The End?

Sajnálom, biztos észrevettétek, hogy már egy ideje nincs új rész. Ezt tényleg nagyon bánom, de ez azért van, mert nincs semmi ihletem. Már itt szenvedek lassan egy hónapja hogy megírjak egy új részt, de nem megy. Mindig leülök a gép elé, hogy: "Na akkor most megírom!" De leírok egy mondatot és mást nem tudok már.

Amikor elkezdtem a blogot, annyi ötletem volt... Eldöntöttem, hogy mi lesz a főszereplőkkel majd a későbbiekben, milyen események lesznek majd. Arra gondoltam, hogy tök jó lesz, nagyon izgalmas és eseménydús, mindenkinek tetszeni fog. Hogy ez egy különleges blog lesz, hiszen még senki sem írt ilyet.

De valahol elrontottam. Az első néhány résznél még úgy éreztem, hogy jó úton haladok, de valahol elvesztem. Annyira gyorsan történtek az események, hogy teljesen eltávolodtam az eredetileg elképzelt sztoritól, emiatt hirtelen nem tudtam olyan jó dolgokat kitalálni.

Sajnos nem tudom, hogy mi legyen, ezek után már annyira nincs ötletem... Van elképzelésem, hogy mi lesz Niallal, miután átváltozik, de utána semmi. Azután már nem lenne izgalmas. 

Ezért most talán jobbnak látom, ha itt rögtön befejezem ezt a történetet. Nem szeretném, ha sok unalmasságot olvasnátok. Nem szeretném addig elhúzni a történetet, mert már nem lenne benne semmi érdekes, izgalmas. 

Nagyon sajnálom, hogy itt most be kell fejeznem. 

Köszönöm a közel 6000 oldalmegtekintést, 14 feliratkozót, a kommenteket és a sok biztató szót, amit eddig kaptam! Erőt adtak, hogy igenis folytassam az írást! 

Még gondolkozok új blog indításában, de már van egy pár ötletem, hogy miről szeretnék írni, és nem szeretném, ha annak is így kéne végeznie.

Köszönöm még egyszer, hogy itt voltatok mellettem! Szeretlek titeket! :))

~Mrs.Horan

13. rész: The worst day

*Liz szemszöge*

Reggel fáradtan nyitom ki a szemeimet. Nem sikerült kipihennem a tegnap estét. Főleg mert 4 órát aludhattam. És ugyebár ma suli van. Azt hiszem, hogy az egész napot végigfogom aludni.
- Liz, siess, lekésed a buszod - nyomja a kezembe anya a tízórais zacskót. Abban a pillanatban belebújok a cipőmbe, majd elindulok a busz felé.
Út közben Niall is csatlakozik hozzám, hogy ne legyek egyedül.
- Jól vagy? - kérdezi kicsit aggódóan. Aprót bólintok.
- Tudod nem hittem volna, hogy ezt fogom Dylannel tenni. Hogy visszautasítom. De valahogyan a látványa, az hogy újra találkoztunk, ezt hozta ki belőlem.
- Jobb is, hogy otthagytad. Már az elejétől fogva gyanús volt nekem az a fiú.
- És amit nem mondtam el neked - nyelek egy nagyot - Talán nem az volt az első alkalom, amikor megcsalt. Már rajtakaptam, hogy valaki mással csókolózott. De figyelj. Felejtsük el ezt a témát. Ez már egy lezárt ügy, nem szeretnék vele többet foglalkozni. Túl kell lépnem.
- Úgy van ahogy mondod - helyesli - Akkor hát.. Elszeretném mondani, hogy a történtek után rád bízom, hogy mikor legyek újra ember.
- Rám bízod? - elnevetem magam - Ezt hogy érted?

- Amikor készen állsz rá, hogy átváltozzak. Nem szeretném, ha éppen akkor csinálnánk ezt, amikor még mindig nyomaszt téged a dolog.
- Figyelj Niall - rászólok, majd megállok - Én már most is képes lennék segíteni neked, hogy átváltozz. Hidd el, hogy nincs semmi baj - elmosolyodok, mire ő is egy halvány mosolyt varázsol az arcára.
Fejemet a buszmegálló felé fordítom.
- Bocsi, de most megyek - mondom, miközben újra felé fordulok, de már nincs ott. Tipikus.

