8. rész: Josh kiléte

Kedves olvasóim! Sajnálom, hogy késtem, és most nagyon rosszul érzem magam emiatt. Táborban voltam, ahol nem volt időm írni, de szerencsére mostantól sokkal több szabadidőm lesz! A másik dolog, hogy érdekelne-e titeket egy új blog, ahol a hétköznapi életemet írnám? Komiba írjátok meg!:) Szóval jó olvasást!

- Szóval hogy hívják az elhunyt barátodat? - kérdezi Niall a szobámban ülve.
- Dylan - válaszolom halkan - Hogy fogod megtalálni?
- Ahhoz, hogy megtaláljuk, kapcsolatba kell lépnem a többi holttal teliholdkor. Ami holnap lesz.
Aprót bólintok, majd lefekszek az ágyra.
- Elfáradtam - kijelentem - Nem volt annyira jó érzés ott lent lenni. Izgalmas volt, olyan volt, mint egy filmben. Azt hittem, hogy ez biztos állati, ha ez történik velem. De rájöttem, hogy meg is halhattam volna, ha bent ragadok. 18 évesen nem szeretnék még meghalni így.
- Megértem - mondja Niall, miközben mellém fekszik - De te legalább meghalsz.
- Héé - fordulok felé - Ez nem volt szép! - elmosolyodok.
Bocsánatot kér, majd meggondolja magát és felül.
- Megkeresem azt a gyűrűt - mondja, mire feláll, és kimegy a szobából. Egy nagy levegőt veszek, az oldalamra fekszek, és hirtelen már a képzeleteimben járok.
                                                                       *
- Liz - meghallom Niall hangját, mire lassan kinyitom a szemeimet.
- Hány óra van? - kérdezem kicsit álmosan.
- 4 - válaszolja - Amikor visszaértem már aludtál.
- És miért ébresztettél fel? - förmedek rá. Nem szeretem, ha felkeltenek, ha már elaludtam.
Niall arcán egyszerre csalódottság és düh ül ki. Szemeiben látom, hogy valami baj van. Megakarok szólalni, de abban a pillanatban a szavamba vág.
- Nem találom a gyűrűt - mondja, majd elhallgat. Összeráncolt homlokkal felülök.
- Az hogy lehet? - csodálkozok - Nem azt mondtad, hogy itt van?
- De. De nem találom. Pedig nem nyúltam hozzá sose - értetlenül rám néz - Talán Josh volt!
- Niall - szólok rá komolyan - Fejezd ezt be! Josh sosem tenne ilyet! Nem hiszek neked! Csak azt szeretnéd, hogy ne legyek vele! - mondom hangosan. Nem értem, hogy mit csinálok, de tudom, hogy nem Josh tehet róla. Lehet, hogy démon vagy mi a fene, de ezt nem csinálná meg.
- Liz - próbál lenyugtatni - Hát nem hiszel nekem? - kérdezi miközben a szemembe néz.
- Ez hülyeség - megrázom a fejem. Azt még elhiszem, hogy szellemek léteznek, na de hogy Josh démon lenne... Ezt az elején még bevettem. De most már nem
-Josh.nem.démon - mondom tagolva - Miért tenne ilyet? - hunyorítok a szememmel.
- Mert nem szeretné, ha újra élnék - próbál meggyőzni.
Halványan elmosolyodok.
- És valami baja lenne, ha újra az élők közt lennél...?
- Igen, mert... - kezd bele, de elhallgat.
- Mert? - felhúzom a szemöldököm.
Rövid szünet után újra megszólal.
- Ezt még nem mondhatom el!
- Rendben, oké - lenézek a földre - Akkor most úgy gondolom, hogy itt befejeztük ezt az egészet.
- Ezt hogy érted? - kíváncsian rám néz.
Magam sem értem, hogy hogy értem ezt az egészet, ezért csak elküldöm.
- Csak menj ki! - mutatok az ajtó felé, mire azonnal kimegy.
Leborulok az ágyra, majd az arcomra helyezem mindkét kezem.
Mi a fenét csinálok? Agyamra ment ez az egész szellemes dolog.
Hirtelen eszembe jut Josh. A vita fő témája. Nem is voltam magamnál, csak leüvöltöttem Niall fejét. De hát alig ismeri Josht. Vagy... Talán még is? Hogyan feltételezi, hogy démon...? Én már nem értek semmit se. Túl zavaros ez nekem.
Az életem amúgy is zavaros és filmbe illő. Amióta Dylan elment nem tudom, hogy hol jár az agyam. Csak megyek előre de nem figyelek semmire sem, ami körülöttem történik.
Josh számomra egy igazi férfi. A megjelenése, a kisugárzása is azt jelzi, hogy komoly. Ilyen volt Dylan is. Talán ezért védem őt és ragaszkodok ennyire hozzá. Ha Niallnak igaza van, akkor lehet, hogy nem akarom beismerni, hogy Josht rossz szándék vezérli.
Annyira szeretnék Niallnak hinni, de így nagyon nehéz, hogy a "démon" a régi barátomra emlékeztet.
A gondolataim egyre csak összezavarják ezt az egészet. Nem tudom, hogy kinek higgyek.
Csak egy megoldás van, hogy kiderítsem az igazságot ha Niall nem mondja el nekem. Ha Joshnál van a gyűrű, akkor tényleg gonosz. Ezt viszont minnél hamarabb ki kell derítenem.

