vállam, majd enyhén megráz - Az iskola legjobb pasija mindenki előtt lesmárolt! Tudnom kell, hogy mi történt! - győzköd, hogy mondjam el. Ahogy körbenézek, mintha mindenki a választ várná tőlem. Összesúgnak, hogy vajon mi lehetett ez, miért pont engem, az új lányt smárolt le.
- Nem olyan nagy dolog - megvonom a vállam - Mások is szoktak csókolózni - próbálom elterelni a témát, majd megfogom a cuccaimat, és elindulok az órámra.

* * * * * * * *

Hazaérve azonnal eldobtam a táskám a szoba sarkába, és lefeküdtem az ágyra. Ez volt életem legrosszabb napja. Földrajzon természetesen én feleltem, írtunk franciából dolgozatot, de egy szót sem tudtam. Emellett ott van Josh és Andy. Egyiküket sem értem. Andyt remélem helyre teszi valaki, mert ha így fog velem az örökkévalóságig viselkedni, akkor annak nem lesz jó vége. Josh pedig... Mit akar tőlem? Azt hiszem az egy egyértelmű jel volt, hogy visszavettem a gyűrűt, amit ellopott. Ez azt jelenti, hogy csak az ékszer miatt csókoltam meg. De talán belém szeretett? Nem, az kizárt. Annyira hülye még Ő sem lehet.

- Hé - szól Niall, mire felemelkedek. A szekrénynek támaszkodva néz engem - Milyen napod volt? - kérdezi, majd közelebb jön és leül az ágyra.

- Ne is kérdezd - megfogom a fejem - Borzasztó! Azt hittem, hogy már sosem lesz vége! 

Megértően a vállamra teszi a kezét.

- De nincs semmi baj - elmosolyodok - Tudod, egész nap azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnál beilleszkedni a társadalomba emberként. Egy csomó ötletem van! 

- Na halljuk!

Táskámból kiveszem a laptopom, majd megkeresem a jegyzeteimet. 

- Készítettem neked néhány összeállítást. Vagyis inkább stílust.

Ír manó

Fotós

Punk Niall

Zenész 

- Na hogy tetszenek? - fordulok kíváncsian felé. Tágra nyílt szemekkel néz rám.

- Ezt most komoly? - mutat az első képre - Ez kizárt! Bár a szakáll tetszene.

- Poénnak szántam, nyugi! És a többi?

Kicsit elgondolkozik, majd megszólal.

- A második tetszik, de igazából azt sem tudom, hogy hogyan kell használni azt kütyüt. A napszemüveg és sapka az is nagyon bejön, de inkább nem. A harmadik.. felejtős.

- És a negyedik? - ajkamba harapok, remélve, hogy ez tetszeni fog neki.

- Imádom! - elkiáltja magát - Tudok gitározni, szoktam énekelni, miért ne?

Meglepődök, hiszen erről még nem is mesélt nekem. Ezek szerint van tehetsége a zenében. Ilyen külsővel és ezzel a fantasztikus személyiséggel akár sztár is lehet. Az egész világ a lábai előtt fog heverni.

- Akkor azt hiszem, hogy megszületett a döntés - bólintok egyet, mire visszabólint.

A délután nagy részét nem a tanulással töltöttem. Az várhat. Most csak azt szeretném, hogy Niall boldog legyen, amikor átváltozik. Ezért gondoltam, hogy elküldöm egy meghallgatásra, ami szerencsét hozhat neki. Emellett készülök neki egy kis meglepetéssel is.

Mi vagyunk a One Direction. 2010-ben alakult a banda, azóta egyre híresebbek leszünk.
Bandatagot keresünk, aki tud énekelni és esetleg hangszeren játszani.
Várunk szeretettel a meghallgatásra!
One Direction xx

Kedves Olvasóim!

Először azzal kezdeném, hogy kaptam két szavazatot a szavazáson, hogy unalmas a blog. Szeretném, ha az a 2 ember leírná (akár névtelenül is), hogy miért az, hogy tudjak a blogon változtatni!

A másik, hogy bocsánat ismét a késésért. Tudjátok, hogy ti olvasók nagyon fontosak vagytok nekem, szóval legközelebb már nem hagylak titeket cserbe.

~Mrs.Horan xx

12. rész: Az igazság néha fáj

Sziasztok! Egy kisebb szünet után meghoztam az új részt. Remélem, hogy még lesznek olvasóim ezek után..:) Próbáltam ezt a részt hosszabbra írni.. hát most így sikerült. Jó olvasást!

*Liz szemszöge*

A lélegzetem eláll. Amint kimondja ezeket a szavakat, hirtelen úgy érzem, hogy elájulok. Most mit kéne tennem? Hiszen érzik, hogy itt vagyok. Nem menekülhetek, mert akkor biztos, hogy észrevesznek. Ha elkapnak, akkor nekem tényleg végem.
Még mielőtt észhez térnék, azért van annyi időm, hogy megnézzem a főnököt. Így utólag hozzászokva már nem annyira ijesztő. Talán azért ijedtem meg, mert először látok démont. Emberi alakja még azért látszik, csak izmai kiduzzadnak, erei láthatóvá váltak. Vörös, hosszú haja azonnal kiszúrja a szemem.
- Gaap, Croccel - fordul hátra a testőrökhöz - Keressétek meg! - adja ki a parancsot, mire ők azonnal elmennek. Megnyugodok, amint meglátom, hogy a másik irányba indulnak el. Így még van egy kis időm, hogy megmeneküljek.
- És te, Rosier - fordul vissza Josh felé - Most az egyszer kapsz még egy esélyt! De csak azért, mert újonc vagy, és bizonyítanod kell, hogy itt maradhass köztünk.
Rosier. Ez lenne Joshnak a démoni neve? Hallottam már ilyenről, de nem hittem volna, hogy létezik. Tudomásom szerint van nekik külön nevük, de ebben nem vagyok biztos.
- Köszönöm Sammael - meghajol Josh - Mellesleg... Én már éreztem ezt az illatot.
- Tényleg? - kérdezi kicsit meglepetten a vörös hajú démon - Ki ő?
- A lány.. - mondja, majd elhallgat. A levegő belém szorul, amint kimondja. Tudom, hogy rám gondol. 
Váratlanul megérzek egy kezet a számon. Sikítanék, de mielőtt ezt még megtenném a fülembe súgja:

- Ne sikíts! - hangja hallatán megnyugodok, mert tudom, hogy Niall az.
Számról leveszi a kezét, majd a kezemet megfogva lassan elvezet egy biztonságosabb helyre. Amint már távolabb kerülünk ettől a démonfarmtól, semmi mást nem csinál, csak megölel.

- Hogy kerültél te ide? - kérdezi, miközben elenged - Halálra rémültem, amikor nem találtalak ott a zárkában.

- Nem tudom. Egyszerűen csak... Vezetett a kíváncsiság - megvonom a vállam - Tudok magamra vigyázni, nem vagyok gyerek - mondom magabiztosan. 

- Bármi megtörténhetett volna, ha nem talállak most meg. Ez a hely veszélyes. Egy démontanya. Hemzsegnek itt ezek a lények. Aki idetér, azt megtalálják és megölik.

- De én még élek, szóval nem kell aggódni - vállára teszem a kezem nyugtatásképpen. Kicsit megforgatja a szemeit, majd újra megfogja a kezemet, és elkezd sétálni.

- Ezt még mindenképpen megbeszéljük. Nem hagyom ennyibe ezt a dolgot! De most térjünk át egy másik, vidámabb témára - kezd bele - Megtaláltam Dylant.

Mondata hallatán hirtelen megállok.

- Komolyan? - kérdően ránézek. 

- Igen - válaszolja - Egész jó fej - mondja kicsit gúnyos hangon.

- Ez nem volt valami meggyőző... - elmosolyodok.

- Hááááát még nem találtuk meg a közös hangot - bevallja - Na de gyere - megrántja óvatosan a kezem - Már vár rád. 

 * 

Odaérve messziről megpillantom Dylant egy fa mellett állva. Semmit sem változott. Öltözködése, alakja ugyanolyan, mint régen. 

- Menj csak - elengedi Niall a kezem - Azért itt leszek a közelben - teszi hozzá. 

Bólintok egyet, majd elindulok Dylan felé. Amint meghallja a lépteimet megfordul, majd elmosolyodik. Újra látni őt, leírhatatlan érzés. El sem tudtam tőle búcsúzni, és végre eljött az idő, hogy ezt megtegyem. Elvesztettem azt a személyt, aki nagyon fontos volt nekem. De most lezárhatom ezt az egészet. 

Közelebb megyek hozzá, majd gondolkozás nélkül átöleljük egymást.

- Liz - mondja, majd lassan elenged - Nem is tudod, hogy mióta vártam erre a pillanatra. Hogy láthassalak, és újra a karjaimban legyél - folytatja, majd hirtelen megcsókol.

- Ne - lököm el magamtól óvatosan. Mégis mi a fenét csinál? Azt hiszi, hogy ismét együtt lehetünk? Sosem tudnék vele így együtt lenni. Valahogyan taszít engem az a gondolat, hogy a halott barátommal járjak, akit láttam holtan, sebesen, véresen, kínok közt küszködve. Én ezt nem szeretném már. Csak le akarom zárni a dolgokat, és tovább lépni.

- Kérlek ne csináld ezt - teszem magam elé védelmezően a kezem - Nem azért szerettem volna veled találkozni, hogy érezzelek. Beszélgetni akarok veled.

- Rendben - megvonja a vállát - Mit szeretnél tudni?

Kicsit elképedek, hogy mit mond, hiszen nem erre a válaszra számítottam. 

- Meséld el nekem, hogy mi történt - mondom ki egyszerűen. 