* * * * * * *

- Liz! - ölel át Catrin, amint megpillant - Jól vagy?? - kérdezi kicsit aggódóan, mire csak bólintok - Furcsán viselkedsz mostanában... - összeráncolja a homlokát.

- Tudod nagyon sok dolog történt velem. Ott van Niall meg Josh és a telihold meg...

- Micsoda? - közbevág - Josh?

Egy percre elgondolkozok. Vajon melyik lenne a jobb? Ha elmondanám neki, hogy démon és majdnem én is azzá változtam? Vagy hogy csak megcsókoltuk egymást. Azt hiszem, hogy egyik se jobb. De talán Catrin nem mondja el senkinek.

- Figyelj - mondom halkan - Tudom, hogy nem fogod elhinni, de... Josh nem az akinek hiszed.

- Liz! - elkiáltja magát Andy a folyosón, amitől megijedek egy kicsit. 

Na már csak ő hiányzott. Andy még az elején megpróbálta nekem bemesélni, hogy a ház, ahol élek, az egy veszélyes hely. Azóta csak erről tud velem beszélgetni. Mindent megakar tudni a házról, a környékről és Niallról. Eleinte nem nagyon hitte el, hogy tényleg létezik, de végül meggyőztem. A barátomnak tartom őt, de néha már kezd idegesíteni, hogy csak ezzel tud foglalkozni. Vajon ha nem laknék abban a házban, akkor is így barátkozna velem?

- Miújság csajszi? - vállamra teszi a kezét - Hogy van a kis Niall barátod? - kérdezi nevetve.
- Andy - lehunyom a szemem - Kérlek ne hozd fel ezt a témát - próbálom nyugodtan lezrázni.
- Baj hogy érdeklődök a ház iránt?
- Nem erről van szó - megrázom a fejem - De tudod néha elgondolkozok, hogy talán csak ezért barátkozol velem. Mindent tudni akarsz arról a helyről, de rólam eddig semmit sem tudsz, mert állandóan csak Niall érdekel - emelem fel a hangom - Jó lenne, ha békén hagynál ezzel - teszem a kezeim magam elé, majd választ nem kapva elindulok a terem felé, ahol az órám lesz. Catrin azonnal utánam rohan.
- Ez...? - kérdezi csodálkozóan. Biztosan nem ezt várta tőlem, hiszen sosem szoktam kiosztani az embereket, de most Andy túl ment minden határon.
- Nem tudod, hogy milyen idegesítő, hogy állandóan csak erről beszél. Mintha egyáltalán nem érdekelném. Kihasznál - magyarázok és közben megállok.
- Talán tényleg így van - húzogatja a száját - De figyelj, beszélek vele. Talán helyre tudom tenni.
- Az jó lesz - egyezek bele.
Már éppen mennék tovább, de hirtelen megpillantom Josht. Zavaromban nem tudom, hogy mit csináljak, ezért csak állok tovább a barátnőm mellett. De ami történik, arra egyáltalán nem számítottam. Josh szó szerint lesmárol, anélkül, hogy bármit is csinálna. A csók kicsit hosszúra sikerül, és miután elválik az ajkaimtól, azt hiszem, hogy mindjárt eldőlök.
- Ez meg mi volt? - kérdezi kíváncsian Catrin, amint Josh már látóhatáron kívül kerül. Tátott szájjal bámulok ki magamból. Magam sem tudom, hogy mi volt ez - Lemaradtam valamiről? - kérdezi ismét, de nem tudom válaszolni - Liz! - megfogja a vállam, majd enyhén megráz - Az iskola legjobb pasija mindenki előtt lesmárolt! Tudnom kell, hogy mi történt! - győzköd, hogy mondjam el. Ahogy körbenézek, mintha mindenki a választ várná tőlem. Összesúgnak, hogy vajon mi lehetett ez, miért pont engem, az új lányt smárolt le.
- Nem olyan nagy dolog - megvonom a vállam - Mások is szoktak csókolózni - próbálom elterelni a témát, majd megfogom a cuccaimat, és elindulok az órámra.

