9. rész: Egy másik lény

Kedves olvasóim! Meghoztam a 9. részt! Sajnos úgy vettem észre, hogy mostanában nem nagyon vagytok aktívak. Ezért a következőt 3 komment után hozom! Remélem, hogy elnyeri ez a fejezet a tetszéseteket! Jó olvasást!

- Ez itt egy nagyon régi ház - meséli Josh, amint beérünk a házába.
- Tényleg nagyon régi - mondom, miközben körbenézek. Majdnem olyan mint ahol én élek.Csak itt van néhány modern dolog is. Plazma tévé, hifi rendszer... Na de térjünk a lényegre! Nem azért jöttem, hogy a házban gyönyörködjek!
Végül leültünk tanulni. Nem nagyon figyeltem azt, amit Josh mondott. Egész végig csak azon gondolkoztam, hogy hogy a fenébe szerezzem meg azt a rohadt gyűrűt.
- Josh - szakítom félbe - Ezzel most ne foglalkozzunk! - mondom, majd közelebb megyek hozzá az ágyon. Megfogom a kezét, majd babrálni kezdem az ujjait.
- Tudod - kezdek bele, majd ránézek a kezére - Már amikor megláttalak, tudtam, hogy te más vagy.
- Ezt hogy érted? - összeráncolja a homlokát.
- Nem olyan vagy mint a többi fiú! - válaszolom, majd lefekszek az ágyára - Megfogott benned valami!
- Az érzés kölcsönös - mondja, majd váratlanul fölém mászik. Kezeit a fejem mellett tartja, hogy megtámassza magát.
Josh feje közeledik felém, majd egy lágy csókot nyom a számra. Kisebb csókcsatába kezdünk, és közben véletlenül megharapja az ajkam. Bár ez egy kicsit szexisebbé teszi ezt a helyzetet.
A csókok végén mellém fekszik, majd bekövetkezik az a bizonyos kínos csönd.

*10 perc múlva*

- Josh - ülök fel, miközben halkan szólok neki, de azonnal befogom a számat, amint meglátom, hogy éppen alszik. Itt az idő Liz. Most kell a gyűrűt megszerezni. Óvatosan megfogom az ékszert, majd szép lassan lehúzom az ujjáról.
Szerencsére nem ébredt fel. Gyorsan felpattanok, majd kiviharzok a házból, és gyorsan hazasietek.

                                                                        *

- Niall! - kiáltom, amint beérek a szobámba. Nem érkezik válasz - Kérlek gyere elő. Tudom, hogy itt vagy! - mondom, majd közelebb megyek az ágyamhoz, de még mindig semmi. Biztos mérges rám, amiért nem hittem neki. Teljesen igaza van. Niall szellem, és ha ő létezik, akkor más lények is létezhetnek.
- Igazad volt... - mondom ki halkan - Nagyon sajnálom! Csak kérlek gyere elő!
Nem történik semmi. Lehajtom a fejem, majd megfordulok, de hirtelen beleütközök valakibe.
- Úristen - kapok a szívemhez - Megijesztettél...
- Sajnálom!
- Nem, Niall - szakítom félbe - Most nekem kell először bocsánatot kérnem. Nagyon hülye voltam, hogy nem hittem neked. Csak tudod Josh elcsavarta a fejemet - magyarázkodok - Oh, mielőtt elfelejteném. Hoztam neked valamit - mondom, majd előveszem a családi ereklyét a zsebemből - Biztos már hiányzott.
Niall kiveszi a kezemből a gyűrűt. Szemében meghatottságot fedezek fel.
- Ezt meg hogy? - kérdezi, majd rám néz.
- Nos - beletúrok a hajamba - Voltam Joshnál... És elcsábítottam egy kicsit- mondom, majd beleharapok egy kicsit az ajkamba - De semmi komoly nincs köztünk.
- Várj csak - rám szól, mire az arca komolyabbá válik. Közelebb jön, majd az ajkamra teszi az egyik ujját, mire felszisszenek - Hogy szerezted azt a kis sebet?
- Josh véletlenül az ajkamba harapott.
- Jézusom! - kap a szájához, majd hátrébb lép.
- Mi az? - értetlenül ránézek.
- Ez nem lehet! - ismételgeti, majd leül az ágyamra - Biztos, hogy Josh volt?
Aprót bólintok.
- Akkor te most... - kezd bele, majd elhallgat.
- Bökd már ki Niall. Valami gond van? - felemelem kicsit a hangom az idegesség miatt - Akkor én most mi?
Reménytelennek tűnik ez az egész. Niall nem nagyon tud megszólalni.
- Ha egy démon - mondja, majd nyel egy nagyot - Megharap egy halandót...Csak egy kicsit is... Akkor démonná változik az ártatlan ember is...
Forróság önti el a testem, és imbolyogni kezdek.
- Micsoda? - értetlenül nézek ki magamból, majd megrázom a fejem - Ez... Most akkor én tényleg...? - kérdezem, de nem tudom befejezni a mondatomat.
Szemeim becsukódnak, majd a végtagjaim elgyengülnek.

                                                                       *



- Liz, Liz, Liz - meghallom Niall hangját, mire lassan kinyitom a szemeimet. Niall karjaiban találom magam, aki egy vizes törölközőt nyom a homlokomra.
- Mi történt? - kérdezem kómásan, majd megfogom a fejem.
- Elájultál - válaszol aggódóan.
- Ja, igen... - mondom, majd kikászálódok a karjaiból.
- Biztos, hogy jól vagy?
Bólintok.
- Csak tudod... lehetetlen felfogni, hogy én most.. tényleg?
- Valószínű - mondja, majd lenéz a földre.
Arcomra teszem mindkét kezem. A sírás keringet. A tudat, hogy néhány órája még normális ember voltam. És most már más vagyok. Egy olyan lény lettem, amiről nem tudok semmit se.
Végül nem bírom visszatartani a könnyeimet.
- Most mit csináljak? - kérdezem, miközben elerednek a könnyeim.
Niall közelebb jön, majd átölel.
- Segítek neked! Van rá gyógymód, de nem biztos, hogy hatásos lesz... - mondja, majd elhallgat. Mondata hallatán még jobban rám tör a sírás, s ő karjaival még szorosabban magához húz.