- Ha ezt szeretnéd - sóhajt egyet, majd belekezd - Aznap este ugye, amikor történt a baleset, nagyon összevesztünk, de ezt te is tudod. Elmentem otthonról és a haverokkal elmentünk bulizni. Annyira nem akartam foglalkozni azzal, hogy mi történt köztünk... Csak ittam, ittam és ittam. Úgy gondoltam, hogy majd az alkohol elfelejteti velem azt, ami történt. Bevallom, tényleg elfelejtettem egy időre. És aztán... - tart egy kis szünetet, majd hátat fordít nekem - Összejöttem egy lánnyal a buliba.

A levegő belém szorul, de tudom, hogy nem törhetek meg. 

- Folytasd - mondom a könnyimmel küszködve, miközben egy nagy levegőt veszek.

- Elloptam egy kocsit, hogy hazavigyem a lányt. Az még simán ment, nem volt semmi gond, de amikor hazaindultam, az alkohol teljesen átvette az uralmat, és aztán hirtelen átmentem a másik sávba. Minden olyan gyorsan történt. A másik autó már közel volt, és nem tudtuk elkerülni az ütközést.

Megfordul, majd megfogja a kezem.

- Siettem, ahogy tudtam, hogy veled legyek. Megbántam, amit csináltam. Nem is értem, hogy miért tettem. A pia miatt csináltam. Józanul sose jutott volna ez az eszembe.

Kezét hirtelen elengedem, majd arrébb megyek.

- Hiba volt, hogy beszéljek veled - mondom ki egyértelműen - Köszönöm, hogy elmondtad az igazat, akármennyire fáj is. Most már új életet kezdhetek.

- És mi lesz velünk? - lép közelebb hozzám - Nekünk együtt kell lennünk! Egyedül nem bírom ki!

- Köztünk itt mindennek vége. Lásd be, hogy ez már nem fog működni. Sosem volt teljes a kapcsolatunk. Honnan tudjam, hogy mit fogsz csinálni? Talán megint megcsalsz. Jelen esetben egy szellemmel, vagy akármi. Nem bízok már benned, fogd föl! - fejezem be a hangomat kissé felemelve. 

Kezemet elengedi, majd hátrálni kezd.

- Hát akkor - kezd bele, majd szünetet tart - Szia!

Én csak bólintok egyet, de rögtön el is tűnik. Leülök egy kis sziklára, hogy átgondoljam a dolgokat.

Ezek az új, váratlan információk felkavartak. Szóval megcsalt. Miért is csodálkozok? Hiszen mindig vitatkoztunk, semmi sem volt neki jó. Mindig csak kritizált, bármennyire is szeretett. 

Szívverésem felgyorsul, amint hirtelen egy kezet érzek meg a vállamon.

- Ne is törődj vele - mondja, majd leül mellém - Ez egy... hogy is mondják a mai világban? Egy pöcs. Igen, ez az! Egy ilyen lányt elveszíteni egy egyéjszakás kalandért? Chhh.. nem normális! 

Szavai hallatán elmosolyodok. Niallnak teljesen igaza van. 

- Tudod apám mindig azt mondta, ha szerelmes lesz az ember, igazán szerelmes, akkor az egy életre szól. Minden más csak élmény és illúzió.

- Apukád nagyon bölcs volt.

- Az - elmosolyodik ő is - Na de gyere - mondja, majd feláll, és odanyújtja nekem a kezét - Már késő van, ideje visszamenni. 

Kezét megfogva felhúz, majd elindulunk vissza a házba. Azt hiszem, hogy most már minden erőmmel azon leszek, hogy elfelejtsem Dylant, és hogy Niall végre élje az igazi életet rendes emberi formájában.

11. rész: Változás

Sziasztok! Meghoztam a 11. részt! Biztos már kíváncsiak vagytok, hogy mi fog történni, szóval...íme :)

*Niall szemszöge*

Nagy szerencsémre megtaláltam Dylant. Ő is szellem maradt, de nem volt oka arra, hogy kísértsen velem ellentétben. A szívem tart a házban, nem enged engem el a többi holt közé, hogy rendes további életem legyen.
Dylannel út közben elbeszélgettünk egy kicsit. A történetéről, az életéről és természetesen Lizről. Kiderült, hogy elég szoros kapcsolatban voltak, annak ellenére, hogy elég sokszor veszekedtek, amiatt, mert Dylan állandóan leitta magát. Emiatt is halt meg, mert ittasan vezetett. Azok a régi szép idők, amikor még nem voltak ilyen vad bulik. Mindig tátott szájjal figyeltem, amikor Liz néha mesélt ezekről a dolgokról.
Még szerencse, hogy ő nem ment bele ilyenekbe.
- Nem tudom elhinni, hogy újra láthatom - mondja elvarázsolva.
- Azért készülj fel rá, hogy lehet, hogy nem emberi formájában látod majd...
- Ezt mégis hogy érted? - megáll egy percre, és értetlenül rám néz.
- Lizt megharapta egy démon.
- És akkor most mi lesz?
- Valószínűleg Ő is démon lett és ma éjszaka változik először át.
- És egyedül hagytad ilyen állapotban? - kérdezi kicsit mérgesen.
- Tud magára vigyázni. Biztonságos helyen van. Nem történhet semmi rossz!
Végül beletörődik abba, hogy ennek így kell lennie, és hogy Liz tényleg tud magára vigyázni.
Valahogy nem jön be nekem ez a Dylan. Olyan furcsa.
Mintha ő tudná az elejétől a végéig, hogy mi lesz Lizzel. Hányok tőle...
- És... - kezd bele majd nyel egyet - Most van barátja?
Erre mit is kéne mondanom? Még nem beszéltük meg, hogy mi most együtt leszünk-e, de tudom, hogy az a csók mindent eldöntött.
- Igen, van - mondom nyugodtan. Arcára mintha szomorúság ülne ki, de gyorsan elhessegeti ezt az érzést, majd megszólal:
- Siessünk!


*Liz szemszöge*

A bezárt szobában ülve egyre idegesebb leszek. Már rég át kellett volna, hogy változzak. Bár nem tudom, hogy hány óra, de biztos vagyok benne, hogy már elmúlt éjfél. A rácsokon keresztül több fény jön be, és ilyenkor tudom, hogy már éjfél körül lehetünk.
Emellett semmi változást nem érzek. Nincs fájdalmam, ugyanolyan vagyok mint mindig. Még van józan gondolkozásom, szóval még ember lehetek.
A másik ami miatt izgulok, az Dylan. 
Remélem, hogy Niall megtalálta, és akkor újra láthatom. Nem tudtam tőle elbúcsúzni, és meg is akarok tudni pár dolgot. Például hogy miért ült autóba olyan állapotban. Annyi kérdés kavarog már régóta a fejemben... Talán most ezekre végre választ kapok, és túlléphetek.

*Niall szemszöge*

A romokhoz érve hirtelen furcsa érzés kerít a hatalmába. Mintha valami nem lenne rendben. Dylannak nem szeretnék szólni, ezért csak megyünk tovább.
A lépcsőn lemenve bekövetkezik az a rossz látomásom. Az ajtó nyitva.
- Ne, ne, ne - ismételgetem.
- Én megmondtam - mondja kicsit beképzelten. Ó istenem valaki szabadítson meg ettől a fiútól!
Közelebb megyek a láncokhoz és meglátom, hogy nincs felfeszítve, ép mint amikor elhoztam a házból. És rádöbbenek.
- Nem változott át... De ez hogy lehet?
- Liznek mindig is erős volt az immunrendszere. Mindig egészséges volt, nagyon nagyon ritkán volt beteg. Talán 2 évente egyszer. Lehet, hogy kivédte ezt is - szól közbe.
Ez furcsa. Ilyenről még sose hallottam. Jó, rendben, akkor lehet, hogy tényleg ember maradt, de akkor mégis hova tűnt?
Ösztöneim azt súgják, hogy bajban. Valami veszélyes helyre megy. Érzem, hogy negatív erő veszi körül.
- Tudom, hogy hol van! - beugrik hírtelen - De nincs sok időnk. Nincs biztonságban.

*Liz szemszöge*

Furcsa hangokat hallottam. A kíváncsiságom vezet valahová. Egyszerűen csak követem azokat a zajokat, amikre figyelmes lettem.
Egy híd szerű kis építmény áll előttem. Elég hátborzongató ez az egész... A híd kicsit rozoga, de elindulok rajta.
A végéhez érve fáklyák fényeit látom meg. Lassan, óvatosan közelebb megyek a fény forrás felé, mire dobnak a hangját hallom meg. Az erdő sűrű fái és bokrai közt elbújok, hogy meglessem, mi történik.
Embereket látok. Egy nagy trónon ül valaki mellette pedig 2 őr áll.
Hirtelen még több fáklya lángra lobban, ami segítségével jobban látok.
Valaki megérkezik. Amint megfordul meglátom az arcát. Ez Josh. De mégis mit keres itt?
Hirtelen a dobok elhalkulnak, majd Josh a trónon ülő ember elé lép.
- Elvégezted a feladatod? - kérdezi a királynak tűnő férfi.
- El - válaszolja nyugodtan Josh - De nem biztos, hogy tartós lesz.
- Ezt mégis hogy érted? - összeráncolja a homlokát.
- Csak egy kicsit haraptam meg.
A férfi feláll, majd megindul Josh felé.
- Nemhogy még azt a gyűrűt is elveszted, de még ezt sem sikerül teljesítened? - kérdezi kicsit mérgesen, majd egyre gyorsabban kezdi venni a levegőt. Arcán mintha az erek kidagadnának, de aztán észreveszem, hogy az egész teste megduzzad.
Hirtelen letépi magáról a ruhát, és ezzel együtt egy teljesen más lénnyé változik. Egy kicsit sikítok, de remélem, hogy nem hallották meg a morgástól.
Átváltozott. Most először látok démont. Úristenem. Melegség önti el a testem, gyorsabban kezdek el lélegezni.
- Várjunk csak... - megáll egy kis időre, majd szimatolni kezd. A többiek is így tesznek és a démonná változott ember határozottan kimondja:
- Van velünk egy kívülálló!