* * * * * * * *

Hazaérve azonnal eldobtam a táskám a szoba sarkába, és lefeküdtem az ágyra. Ez volt életem legrosszabb napja. Földrajzon természetesen én feleltem, írtunk franciából dolgozatot, de egy szót sem tudtam. Emellett ott van Josh és Andy. Egyiküket sem értem. Andyt remélem helyre teszi valaki, mert ha így fog velem az örökkévalóságig viselkedni, akkor annak nem lesz jó vége. Josh pedig... Mit akar tőlem? Azt hiszem az egy egyértelmű jel volt, hogy visszavettem a gyűrűt, amit ellopott. Ez azt jelenti, hogy csak az ékszer miatt csókoltam meg. De talán belém szeretett? Nem, az kizárt. Annyira hülye még Ő sem lehet.

- Hé - szól Niall, mire felemelkedek. A szekrénynek támaszkodva néz engem - Milyen napod volt? - kérdezi, majd közelebb jön és leül az ágyra.

- Ne is kérdezd - megfogom a fejem - Borzasztó! Azt hittem, hogy már sosem lesz vége! 

Megértően a vállamra teszi a kezét.

- De nincs semmi baj - elmosolyodok - Tudod, egész nap azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnál beilleszkedni a társadalomba emberként. Egy csomó ötletem van! 

- Na halljuk!

Táskámból kiveszem a laptopom, majd megkeresem a jegyzeteimet. 

- Készítettem neked néhány összeállítást. Vagyis inkább stílust.

Ír manó

Fotós

Punk Niall

Zenész 

- Na hogy tetszenek? - fordulok kíváncsian felé. Tágra nyílt szemekkel néz rám.

- Ezt most komoly? - mutat az első képre - Ez kizárt! Bár a szakáll tetszene.

- Poénnak szántam, nyugi! És a többi?

Kicsit elgondolkozik, majd megszólal.

- A második tetszik, de igazából azt sem tudom, hogy hogyan kell használni azt kütyüt. A napszemüveg és sapka az is nagyon bejön, de inkább nem. A harmadik.. felejtős.

- És a negyedik? - ajkamba harapok, remélve, hogy ez tetszeni fog neki.

- Imádom! - elkiáltja magát - Tudok gitározni, szoktam énekelni, miért ne?

Meglepődök, hiszen erről még nem is mesélt nekem. Ezek szerint van tehetsége a zenében. Ilyen külsővel és ezzel a fantasztikus személyiséggel akár sztár is lehet. Az egész világ a lábai előtt fog heverni.

- Akkor azt hiszem, hogy megszületett a döntés - bólintok egyet, mire visszabólint.

A délután nagy részét nem a tanulással töltöttem. Az várhat. Most csak azt szeretném, hogy Niall boldog legyen, amikor átváltozik. Ezért gondoltam, hogy elküldöm egy meghallgatásra, ami szerencsét hozhat neki. Emellett készülök neki egy kis meglepetéssel is.

Mi vagyunk a One Direction. 2010-ben alakult a banda, azóta egyre híresebbek leszünk.
Bandatagot keresünk, aki tud énekelni és esetleg hangszeren játszani.
Várunk szeretettel a meghallgatásra!
One Direction xx

Kedves Olvasóim!

Először azzal kezdeném, hogy kaptam két szavazatot a szavazáson, hogy unalmas a blog. Szeretném, ha az a 2 ember leírná (akár névtelenül is), hogy miért az, hogy tudjak a blogon változtatni!

A másik, hogy bocsánat ismét a késésért. Tudjátok, hogy ti olvasók nagyon fontosak vagytok nekem, szóval legközelebb már nem hagylak titeket cserbe.

~Mrs.Horan xx

12. rész: Az igazság néha fáj

Sziasztok! Egy kisebb szünet után meghoztam az új részt. Remélem, hogy még lesznek olvasóim ezek után..:) Próbáltam ezt a részt hosszabbra írni.. hát most így sikerült. Jó olvasást!