                              *
- Liz! - kelt anya reggel - Te ruhában aludtál? És miért vagy pókhálós?
Azonnal felpattanok az ágyról és lenézek magamra.
- Ez...? - kérdezem a ruhámat fogva - A padláson kerestem valamit és utána elfelejtettem letisztítani magam és nagyon álmos voltam és elaludtam...
- Rendben, de siess - sürget - Mindjárt itt a busz!
Oh igen a suli! Teljesen kiment a fejemből!
Gyorsan előkapok egy tiszta fehérneműt, egy pólót és egy nadrágot, majd átöltözök.
- És a reggeli? - kérdezi anya, miközben felkapom a táskám és kinyitom a bejárati ajtót.
- Majd a suliba eszek valamit! - válaszolom gyorsan és kilépek a házból.
Tesiórán is megirigyelhető sebességgel keresztülfutok a betonúton, amíg oda nem érek a buszmegállóhoz. Szerencsére pont jön a jármű, és felszállok rá.
Az iskolába beérve megpillantom Josht a szekrényénél. Nagy bátorságot veszek, majd odamegyek hozzá.
- Oh, szia Liz - köszön mosolyogva.
- Szia! - köszönök vissza - Ma is tudnál korrepetálni? - kérdezem a lényegre térve.
- Persze, hányra menjek? - kérdezi, majd a hajába túr. Nem hiszem el. Az ujján egy gyűrű van.
- Bocsi, de honnan van ez a gyűrű? - megfogom a kezét, hogy jobban szemügyre vehessem az ékszert.
- Nos - lenéz a földre - Csak egy családi ereklye - válaszol kicsit zavartan. Megforgatom az ujján, hogy jobban megnézzem, amikor hirtelen észreveszek egy szót.
"Horan"
Összeráncolom a homlokomat, amint meglátom a nevet. Ez Niallé. Hát igazat mond. Most nagyon hülyén érzem magam.
- Na akkor mikor menjek? - tereli el a figyelmet, majd gyorsan elrántja a kezét, és felnézek rá.
- Most én mennék át hozzád ha nem baj - bököm ki - Ma anya vendégeket vár a házba - füllentek.
- Nekem oké - megvonja a vállát - Akkor a suli előtt 3-kor találkozunk?
- Aha - mondom mosolyogva, majd intek egyet és elmegyek.
Ezt nem tudom elhinni. Josh tényleg lopott. Már csak egy dolgot kell megcsinálnom. Visszaszerezni, hogy Niall újra éljen.