Facebook csoport

Csatlakozzatok a Facebook csoporthoz, hogy mindig képben legyetek az új részekkel! :)
Emellett tervezek mindenféle jót, ami a csoportban fog zajlani, úgyhogy érdemes csatlakozni!

https://www.facebook.com/groups/699214446761204/

Kísértés

Kedves olvasóim!
Hogy egy kicsit belemerüljetek ebbe a szellemes témába, arra gondoltam hogy hozok nektek egy kis történetet erről. Nem rég meginterjúvoltam a barátnőmet, Henit, akinek már volt dolga szellemmel. Most mindent az elejétől a végéig elmondott nekem.

3 éve történt, hogy a nagymamája elment, aki vele lakott. Lábát le kellett amputálni, ezért az egyik lába helyén mű láb volt. Mindig  járókerettel közlekedett, lábát nem tudta rendesen fölemelni, ezért csoszogott. Éjszakánként kiment enni a konyhába, és mondhatni, hogy már a konyhában élte az életét. Szeretett főzni, ingerült, rendetlen ember volt. Mindig is fájdalomban élt a lába miatt, de végül szívritmus zavarban halt meg.
Urnáját megtartották, a szekrénybe tették.
2010-es novemberi halála után pár napig nyugalom volt, de utána megváltozott valami.

A barátnőm pár nappal később érezni kezdte a jelenlétét. Hogy a szobában van, vagy hogy előtte áll. Volt, hogy nem akart bemenni a szobába, mert érezte, hogy elment előtte és leül az ágyra. Tanulás közben is észlelt valamit, ahogy valaki felé hajol.
Barátnőm bátyja, éjjel furcsa hangra lett figyelmes. Csoszogást hallott a konyha felől, de nem ment ki, hogy megnézze, hogy mi az. Bár egyértelmű volt, hogy az elhunyt nagymama régi csoszogása visszatért.
Ezután Kinga, a középső testvér egyedül maradt otthon és gépezett. Hirtelen meghallott egy hangot, amint ezt mondta: "Kinga, gyere segíteni!" Régebben mindig hívta a nagymama, hogy segítsen neki felállni.

A dolgok ok nélkül mozdultak el. Volt, hogy a család összes tagja (3 gyerek és az anyuka) veszekedtek és minden magyarázat nélkül a stabilon álló szárítóról leborultak a lábosok. Utána abbahagyták a vitát, és aztán már nem történt semmi sem.

Éjszaka hangos csattanásokat hallottak, és megnézték, hogy mi lehetett az, de minden rendben volt, nem tudták megtalálni azt, hogy mi okozott ilyen nagy zajt.

Egy idő után már nem történtek furcsa dolgok. De 3 év elteltével valami újra történt. Heni éppen egyedül otthon várt valakit a konyhában tartózkodva, és 2 teli üveg eldőlt, amikor elment mellette. Nem értette, hiszen nem ment nekik és stabilak is voltak. Ezt követően érezte, hogy valaki van mögötte, és hirtelen átmegy rajta. "Rossz érzés, furcsa és megmagyarázhatatlan.." - így írta körül.

Eleinte félt ezektől a dolgoktól, de most már kezdi megszokni. Nem tudja, hogy miért csinálja ezeket a nagymamája. Körülbelül 7-szer érezte azt, hogy ott van a közelében, és ugyanennyiszer is mozdultak el a dolgok, de csak nappal. Ki akarja deríteni, hogy még ott van-e, ő volt e az, aki 3 év elteltével is hirtelen ezt csinálta. Most már kezd megbékélni ezekkel a dolgokkal, de nem tudja kiverni a fejéből azt, hogy miért tért vissza, miért maradt a lakásban és miért csinál számukra ijesztő dolgokat.


Remélem sikerült elmerülni a témában, és ha minden jól megy (és ti is szeretnétek) akkor hozok még egy hasonló történetet, ami apukámmal történt meg!
Írjátok le a véleményeteket, kommenteljetek!
Hamarosan hozom a következő részt a blogomban! :)
~Mrs.Horan

10. rész: Kezdetek

Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem... :S Remélem, hogy ez a rész tetszeni fog nektek! Én nekem valahogy eddig ez a kedvencem :) Jó olvasást!

*Niall szemszöge*


Liz átváltozása megijesztett. Én is alig hiszem el, hogy ez történt vele, de sajnos ez igaz. Ha egy démon
megharap egy halandót, akkor bizony démon lesz ő is.
Eddig még nem tapasztaltam az ismerőseim közül, hogy valaki átváltozott volna, ezért mondhatni, hogy tanácstalan vagyok. Nem tudom, hogy hogyan fog átváltozni teliholdkor. Fájdalmas lesz-e vagy sem. Megtámad-e vagy sem. Undorító lesz-e vagy sem. Már bocsánat a kifejezésért, de tudni kell, hogy a démonok eredeti alakjukban bűn rondák. Csorgó nyál, hegyes fogak, vastag bunda, vagy néha nyálas pikkely.
- Micsoda? - tágra nyitott szemekkel néz rám Liz - Ilyen ronda leszek?
- Nem tudom - megvonom a vállam - Nem lehet előre tudni.
- De várj - megállít, majd elgondolkozik - Ma van telihold. Ezek szerint... Ma fogok átváltozni..?
- Ha gyorsan kitalálunk valamit, akkor nem.
- De nem beszélgethetek majd az elhunyt fiúmmal "úgy"! - mondja kicsit kiakadva.
Aprót bólintok. Azt hiszem, hogy Dylannak sem tenne jót, ha egy nyálas élőlényként kéne Lizzel újra találkoznia.
- Akkor minnél előbb utána kell nézni a démonságnak - jelentem ki - Tudok néhány dolgot, de nem vagyok szakértő - bevallom.
- És mi lesz veled? - kérdezi aggodalmasan - Nem az volt a vágyad, hogy újra ember legyél?
- De... De úgy gondolom ezt most egy ideig hanyagolhatjuk. Nem ez a legfontosabb jelen helyzetben.
- Egy igazi hős vagy! - mondja vigyorogva.
- Tudom!

                                                                         *

*Liz szemszöge*

Niallal nem találtunk eddig semmi megoldást sem. Végig néztük majdnem az egész polcot, de semmi. Csak kell itt egy rohadt könyvnek lennie, ami arról szól! Hiszen annyira sok van.
Annyira idegesít, hogy még Niall sem tud felvilágosítani, hogy mi fog pontosan történni. Azt hinné az ember, hogy egy szellem, aki már régóta él ebben a misztikus világban megismerte más fajok életét. Mégis tudja, hogy Josh démon, de még sem tud róla semmit sem. És azt sem tudom elhinni, hogy egy hülye könyv sincs erről a témáról. Pedig a démonok világa már abban az időben is népszerű volt. Csupa rejtély. Mindenféle legenda fűződik hozzájuk, de senki sem tudja pontosan, hogy léteztek-e. Nekem már bebizonyosodott, hogy léteznek.
Amit még hallottam rójuk, az az, hogy embert ölnek. A filmek közt is nagyon sokat lehet találni, amikben a démonok a főszereplők, és természetesen gonoszak, és mindenkit megölnek. Ezt nem tudom, hogy a valóságban igazak-e, de nagyon remélem, hogy nem. Nem szeretnék egy öldöklő fenevad lenni, aki ok nélkül gyilkol le mindenkit.
A szobámban ülve bambultam, amikor hirtelen Niall belépett egy hosszú lánccal a kezében.
- Az meg mire kell? - kérdezem, miközben összeráncolom a homlokomat.
- Ne akadj ki - kezd bele - De mivel nem találtunk semmi megoldást sem, ezért arra jutottam, hogy kikötözlek.
- Micsoda? - elnevetem magam.
- Nem lehet tudni, hogy mit fogsz csinálni.
- És ezért kikötözöl, mint egy állatot?
Niall megvonja a vállát, majd közelebb jön.
- Nem tudok veled ott lenni. Miközben én megkeresem az elhunyt barátod, addig te szépen ott maradsz, ahova viszlek. Egy biztonságos helyre, ahonnan nem tudsz kiszabadulni. Ott átvészeled azt a pár órát.
Pár óra? Én azt hittem, hogy  ez néhány percig fog tartani.
- Na jó... - forgatom a szemem - Bízok benned!
Halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd lassan ránéz a falon lévő régi órára.
- Lassan indulnunk kell!
Aprót bólintok, majd felállok. Halkan lemegyek a lépcsőn, majd kimegyek a házból. Niall valamilyen varázslatnak köszönhetően már ott vár engem.
Egy nagy levegőt veszek, majd elindulunk be az erdőbe.

 *

Egy romos helyre érünk. 

- Kövess! - utasít. Elindul a romok felé, majd befordul jobbra és eltűnik. Azonnal utána megyek, majd meglátok magam előtt egy lépcsőt, amin lemegyek. Egy ajtót pillantok meg, amit Niall próbál kinyitni.

Leszedi a lakatot, kinyitja a zárakat, mire az ajtó egy nagy nyikorgással kinyílik.

Niall előre megy, és elkezdi a falra felszerelni a láncokat.

- Azt hiszem, hogy halálra fogom magam unni.. - mondom a számat húzogatva, mivel semmi sincs ebben a helységben. Sötét falak, nincs ablak, se semmi. Csak az ajtón lévő rácson keresztül jön be fény.

- A biztonság érdekében - válaszol.

- Te tudod - magam elé teszem a kezem - Nem leszek én olyan fenevad. Nem fogok én semmi rosszat sem csinálni.

- Majd meglátjuk - felnevet - Na gyere ide! - int a kezével. Közelebb lépek hozzá, mire egy pillanat alatt rám csatolja a láncokat egy bilincs segítségével.

- De hiszen ebből kijön a kezem - mutatom neki, majd leszedem magamról egy percre.

- Hidd el. Egyszer még jól fog jönni!

Aggódóan ránézek.