*Liz szemszöge*

A lélegzetem eláll. Amint kimondja ezeket a szavakat, hirtelen úgy érzem, hogy elájulok. Most mit kéne tennem? Hiszen érzik, hogy itt vagyok. Nem menekülhetek, mert akkor biztos, hogy észrevesznek. Ha elkapnak, akkor nekem tényleg végem.
Még mielőtt észhez térnék, azért van annyi időm, hogy megnézzem a főnököt. Így utólag hozzászokva már nem annyira ijesztő. Talán azért ijedtem meg, mert először látok démont. Emberi alakja még azért látszik, csak izmai kiduzzadnak, erei láthatóvá váltak. Vörös, hosszú haja azonnal kiszúrja a szemem.
- Gaap, Croccel - fordul hátra a testőrökhöz - Keressétek meg! - adja ki a parancsot, mire ők azonnal elmennek. Megnyugodok, amint meglátom, hogy a másik irányba indulnak el. Így még van egy kis időm, hogy megmeneküljek.
- És te, Rosier - fordul vissza Josh felé - Most az egyszer kapsz még egy esélyt! De csak azért, mert újonc vagy, és bizonyítanod kell, hogy itt maradhass köztünk.
Rosier. Ez lenne Joshnak a démoni neve? Hallottam már ilyenről, de nem hittem volna, hogy létezik. Tudomásom szerint van nekik külön nevük, de ebben nem vagyok biztos.
- Köszönöm Sammael - meghajol Josh - Mellesleg... Én már éreztem ezt az illatot.
- Tényleg? - kérdezi kicsit meglepetten a vörös hajú démon - Ki ő?
- A lány.. - mondja, majd elhallgat. A levegő belém szorul, amint kimondja. Tudom, hogy rám gondol. 
Váratlanul megérzek egy kezet a számon. Sikítanék, de mielőtt ezt még megtenném a fülembe súgja:

- Ne sikíts! - hangja hallatán megnyugodok, mert tudom, hogy Niall az.
Számról leveszi a kezét, majd a kezemet megfogva lassan elvezet egy biztonságosabb helyre. Amint már távolabb kerülünk ettől a démonfarmtól, semmi mást nem csinál, csak megölel.

- Hogy kerültél te ide? - kérdezi, miközben elenged - Halálra rémültem, amikor nem találtalak ott a zárkában.

- Nem tudom. Egyszerűen csak... Vezetett a kíváncsiság - megvonom a vállam - Tudok magamra vigyázni, nem vagyok gyerek - mondom magabiztosan. 

- Bármi megtörténhetett volna, ha nem talállak most meg. Ez a hely veszélyes. Egy démontanya. Hemzsegnek itt ezek a lények. Aki idetér, azt megtalálják és megölik.

- De én még élek, szóval nem kell aggódni - vállára teszem a kezem nyugtatásképpen. Kicsit megforgatja a szemeit, majd újra megfogja a kezemet, és elkezd sétálni.

- Ezt még mindenképpen megbeszéljük. Nem hagyom ennyibe ezt a dolgot! De most térjünk át egy másik, vidámabb témára - kezd bele - Megtaláltam Dylant.

Mondata hallatán hirtelen megállok.

- Komolyan? - kérdően ránézek. 

- Igen - válaszolja - Egész jó fej - mondja kicsit gúnyos hangon.

- Ez nem volt valami meggyőző... - elmosolyodok.

- Hááááát még nem találtuk meg a közös hangot - bevallja - Na de gyere - megrántja óvatosan a kezem - Már vár rád. 

 * 

Odaérve messziről megpillantom Dylant egy fa mellett állva. Semmit sem változott. Öltözködése, alakja ugyanolyan, mint régen. 

- Menj csak - elengedi Niall a kezem - Azért itt leszek a közelben - teszi hozzá. 

Bólintok egyet, majd elindulok Dylan felé. Amint meghallja a lépteimet megfordul, majd elmosolyodik. Újra látni őt, leírhatatlan érzés. El sem tudtam tőle búcsúzni, és végre eljött az idő, hogy ezt megtegyem. Elvesztettem azt a személyt, aki nagyon fontos volt nekem. De most lezárhatom ezt az egészet. 

Közelebb megyek hozzá, majd gondolkozás nélkül átöleljük egymást.

- Liz - mondja, majd lassan elenged - Nem is tudod, hogy mióta vártam erre a pillanatra. Hogy láthassalak, és újra a karjaimban legyél - folytatja, majd hirtelen megcsókol.