- Egy undorító, nagy, ronda, nyálkás, éles fogú szörny leszek - kezdek bele, mire legördül egy könnycsepp az arcomon, majd Niall mellkasára hajtom a fejem.

- Nem lesz semmi baj! - megsimítja a hajam, majd átölel - Ha ezt az éjszakát átviseled, akkor mindent megteszek majd a közeljövőben, hogy visszaváltozz. Nem volt időnk, hogy ezt most megtegyük, de túl fogod élni. Én hiszek benned!

Szavai megnyugtatnak, és lassan fölemelem a fejem. Halványan elmosolyodok, majd a kezével letörli a könnyeimet. Kezét az arcomon hagyja, majd a tengerkék szemeivel a szemembe néz.

Karjaiban biztonságban érzem magam. Most már én is elhiszem, hogy nem lesz semmi gond sem.

Fejével lassan közelíteni kezd. Félénken próbál közeledni felém a múltkori elutasítás után. 

Bátorításképpen én is közelebb viszem a fejem, de egy ideig egyikünk sem csinál semmit. Homlokunk összeér, és ezzel együtt az ajkaink is. Testemen végigfut a hideg, megbizsergek. Leírhatatlan érzés járja át a testem, amit eddig még sosem éreztem.

A csók végén még egyszer egymás szemeibe nézünk, és egyikünk sem bírja ki mosolygás nélkül.

Távolabb lép, én pedig a hátamat a falon csúsztatva leülök. 

Egy utolsó pillantást veszünk egymásra, majd egy szempillantás alatt eltűnik.

Hát akkor kezdjük!

9. rész: Egy másik lény

Kedves olvasóim! Meghoztam a 9. részt! Sajnos úgy vettem észre, hogy mostanában nem nagyon vagytok aktívak. Ezért a következőt 3 komment után hozom! Remélem, hogy elnyeri ez a fejezet a tetszéseteket! Jó olvasást!

- Ez itt egy nagyon régi ház - meséli Josh, amint beérünk a házába.
- Tényleg nagyon régi - mondom, miközben körbenézek. Majdnem olyan mint ahol én élek.Csak itt van néhány modern dolog is. Plazma tévé, hifi rendszer... Na de térjünk a lényegre! Nem azért jöttem, hogy a házban gyönyörködjek!
Végül leültünk tanulni. Nem nagyon figyeltem azt, amit Josh mondott. Egész végig csak azon gondolkoztam, hogy hogy a fenébe szerezzem meg azt a rohadt gyűrűt.
- Josh - szakítom félbe - Ezzel most ne foglalkozzunk! - mondom, majd közelebb megyek hozzá az ágyon. Megfogom a kezét, majd babrálni kezdem az ujjait.
- Tudod - kezdek bele, majd ránézek a kezére - Már amikor megláttalak, tudtam, hogy te más vagy.
- Ezt hogy érted? - összeráncolja a homlokát.
- Nem olyan vagy mint a többi fiú! - válaszolom, majd lefekszek az ágyára - Megfogott benned valami!
- Az érzés kölcsönös - mondja, majd váratlanul fölém mászik. Kezeit a fejem mellett tartja, hogy megtámassza magát.
Josh feje közeledik felém, majd egy lágy csókot nyom a számra. Kisebb csókcsatába kezdünk, és közben véletlenül megharapja az ajkam. Bár ez egy kicsit szexisebbé teszi ezt a helyzetet.
A csókok végén mellém fekszik, majd bekövetkezik az a bizonyos kínos csönd.

*10 perc múlva*

- Josh - ülök fel, miközben halkan szólok neki, de azonnal befogom a számat, amint meglátom, hogy éppen alszik. Itt az idő Liz. Most kell a gyűrűt megszerezni. Óvatosan megfogom az ékszert, majd szép lassan lehúzom az ujjáról.
Szerencsére nem ébredt fel. Gyorsan felpattanok, majd kiviharzok a házból, és gyorsan hazasietek.

                                                                        *

- Niall! - kiáltom, amint beérek a szobámba. Nem érkezik válasz - Kérlek gyere elő. Tudom, hogy itt vagy! - mondom, majd közelebb megyek az ágyamhoz, de még mindig semmi. Biztos mérges rám, amiért nem hittem neki. Teljesen igaza van. Niall szellem, és ha ő létezik, akkor más lények is létezhetnek.
- Igazad volt... - mondom ki halkan - Nagyon sajnálom! Csak kérlek gyere elő!
Nem történik semmi. Lehajtom a fejem, majd megfordulok, de hirtelen beleütközök valakibe.
- Úristen - kapok a szívemhez - Megijesztettél...
- Sajnálom!
- Nem, Niall - szakítom félbe - Most nekem kell először bocsánatot kérnem. Nagyon hülye voltam, hogy nem hittem neked. Csak tudod Josh elcsavarta a fejemet - magyarázkodok - Oh, mielőtt elfelejteném. Hoztam neked valamit - mondom, majd előveszem a családi ereklyét a zsebemből - Biztos már hiányzott.
Niall kiveszi a kezemből a gyűrűt. Szemében meghatottságot fedezek fel.
- Ezt meg hogy? - kérdezi, majd rám néz.
- Nos - beletúrok a hajamba - Voltam Joshnál... És elcsábítottam egy kicsit- mondom, majd beleharapok egy kicsit az ajkamba - De semmi komoly nincs köztünk.
- Várj csak - rám szól, mire az arca komolyabbá válik. Közelebb jön, majd az ajkamra teszi az egyik ujját, mire felszisszenek - Hogy szerezted azt a kis sebet?
- Josh véletlenül az ajkamba harapott.
- Jézusom! - kap a szájához, majd hátrébb lép.
- Mi az? - értetlenül ránézek.
- Ez nem lehet! - ismételgeti, majd leül az ágyamra - Biztos, hogy Josh volt?
Aprót bólintok.
- Akkor te most... - kezd bele, majd elhallgat.
- Bökd már ki Niall. Valami gond van? - felemelem kicsit a hangom az idegesség miatt - Akkor én most mi?
Reménytelennek tűnik ez az egész. Niall nem nagyon tud megszólalni.
- Ha egy démon - mondja, majd nyel egy nagyot - Megharap egy halandót...Csak egy kicsit is... Akkor démonná változik az ártatlan ember is...
Forróság önti el a testem, és imbolyogni kezdek.
- Micsoda? - értetlenül nézek ki magamból, majd megrázom a fejem - Ez... Most akkor én tényleg...? - kérdezem, de nem tudom befejezni a mondatomat.
Szemeim becsukódnak, majd a végtagjaim elgyengülnek.

                                                                       *



- Liz, Liz, Liz - meghallom Niall hangját, mire lassan kinyitom a szemeimet. Niall karjaiban találom magam, aki egy vizes törölközőt nyom a homlokomra.
- Mi történt? - kérdezem kómásan, majd megfogom a fejem.
- Elájultál - válaszol aggódóan.
- Ja, igen... - mondom, majd kikászálódok a karjaiból.
- Biztos, hogy jól vagy?
Bólintok.
- Csak tudod... lehetetlen felfogni, hogy én most.. tényleg?
- Valószínű - mondja, majd lenéz a földre.
Arcomra teszem mindkét kezem. A sírás keringet. A tudat, hogy néhány órája még normális ember voltam. És most már más vagyok. Egy olyan lény lettem, amiről nem tudok semmit se.
Végül nem bírom visszatartani a könnyeimet.
- Most mit csináljak? - kérdezem, miközben elerednek a könnyeim.
Niall közelebb jön, majd átölel.
- Segítek neked! Van rá gyógymód, de nem biztos, hogy hatásos lesz... - mondja, majd elhallgat. Mondata hallatán még jobban rám tör a sírás, s ő karjaival még szorosabban magához húz.

8. rész: Josh kiléte

Kedves olvasóim! Sajnálom, hogy késtem, és most nagyon rosszul érzem magam emiatt. Táborban voltam, ahol nem volt időm írni, de szerencsére mostantól sokkal több szabadidőm lesz! A másik dolog, hogy érdekelne-e titeket egy új blog, ahol a hétköznapi életemet írnám? Komiba írjátok meg!:) Szóval jó olvasást!

- Szóval hogy hívják az elhunyt barátodat? - kérdezi Niall a szobámban ülve.
- Dylan - válaszolom halkan - Hogy fogod megtalálni?
- Ahhoz, hogy megtaláljuk, kapcsolatba kell lépnem a többi holttal teliholdkor. Ami holnap lesz.
Aprót bólintok, majd lefekszek az ágyra.
- Elfáradtam - kijelentem - Nem volt annyira jó érzés ott lent lenni. Izgalmas volt, olyan volt, mint egy filmben. Azt hittem, hogy ez biztos állati, ha ez történik velem. De rájöttem, hogy meg is halhattam volna, ha bent ragadok. 18 évesen nem szeretnék még meghalni így.
- Megértem - mondja Niall, miközben mellém fekszik - De te legalább meghalsz.
- Héé - fordulok felé - Ez nem volt szép! - elmosolyodok.
Bocsánatot kér, majd meggondolja magát és felül.
- Megkeresem azt a gyűrűt - mondja, mire feláll, és kimegy a szobából. Egy nagy levegőt veszek, az oldalamra fekszek, és hirtelen már a képzeleteimben járok.
                                                                       *
- Liz - meghallom Niall hangját, mire lassan kinyitom a szemeimet.
- Hány óra van? - kérdezem kicsit álmosan.
- 4 - válaszolja - Amikor visszaértem már aludtál.
- És miért ébresztettél fel? - förmedek rá. Nem szeretem, ha felkeltenek, ha már elaludtam.
Niall arcán egyszerre csalódottság és düh ül ki. Szemeiben látom, hogy valami baj van. Megakarok szólalni, de abban a pillanatban a szavamba vág.
- Nem találom a gyűrűt - mondja, majd elhallgat. Összeráncolt homlokkal felülök.
- Az hogy lehet? - csodálkozok - Nem azt mondtad, hogy itt van?
- De. De nem találom. Pedig nem nyúltam hozzá sose - értetlenül rám néz - Talán Josh volt!
- Niall - szólok rá komolyan - Fejezd ezt be! Josh sosem tenne ilyet! Nem hiszek neked! Csak azt szeretnéd, hogy ne legyek vele! - mondom hangosan. Nem értem, hogy mit csinálok, de tudom, hogy nem Josh tehet róla. Lehet, hogy démon vagy mi a fene, de ezt nem csinálná meg.
- Liz - próbál lenyugtatni - Hát nem hiszel nekem? - kérdezi miközben a szemembe néz.
- Ez hülyeség - megrázom a fejem. Azt még elhiszem, hogy szellemek léteznek, na de hogy Josh démon lenne... Ezt az elején még bevettem. De most már nem
-Josh.nem.démon - mondom tagolva - Miért tenne ilyet? - hunyorítok a szememmel.
- Mert nem szeretné, ha újra élnék - próbál meggyőzni.
Halványan elmosolyodok.
- És valami baja lenne, ha újra az élők közt lennél...?
- Igen, mert... - kezd bele, de elhallgat.
- Mert? - felhúzom a szemöldököm.
Rövid szünet után újra megszólal.
- Ezt még nem mondhatom el!
- Rendben, oké - lenézek a földre - Akkor most úgy gondolom, hogy itt befejeztük ezt az egészet.
- Ezt hogy érted? - kíváncsian rám néz.
Magam sem értem, hogy hogy értem ezt az egészet, ezért csak elküldöm.
- Csak menj ki! - mutatok az ajtó felé, mire azonnal kimegy.
Leborulok az ágyra, majd az arcomra helyezem mindkét kezem.
Mi a fenét csinálok? Agyamra ment ez az egész szellemes dolog.
Hirtelen eszembe jut Josh. A vita fő témája. Nem is voltam magamnál, csak leüvöltöttem Niall fejét. De hát alig ismeri Josht. Vagy... Talán még is? Hogyan feltételezi, hogy démon...? Én már nem értek semmit se. Túl zavaros ez nekem.
Az életem amúgy is zavaros és filmbe illő. Amióta Dylan elment nem tudom, hogy hol jár az agyam. Csak megyek előre de nem figyelek semmire sem, ami körülöttem történik.
Josh számomra egy igazi férfi. A megjelenése, a kisugárzása is azt jelzi, hogy komoly. Ilyen volt Dylan is. Talán ezért védem őt és ragaszkodok ennyire hozzá. Ha Niallnak igaza van, akkor lehet, hogy nem akarom beismerni, hogy Josht rossz szándék vezérli.
Annyira szeretnék Niallnak hinni, de így nagyon nehéz, hogy a "démon" a régi barátomra emlékeztet.
A gondolataim egyre csak összezavarják ezt az egészet. Nem tudom, hogy kinek higgyek.
Csak egy megoldás van, hogy kiderítsem az igazságot ha Niall nem mondja el nekem. Ha Joshnál van a gyűrű, akkor tényleg gonosz. Ezt viszont minnél hamarabb ki kell derítenem.

                              *
- Liz! - kelt anya reggel - Te ruhában aludtál? És miért vagy pókhálós?
Azonnal felpattanok az ágyról és lenézek magamra.
- Ez...? - kérdezem a ruhámat fogva - A padláson kerestem valamit és utána elfelejtettem letisztítani magam és nagyon álmos voltam és elaludtam...
- Rendben, de siess - sürget - Mindjárt itt a busz!
Oh igen a suli! Teljesen kiment a fejemből!
Gyorsan előkapok egy tiszta fehérneműt, egy pólót és egy nadrágot, majd átöltözök.
- És a reggeli? - kérdezi anya, miközben felkapom a táskám és kinyitom a bejárati ajtót.
- Majd a suliba eszek valamit! - válaszolom gyorsan és kilépek a házból.
Tesiórán is megirigyelhető sebességgel keresztülfutok a betonúton, amíg oda nem érek a buszmegállóhoz. Szerencsére pont jön a jármű, és felszállok rá.
Az iskolába beérve megpillantom Josht a szekrényénél. Nagy bátorságot veszek, majd odamegyek hozzá.
- Oh, szia Liz - köszön mosolyogva.
- Szia! - köszönök vissza - Ma is tudnál korrepetálni? - kérdezem a lényegre térve.
- Persze, hányra menjek? - kérdezi, majd a hajába túr. Nem hiszem el. Az ujján egy gyűrű van.
- Bocsi, de honnan van ez a gyűrű? - megfogom a kezét, hogy jobban szemügyre vehessem az ékszert.
- Nos - lenéz a földre - Csak egy családi ereklye - válaszol kicsit zavartan. Megforgatom az ujján, hogy jobban megnézzem, amikor hirtelen észreveszek egy szót.
"Horan"
Összeráncolom a homlokomat, amint meglátom a nevet. Ez Niallé. Hát igazat mond. Most nagyon hülyén érzem magam.
- Na akkor mikor menjek? - tereli el a figyelmet, majd gyorsan elrántja a kezét, és felnézek rá.
- Most én mennék át hozzád ha nem baj - bököm ki - Ma anya vendégeket vár a házba - füllentek.
- Nekem oké - megvonja a vállát - Akkor a suli előtt 3-kor találkozunk?
- Aha - mondom mosolyogva, majd intek egyet és elmegyek.
Ezt nem tudom elhinni. Josh tényleg lopott. Már csak egy dolgot kell megcsinálnom. Visszaszerezni, hogy Niall újra éljen.

7. rész: Út az új élet felé

Sziasztok! Most nem fűzök hozzá semmit se, jó olvasást a 7. részhez! :) (ESTE ÉRDEMES OLVASNI;D)

Mindjárt 10 óra. Idegességem egyre csak fokozódik. Már órákkal ezelőtt felkészültem. Fejre feltehető zseblámpa, hosszú gatya, pulcsi.

Anya általában már 9-kor lefekszik, mivel hulla fáradt, amikor hazaér a munkájából, úgyhogy könnyű lesz kimennem.

A szobámban az ágyon ülve várom Niallt. Ránézek az órámra. 9:58.

Amint felnézek megpillantom magam előtt őt.

- Indulhatunk? - nyújtja a kezét.

- Naná! - mondom kis lelkesedéssel, majd megfogom a kezét, és felhúz.

Óvatosan kimegyünk a bejárati ajtón, majd elindulunk a temető felé.

- Izgulsz? - kérdezi.

- Egy kicsit - válaszolom - De te miért is nem tudsz lemenni oda? - összeráncolom a homlokom.

- Bármennyire is le akarok menni, nem tudok, mivel az egész kripta belseje el van varázsolva. Valamilyen erő távol tart, taszít engem. Olyan mint egy láthatatlan fal.

- Értem. És mit hoztál? - nézek az egyik kezében lévő kistáskára.

- A sír kulcsa és egy kis térkép a sír belsejéről.

- És a könyvön kívül kell még valami, hogy újra ember legyél?

- Igen - bólint - A házban van az őseim gyűrűje, és az meg van.

Amint kimondta ezt a mondatot, meglátom a temető kapuját. Kis köd van, ami még ijesztőbbé teszi ezt a helyet. Mint egy horrorfilmben. Azért remélem, hogy ebben az esetben nem én vagyok az áldozat.

A kriptához odaérve Niall előveszi a cuccokat a táskájából, majd a kezembe nyomja a kulcsot.

- Én is hoztam még valamit - mondom, majd kiveszek a zsebemből egy kis szerkezetet.

- Ez mi? - kérdezi, ahogy a kezébe nyomom.

- Walkie-talkie - válaszolom - Ezen tudunk beszélgetni. Ezt a gombot kell megnyomnod, ha beszélni szeretnél - magyarázom neki, hogy hogyan működik.

- Öhmm, rendben, megpróbálom használni - mondja kicsit bizonytalanul.

Közelebb lépek az ajtóhoz, beleteszem a zárba a kulcsot, majd óvatosan elfordítom a kulcsot. Az ajtó enyhe nyikorgással kinyitódik, majd megérzek valami büdös szagot.

- Fúj, a holtak sosem fürdenek? - kapok az orromhoz, majd elfordítom a fejem, hogy tiszta levegőt kapjak – Na jó – összeszedem magam, majd lassan belépek az ajtón.

Hirtelen a fal mentén lévő gyertyák és fáklyák meggyulladnak. Azonnal ránézek Niallra.

- Nem én voltam – védekezően maga elé teszi a kezeit - Lehet, hogy kedvelnek a holtak - elneveti magát.

- Hahaha – nevetek gúnyosan, majd a tekintetemet visszaszegezem a kriptába. Leveszek a falról egy fáklyát, majd elindulok lefelé egy csigalépcsőn. Egy kicsit pókhálós a fal, és néha belemegyek párba, de azonnal leszedem magamról.

Niall hangját hallom meg a walkie-talkie-n.

- Hallasz? – kérdezi.

- Igen - emelem a szájamhoz a szerkezetet.

- Mit látsz?

- Mindjárt leérek – mondom, mire tényleg leérek. Korom sötét van, nem látok semmit – Van itt valami villanykapcsoló?

- Jobbra a falnál kell lennie egy fáklyának, ha azt meggyújtod, akkor világos lesz! - hallom az utasítást.

Vakon a falnál kezdem el keresni azt a bizonyos fáklyát, mire meg is találom. Ahogy Niall mondta, világos is lett. Egymás után gyullad ki a tűz, és az egész termet bevilágítja a fény. 
- Meg van - szólok Niallnak, majd körülnézek. Egy nagy kör alakú teremben találom magam. A falokban 4 koporsó helyezkedik el egyenlő távolságra egymástól. Nem messze előttem egy kis híd van, ami alatt egy kis folyó folyik.
- És most? - kérdezem Nialltól.
- Menj át a hídon, és menj utána egyenesen - mondja, majd úgy is teszek. Óvatosan átmegyek a hídon, majd  amint átérek a túloldalra megpillantok a falnál egy alacsony kőoszlopot.

- Azt hiszem, hogy megvan - beszélek a kütyübe, majd egyre közelebb megyek - Igen, ez az - mondom, ahogy meglátom az oszlopon a könyvet. Igazából nem is kőoszlop, hanem valami fából készült dolog. A könyv nyitva van, de alig látok valamit az írásból, mivel eléggé poros, de a kezemmel egy kicsit letörlöm. Becsukom és alaposan megnézem a borítót. Írás nincs rajta, csak a sötét bőr veszi körül a lapokat.
Óvatosan megfogom az egyik kezemmel, majd felemelem.
Hirtelen zajt hallok, mintha valami mozogna. Lassan megfordulok és észreveszem, hogy a koporsók mindjárt kinyitódnak. Olyan, mintha a halottak forognának a sírjukban. Szó szerint.
Lábam a földbe gyökerezik.
- Niall - remegő hanggal szólok neki - A halottak. Mindjárt kijönnek.
- Az nem lehet - elneveti magát.
- De - mondom, miközben az idegességem egyre jobban fokozódik - Mi a fenét csináljak?
Niall nevetése elhalkul, és komolyabb hangszínre
vált.
- Nem tudom, hogy mi folyik itt. Gyorsan gyere ki! - utasít, majd azonnal futni kezdek a kijárat felé. Magam mögött a fáklyák elhalványulnak, és egyre sötétebb lesz.
A csigalépcsőn felfelé rohanva észreveszem a kijáratot és Niallt, de váratlanul az orrom előtt csukódik be az ajtó. Dörömbölni kezdek és Niall nevét kiabálom.
- Nagyon félek - ordítom, és a könnyeim is a felszínre törnek. Hátranézek, és látom, hogy mindjárt kialszik az összes gyertya.
Váratlanul a kezemben lévő is elsötétül és már semmit sem látok. A zsebembe nyúlok, hogy elővegyem a lámpámat, de nincs ott. A fenébe, biztos kiesett, miközben futottam.
Úgy látszik ez a vég. Itt fogok maradni.
- Lépj hátrébb! - meghallom Niallt. Így is teszek, majd az ajtó felől ütéseket hallok. 1 ütés 2 ütés és így tovább.
- Ez nem segít - kiabálom.
- Várj egy kicsit - mondja, majd megint üt, és hirtelen az ajtó kinyílik. Azonnal kirohanok, és mögöttem az ajtó bezáródik. Niall karjaiban kötök ki, és szorosan átölel. Fejemet a mellkasába fúrom és próbálok megnyugodni, hiszen a szívem a lehető leggyorsabban ver.
- Semmi baj, most már itt vagyok - mondja, majd még szorosabban átölel.
- Azt hittem, hogy ott ragadok - mondom könnyes szemekkel.
Niall elenged, majd a kezével letörli a könnyeimet.
- Mi volt ez? - kérdezem remegő hangon.
- Fogalmam sincs...
- De megvan - emelem fel a könyvet, és egy erőltetett mosolyt varázsolok az arcomra - De csak egy feltétellel adom neked oda - teszem hozzá.
Értetlenül néz rám. Egy nagyot nyelek, majd kibököm:
- Vigyél el a halott barátomhoz!
Arcára meglepettség ül ki.
- Egy halotthoz? Nem volt neked elég ennyi halott? - viccelődik.
- Niall - mondom komolyan - Nem tudom, hogy szellem-e vagy sem, de ha igen, akkor látni akarom. Ezt tedd meg értem, ha már én megtettem ezt.
- Rendben - bólint - De most inkább először menjünk haza, utána megbeszéljük - mondja, majd megfogja a kezem és elindulunk vissza a házhoz.
Magam mögött még mindig hallom a nyugtalan holtakat.

6. rész: Van remény? (Teljes)

Kedves olvasóim! Túl vagyok a vizsgáimon, úgyhogy örömmel jelentem be, hogy már nem leszek annyira elfoglalt! Meghoztam az egész részt, és tényleg sajnálom, hogy az előbb csak egy kis részletet tettem fel! Jó olvasást a többi feléhez! :)

- Szóval egy 300 grammos labda 3 méterről esik le - olvassa a feladatot Josh- A kérdés az, hogy mennyi a labdának a kinetikus energiája amikor leesik a földre?
Mivan? Ez valami vicc? A labda leesik, és kész. Minek kell ilyen hülyeségeket kiszámolni? Amikor egy levél leesik a fáról akkor sem azon gondolkozok, hogy vajon milyen sebességgel esik le. 
- Fogalmam sincs - vágom rá. 
Josh elgondolkozik, majd becsukja a könyvet.
- Jó, ez tényleg hülyeség! - egyetért velem - Viszont az előző feladatok nagyon jól mentek! Fejlődtél!
- Köszönöm - mondom kissé elpirulva.
- Mielőtt hazaindulok, elmennék vécére. Merre találom? 
- Fent az emeleten a folyosó végén balra - mutatok az emelet felé. Aprót bólint, majd fölmegy. 
Ez a fiú megőrjít. Nem tudom, hogy miért, de valami van benne. 
- Hiba volt ide hívnod - hallom Niallnak a hangját valahonnan. Összeráncolom a homlokomat.
- Mégis miért? - kérdezem, de erre már nem válaszol. Nem értem ezt a fiút. Az előbb még beleegyezett, hogy idehozzam, most meg már nem. Komolyan el kell vele beszélgetnem.
Hallom, ahogy nyikorog a lépcső, majd megpillantom Josht.
- Mennem kell - felkapja a táskáját, majd az ajtó felé veszi az irányt - Majd beszélünk! - mondja, majd kilép a ház ajtaján. Újra az a furcsa érzés fut át a testemen, mint amikor bejött. Mi ilyen sietős neki?

                                                                       *

- Niall! - kiáltom a házban. Egy ideig semmi, csönd uralkodik a házban. Megfordulok, majd enyhén szívrohamot kapok.
- Megijesztettél - mondom halkan, miközben előttem áll.
- Sajnálom, nem szokásom! - válaszolja.
- Mi volt ez az egész? -kicsit kiakadok - Azt mondtad, hogy nem csinálsz semmit, erre amikor Josh belépett az ajtón már rögtön bajt idézel elő.
- Az nem én voltam. Ő csinálta.
- Niall, ne szórakozz velem! - mondom, majd elindulok be a nappaliba, és leülök a kanapéra. Ő is ezt csinálja, majd hirtelen elhúzódik az összes függöny, és pár gyertya felvillan.
- Nem szeretem a világosságot - mondja, majd ő is leül - Visszatérve erre az egészre... Josh nem az, akinek hiszed.
- Ő nem ember vagy mi? Űrlény? Vámpír? Ezek egyáltalán léteznek? - teszem fel ezeket a fontos kérdéseket, amikre választ szeretnék kapni - Annyira sok ilyen gondolat van a fejemben.
- Igen, léteznek - egyértelműen bólogat - De Josh más. Tartsd távol magad tőle. Egyenlőre csak ennyit mondok róla.
- De Niall... - ellenkeznék, de inkább elfogadom, hogy többet úgyse fogok tudni belőle kihúzni - Akkor legalább mesélj egy kicsit magadról - térek rá egy másik témára. Egy nagy levegőt vesz (bár nem tudom, hogy egyáltalán tud-e levegőt venni, de úgy tűnik), majd megszólal.
- Senkinek sem meséltem még erről. Írországban születtem, majd ideköltöztünk egy fontos munka miatt. Volt egy vállalkozásunk, egy húsüzem. Akkoriban ebből még nagyon jól meglehetett élni. Egy ideig minden rendben volt, amíg egyszer anyáék nem hagytak egyedül otthon. Már nagy voltam, 19 éves. A külsőm ugyanilyen volt, mivel a kinézeted megmarad úgy, ahány évesen meghalsz. Szóval egyedül voltam otthon, amikor betörtek - meséli, majd lehajtja a fejét - A mai napig nem tudom, hogy mit akartak, de engem lelőttek. Csak úgy. Gondolom, hogy ne legyek az utukba, és hogy ne szóljak senkinek se erről. Azt nem tudom, hogy hogyan jutottam ide, hogy szellem lettem, de nem örülök neki.
- Miért? Hiszen minden ember arra vágyik, hogy tovább éljen - vágok bele.
- Az elején még én is örültem neki. De most már átkozom azt a napot... - elhallgat, mire közelebb ülök, majd megfogom a kezét. Kicsit megijed, bár nem tudom, hogy miért.
- Még sosem bánt velem így senki se, mint te - megszorítja gyengén a kezem - Mások már elmentek ilyenkor.
- De én más vagyok - ránézek - Nekem elmondhatsz mindent.
Elmosolyodik, majd ránéz az összekulcsolt kezünkre.
- Változtass vissza emberré!
Mondatától ledermedek.
- Hogy micsoda? - nagyra nyitom a szemeimet - Én hogy tudnálak...?
- A temető... Ahol minden éjjel ülök... A kripta. Ott van egy könyv. Azt meg kell szerezni, de én nem mehetek oda le.
- És engem akarsz leküldeni?
- Megkérlek rá. Csak így lehet normális életem, és végre békésen hallhatok majd meg, hacsak nem leszek újra szellem. Mert ez is megeshet.    
Lehajtom a fejem, majd azonnal elkezdek gondolkozni. Valahogy nem tudom összerakni a gondolataimat.
Mielőtt megszólalok, egy nagy levegőt veszek.
- Rendben - kinyögöm - Megcsinálom.
- Nagyon köszönöm Liz! Tényleg! Nem fogom tudni meghálálni!
- Az biztos! - elmosolyodok.
Kéz a kézben ülünk még mindig egymás mellett, de hirtelen elengedi a kezemet. Váratlanul az egyik kezével felemeli az arcomat, majd mélyen a szemembe néz. Én is belenézek a szemébe, és meglátom, hogy milyen szépek a szemei.

Feje egyre jobban közeledik felém, de akaratlanul elfordítom a fejem.
- Ez nekem most... - kezdek bele - tudod, még furcsa... nem az... csak... - próbálom keresni a megfelelő szavakat, de nem nagyon megy.
- Megértem - megértően elmosolyodik.
Kicsit elpirulva felállok, majd megigazítom a pólóm.
- És mikor csináljuk? - visszanézek rá.
- Amikor neked jó!
- Én bármikor ráérek! - vállat vonok. Niall is feláll, majd felém fordul.
- Ma este?
Kicsit aggódva ránézek, hiszen azt hittem, hogy 1-2 nap felkészülési időt azért kapok.
- Nem jó? Túl korán?
Határozottan megrázom a fejem.
- Meg lesz - mondom halkan.
- Akkor este 10-kor indulunk innen.
Remek. Mehetek le a hullákhoz egy könyvért.

5. rész:Tanulótárs

Hellohello! Íme az 5. rész! Sajnálom, hogy késtem, és lehet, hogy a következő rész is később fog jönni, mivel vizsgáim lesznek. Nagyon örülök, hogy olvassátok a blogot, és remélem türelmesek lesztek! Megpróbálom minél hamarabb hozni a 6. részt!

Reggel kínok közt nyitom ki a szemeimet. Egy újabb nap.
Egész este csak Niallra gondoltam. Megfogott valami benne. Olyan, mintha nem is kísértet lenne, csak egy sima emberi lény. Mert az is. Csak halott. Eddig nem hittem a túlvilági életben, hogy valaki szellemként folytatja az életét. De most bebizonyosodott, hogy igenis létezik ilyen. Bármilyen meglepő, ilyen van.
Egy csomó kérdés kavarog a fejemben. Akkor most mi van a zombikkal, démonokkal, vámpírokkal? Ők is léteznek?
Az új életem olyan mint egy film. Eddig Londonban éltem, most pedig a pörgős fővárosból átköltöztem egy kis eldugott helyre, ahol furcsa dolgok történnek, és tele van minden rejtélyes dolgokkal. Mondhatni, hogy az életem egy nagy fordulatot vett.
Bepattantam a kocsiba, majd anya elvitt a suliba.
- Szia Liz! - köszön Andy, amint kiszállok.
- Hello!
- Milyen volt az éjszaka a házban? - vállon bök, majd elindulunk a suli bejárata felé.
- A szokásos - válaszolom - Vagyis... - elgondolkozok. Elmondjam neki, hogy találkoztam Niallel? Úgyse hinné el - Láttam őt. - kibököm.
Andy megáll, majd rám néz.
- Ez biztos? - összeráncolja a homlokát. Egyértelműen bólintok.
- Beszélgettem is vele - teszem hozzá.
- Ez nem lehet. Ő sosem szólal meg - mondja. Megdöbbenten ránézek - Biztos, hogy ő volt az? Nem csak beképzelted?
- Andy! - egy nagy levegőt veszek - Nem vagyok vak. Láttam, amit láttam. És ez 100%, hogy Niall volt.
Megakar szólalni, de becsöngetnek, és elindulok be a terembe. Fizika óra. Sosem értettem a fizikát. Minek ez a tantárgy? Persze, vannak fontos dolgok, amivel majd találkozni fogok az életben, de az nem az atomok tömege lesz.
A terembe beérve azonnal meglátom Josht. A második sorban ül, egy kicsit lazán. Nem messze én is leülök, majd bejön a tanár. Egy kicsit öreg, és sokan mesélték, hogy szinte semmit sem vesz észre. Csak magyaráz és magyaráz.
Így hát elhoztam otthonról néhány könyvet. Eléggé belemerülök az egyikbe, annyira, hogy azt sem tudom, hogy miről van szó.
- Ki tudja, hogy mennyi az eredmény? - hallom fél fülemmel - Liz? - meghallom a nevem, és azonnal felemelem a fejem. A táblán meglátok egy képletet. Mintha kínaiul írták volna fel.
- Nem tudom - mondom, majd lassan elteszem a könyvem.
- Legközelebb figyeljen! - szól rám, majd visszafordul a tábla felé.
Újra előveszem a könyvem és folytatom az olvasást.

                                                                              *

Kicsöngetnek. Már éppen állnék föl, amikor hirtelen egy alakot pillantok meg.
- Szia - mosolyog - Látom, nem vagy annyira jó fizikából...
- Igen, ez igaz.
- Tudod, arra gondoltam - hajába túr - Segítenék neked, hogy felzárkózz.
- Az nagyon jó lenne - felállok. Egy kis ideig csak nézzük egymást, majd megszólal:
- Oh, bocsánat, de bunkó vagyok - nyújtja a kezét - A nevem Josh.
- Igen, tudom - megfogom a kezét, majd kezet rázunk - Liz.
- Akkor mikor menjek át? - elengedjük egymás kezét - Nekem akár ma is jó.
- Ne találkozzunk valahol máshol? Nem kéne utaznod, és így egyszerűbb lenne - válaszolom. Arcán látom, hogy elgondolkozik.
- Semmi gond, átmegyek. 4-re ott leszek - mondja, elköszönünk egymástól, majd mind a ketten elhagyjuk a termet.
A nap többi része ugyanúgy telt el, mint az előző nap.
Most kivételesen nem anya jön értem, mert sokat kell dolgoznia. Ezért busszal kell elmennem az erdő határáig, aztán sétálnom kell.
A buszról leszállva elindultam a köves úton. Csönd van. Néha-néha a leveleket lehet hallani a fákon, ahogy a szél fújja őket.
A házhoz közeledve megpillantom Niallt. Lassan odamegyek hozzá, feláll, majd elindulunk a ház irányába.
- Milyen napod volt ma? - kérdezi.
- Semmi érdekes - rávágom, majd előveszem a telefonomat, hogy megnézzem hány óra. 2:47. Még kb. 1 óra, amíg Josh megérkezik.
- Az meg mi? - mutat a telefonomra Niall. Döbbenten ránézek.
- Nem tudod, hogy mi ez? - felé nyújtom a készüléket. Megfogja, majd alaposan megnézi. Kicsit megszeppen, amikor megnyom egy gombot, és a képernyő megvilágosodik.
- Ez egy telefon - mondom, majd visszaadja.
- Nálunk is volt már, de nem ilyen.
- Látom, nem vagy tisztában a 21. századi dolgokkal.
- Nem igazán - bevallja.
- A ruhádon is látom - ránézek, és még mindig egy fehér ing és egy mellény van rajta. Mint valami gazdag 18. századi Úr - Manapság nem így öltöznek az emberek. Jut eszembe, ma vendégem lesz, remélem nem baj. Ne csinálj hülyeséget, kérlek.
- Megígérem - aprót bólint. Egy napos részre érünk.
- Ritka a nap itt, nemde? - kérdezem, majd felé fordulok, de már nincs itt.

                                                                        *

Kopognak az ajtón. Lerohanok a lépcsőn, megigazítom a hajam, és kinyitom az ajtót.
- Gyere beljebb - mondom Joshnak. Kívülről körbenéz a ház előterében, majd lassan átlépi a küszöböt.
Furcsa érzés vonul át a testemen. Olyan... leírhatatlan. De nagyon furcsa. Csörömpölést hallok a nappaliból. Bemegyek és látom, hogy leesett egy kép a falról. Niall. Megkértem, hogy ne csináljon semmit se, de már az elején megszegte az ígéretét.
Szegény Josh. Mi fog itt rá várni...  

4. rész: Niall

Sziasztok! Íme a következő rész! Nagyon örülök, hogy már 4 feliratkozó van, és hogy tetszik nektek a blog!:) Ez a rész talán nem lett annyira izgi és hosszú, de remélem, azért tetszik! Na de jó olvasást!

A szavam eláll, amikor meglátom. Nem olyan mint a filmekben. Nem teljesen átlátszó és nem ijesztő. Kicsit világít, és kicsit halvány. Egy fehér ing és egy fekete mellény van rajta. Mondjuk elég jóképű...
Na jó, nem. Ez biztos csak álom. Ez egy álom. Szemeimet becsukom, és elgondolkozok.
Nincsenek szellemek, és most senki sem áll előttem. Csak beképzelem.
A szemeimet kinyitom, de még mindig ott áll.
Közelebb lépek hozzá, majd megszólalok.
- Niall? - nyelek egy nagyot, majd a szemeibe nézek. Nem mond semmit se, csak felemeli az egyik kezét, és megsimítja a hajamat. Figyelem a mozdulatát, majd leengedi a kezét.
- Igen - válaszolja. Hangja olyan normális, kis akcentussal. Ha jól hallom, akkor ír akcentus.
Megfordul, majd elindul a fal felé. Megakarok szólalni, de inkább magamba fojtom a szavakat. Niall átmegy a falon, majd eltűnik.

Megnyugszok, majd leülök az ágyra. A függöny elhúzódik, és a tűző nap beárad. Lefekszek a matracra, és elkezdem bámulni a plafont.
Niall. Tehát tényleg létezik. De miért ment el? Miért nem beszélgetett velem?
Nem értem a szellemeket.

                                                                             *

- Kész a vacsora! - kiált anya a konyhából. Lerohanok hozzá, majd azonnal leülök az asztalhoz. Elveszek
 egy szelet húst, és egy kis rizst.
- Nem vagy éhes? - megdöbbenve néz rám.
- Nem annyira - mondom, miközben elkezdem enni.
- Akartam neked mondani valamit - kezd bele anya - Ah megvan! Amikor jöttem haza, akkor láttam a birtoktól nem messze egy temetőt. Szerintem az is ide tartozhat, vagy tartozhatott.
Mondata hallatán felcsillan a szemem.
- Anya - mondom komolyan - Mindjárt jövök. Később megeszem a húst! - leteszem a kést és a villát, felállok az asztaltól, majd kirontok a házból. Telihold van, az eget beragyogja az égitest. Elindulok a földes út irányába, egyenesen bele az erdőbe. Bevallom, kicsit félelmetes, de ez most nem izgat. Néha megijedek, amikor megmozdul a bokor, de ügyet sem vetve rá megyek tovább.
5 percnyi sétálás után egy temetőt látok meg. Középen egy kis kupolás épület áll.

Ahogy egyre közelebb érek az építményhez, megpillantok egy alakot, aki a kupola alatt lévő síron ül. Lassan  odamegyek hozzá, majd leülök mellé. Egy ideig csak ülünk egymás mellett, majd megtöröm a csendet.
- Ismerem a történeted.
Niall rám néz, majd ő is megszólal.
- Miért nem félsz tőlem? - kérdezi.
- Mert tudom, hogy nem akarsz bántani. Nekem ennyi elég - mosolygok.
Lehajtja a fejét, majd újra fölnéz.
- Nem szabad ide jönnöd. Veszélyes. Főleg egyedül. - Nem félek én semmitől - büszkén kihúzom magam. - Azt majd meglátjuk - válaszolja. - És ez a pihenőhelyed? - Mondhatni. De ezt később elmesélem. És most ideje hazamenned! - szigorúan rám szól. Aprót bólintok, majd felállok. Még egy utolsó pillantást veszek Niallra, majd visszaindulok a ház felé.

 *Niall szemszöge*
 Közeledik. Érzem a jelenlétét. Hamarosan itt van. Nem hagyhatom, hogy bántsa Lizt. Az nagy hiba lenne. Liz már látóhatáron túl kerül, és érzem, hogy a démon itt van. A szemem sarkából látom, ahogy mögöttem épp rám vár. Óvatosan fölállok, majd feléfordulok. Szeme vérvörös, és még emberi formában áll előttem.
 - Miért hívtál ide? - kérdezi mély hangján.
- Eszedbe ne jusson kikezdeni Lizzel! - válaszolom fenyegetően.
- Mert akkor mi lesz? - magas hangszínre vált, majd elindul felém - Én is tetszem neki. Olvastam a gondolataiban. Ő is akar engem.
- Szállj. le. róla. - mondom egyenként a szavakat. Elgondolkozik egy percre, majd hátrébb lép.
- Itt még nincs vége! - mondja, majd gyors sebességre vált, és eltűnik.

Szerintetek ki lehet a démon?:)

3. rész: Első nap

Sziasztok!:) Meghoztam a következő részt! Nagyon örültem, hogy az előző tetszett nektek és remélem, hogy ez is fog!:) Iratkozzatok fel, és komizzatok! Jó olvasást!

Elérkezett a rettegett nap. A suli. Reggel semmi kedvem sem volt felkelni. Már előre félek, hogy mi lesz. Hogyan fognak engem kezelni, mint az Új Lányt, milyenek lesznek a tanárok, az iskola.
Életkedv nélkül ültem be a kocsiba, majd már el is indultunk.
Út közben csak bámultam ki az ablakon, és a tájat néztem.
"Ez miért pont velem történik?" - ez a mondat járt egész végig a fejemben.
A jármű a suli felé vette az irányt, majd Anya nemsokkal később leállította a motort.
- Legyen szép napod! - mosolyog, majd egy puszit nyom a homlokomra.
- Bár úgy lenne - motyogom, és azonnal kiszállok. Hátamra dobom a táskámat, majd elindulok a bejárati ajtó felé.
A többi diák engem tanulmányoz. Rám mutogatnak, és összesúgnak. Mint egy tipikus filmben.
A suliba beérve megkeresem az osztálytermet és helyet foglalok. Be is csengetnek és bejön a tanár.
- Jó napot osztály! Bizonyára észrevettétek, hogy van egy új személy a társaságban. Kérlek mutatkozz be! - mutat rám.
Lassan felállok, majd a tanár mellé képek.
- Hello - kezdek bele nem valami nagy magabiztossággal - Liz vagyok és Londonból jöttem - fejezem be a bemutatkozást. Körül nézek a teremben, megnézem az új osztályomat.
Egy fiún akad meg a szemem.
Tekintetünk összetalálkozik, és elmosolyodik. Halványan visszamosolygok, de a romantikus pillanatot félbeszakítja a tanár azzal, hogy a helyemre küld és az óra elkezdődik.
Egész végig a srácot néztem, és ráadásul néha a tekintetünk összetévedt.
45 perc alatt semmit sem tanultam, nem is figyeltem, de amikor kicsöngettek, akkor visszatért az erőm, és mindenki velem együtt a kijárat felé vette az irányt.
Ugyanígy telt el 5 óra, majd következett az ebédszünet. Mivel senkit sem ismerek, ezért egy üres asztalhoz ülök. Elkezdem enni az ebédemet, amikor hirtelen 3 ember az osztályból odajön hozzám.
- Leülhetünk? - kérdezi az egyik lány.
- Persze - válaszolom, majd le is ülnek.
- Szóval... Liz, ugye? - teszi föl a kérdést az egyik fiú - Andy vagyok. Üdv a suliban!
- Én Samantha.
- Én Catrin.
- Sziasztok - köszönök nekik.
- Hogy tetszik eddig a suli? - fordul hozzám Catrin.
- Egész jó. Rosszabbra számítottam - bevallom.
- Ne vedd kiközösítésnek, ha bámulnak rád. Itt ez a szokás - vállon bök Andy - Egyébként azért jöttünk ide, hogy ne legyél egyedül. Szívesen látunk a társaságunkban.
- Köszi - mosolygok.
- Na és Liz, pontosan melyik környéken laksz? - száll be a beszélgetésbe Samantha.
- Aberfoyle-ban egy öreg, de nagy házban.
- Várjunk csak - szól bele Andy - Az erdőben abban a nagyon ijesztő házban?
- Igen - bólogatok.
- Egyszer voltam ott. Nekem nem tetszett az a környék. Nem történnek furcsa dolgok? - kétségbeesetten néz rám.
- Öhmm.. - elgondolkozok egy percre - De. Volt egy pár.
- És nem rémiszt meg? - kérdezi Catrin.
- Egy kicsit. De talán megszokom.

- Mindenki tud róla, de senki sem mer oda menni. Itt még senki sem szokta meg azt a házat. Eddig mindenki elköltözött. 

- Értem. És tudjátok, hogy mi folyik a házban? Miért olyan furcsa?

- Állítólag meghalt valaki ott - suttogja Samantha- Egy fiatal fiú. Egy bizonyos Niall Horan. De még vagy 120 éve. A legenda szerint azóta kísért.

Szavaitól teljesen ledermedek. Szellem? 

- Ez hülyeség - megrázom a fejem - Szellemek nem léteznek.

- Akkor mivel tudod megmagyarázni a rejtélyes dolgokat? - fordul hozzám Catrin. Elgondolkozok. Teljesen igaza van. Ha nem szellem volt, akkor mi? 

- Rendben. Kiderítem. De most ne foglalkozzunk ezzel - terelem el a témát. Beleharapok a hamburgerembe és felnézek. Gyorsan lenyelem a kaját, amikor meglátom azt a fiút. 

- Tetszik, mi? - kacsint Andy. Úgy látszik, hogy elég feltűnően bámulom.

- Igen, helyes - mondom, miközben még mindig nézem.

- Josh nagyon jó fej - mondja Samantha - És most nincs barátnője - rám néz.

- Áh, úgy sincs esélyem - forgatom a szemem, majd ránézek az órámra - Oh, bocsánat, de mennem kell. Holnap találkozunk. Sziasztok! - mondom, majd azonnal felkapom a tálcámat. De amint megfordulok, beleütközök valakibe. 

- Úristen bocsánat - habogok, amint meglátom, hogy Josh áll ellőttem.

- Semmi baj - mosolyog.

Szemeimbe néz, és hosszasan nézzük egymást. 

- Öhm... Bocsánat, de sietek - észhez térek, majd rögtön kiviszem a tálcámat.  

Kilépek az iskolából, és megpillantom a kocsinkat. Odarohanok, majd beszállok.

- Milyen volt az első nap? - kérdezi anya, miközben beindítja a motort.

- Jó volt - határozottan mondom.

- Akkor örülök. Figyelj, ma vissza kell jönnöm még a városba, hazaviszlek, és este jövök. Rendben?

- Oké, persze - válaszolom.

                                                                       *

- Akkor este fele jövök - int anya még a kocsiból, miközben kiszállok a járműből. Előveszem a kulcsomat, majd belépek a házba. Az ajtó egy nyikorgással becsukódik, és bemegyek a nappaliba. Ki kell derítenem, hogy ki ez a fiú, miben halt meg, és miért kísért.

Azonnal nekivetem magam a könyveknek, és elkezdek keresni egy olvasmányt, amiben talán benne van a története.
Találok is egyet. Itt van.
- Niall Horan - mondom ki hangosan a nevet, mire hideg fuvallatot érzek meg.

"Írországban született, és még kiskorában a szüleivel költözött Aberfoyle-ba. 1890-es években, amikor 19 éves volt, szörnyű baleset történt, megölték. A szülők azonnal elköltöztek, de a lelke, a szelleme a házban maradt, és azóta ott él. Senki sem tudja, hogy miért kísért, hogy miért üldözi el az új lakókat."

Szóval ez az ő kis története. De tényleg, miért kísért? A gondolat, hogy egy szellemmel élek együtt, nem valami jó.
Azonnal felmegyek a szobámba, ahol azt tapasztalom, hogy korom sötét van. A függöny elhúzva, egy cseppnyi fény sem jut be a szobába. Lassan becsukom magam mögött az ajtót, és elindulok előre. A jobb karomon érzek valamit, mintha valaki megsimogatna. A lábaim a földbe gyökereznek, és megdermedek. Lassan megfordulok, és meglátom magam előtt ŐT.