- Ne - lököm el magamtól óvatosan. Mégis mi a fenét csinál? Azt hiszi, hogy ismét együtt lehetünk? Sosem tudnék vele így együtt lenni. Valahogyan taszít engem az a gondolat, hogy a halott barátommal járjak, akit láttam holtan, sebesen, véresen, kínok közt küszködve. Én ezt nem szeretném már. Csak le akarom zárni a dolgokat, és tovább lépni.

- Kérlek ne csináld ezt - teszem magam elé védelmezően a kezem - Nem azért szerettem volna veled találkozni, hogy érezzelek. Beszélgetni akarok veled.

- Rendben - megvonja a vállát - Mit szeretnél tudni?

Kicsit elképedek, hogy mit mond, hiszen nem erre a válaszra számítottam. 

- Meséld el nekem, hogy mi történt - mondom ki egyszerűen. 

- Ha ezt szeretnéd - sóhajt egyet, majd belekezd - Aznap este ugye, amikor történt a baleset, nagyon összevesztünk, de ezt te is tudod. Elmentem otthonról és a haverokkal elmentünk bulizni. Annyira nem akartam foglalkozni azzal, hogy mi történt köztünk... Csak ittam, ittam és ittam. Úgy gondoltam, hogy majd az alkohol elfelejteti velem azt, ami történt. Bevallom, tényleg elfelejtettem egy időre. És aztán... - tart egy kis szünetet, majd hátat fordít nekem - Összejöttem egy lánnyal a buliba.

A levegő belém szorul, de tudom, hogy nem törhetek meg. 

- Folytasd - mondom a könnyimmel küszködve, miközben egy nagy levegőt veszek.

- Elloptam egy kocsit, hogy hazavigyem a lányt. Az még simán ment, nem volt semmi gond, de amikor hazaindultam, az alkohol teljesen átvette az uralmat, és aztán hirtelen átmentem a másik sávba. Minden olyan gyorsan történt. A másik autó már közel volt, és nem tudtuk elkerülni az ütközést.

Megfordul, majd megfogja a kezem.

- Siettem, ahogy tudtam, hogy veled legyek. Megbántam, amit csináltam. Nem is értem, hogy miért tettem. A pia miatt csináltam. Józanul sose jutott volna ez az eszembe.

Kezét hirtelen elengedem, majd arrébb megyek.

- Hiba volt, hogy beszéljek veled - mondom ki egyértelműen - Köszönöm, hogy elmondtad az igazat, akármennyire fáj is. Most már új életet kezdhetek.

- És mi lesz velünk? - lép közelebb hozzám - Nekünk együtt kell lennünk! Egyedül nem bírom ki!

- Köztünk itt mindennek vége. Lásd be, hogy ez már nem fog működni. Sosem volt teljes a kapcsolatunk. Honnan tudjam, hogy mit fogsz csinálni? Talán megint megcsalsz. Jelen esetben egy szellemmel, vagy akármi. Nem bízok már benned, fogd föl! - fejezem be a hangomat kissé felemelve. 

Kezemet elengedi, majd hátrálni kezd.

- Hát akkor - kezd bele, majd szünetet tart - Szia!

Én csak bólintok egyet, de rögtön el is tűnik. Leülök egy kis sziklára, hogy átgondoljam a dolgokat.

Ezek az új, váratlan információk felkavartak. Szóval megcsalt. Miért is csodálkozok? Hiszen mindig vitatkoztunk, semmi sem volt neki jó. Mindig csak kritizált, bármennyire is szeretett. 

Szívverésem felgyorsul, amint hirtelen egy kezet érzek meg a vállamon.

- Ne is törődj vele - mondja, majd leül mellém - Ez egy... hogy is mondják a mai világban? Egy pöcs. Igen, ez az! Egy ilyen lányt elveszíteni egy egyéjszakás kalandért? Chhh.. nem normális! 

Szavai hallatán elmosolyodok. Niallnak teljesen igaza van. 

- Tudod apám mindig azt mondta, ha szerelmes lesz az ember, igazán szerelmes, akkor az egy életre szól. Minden más csak élmény és illúzió.

- Apukád nagyon bölcs volt.

- Az - elmosolyodik ő is - Na de gyere - mondja, majd feláll, és odanyújtja nekem a kezét - Már késő van, ideje visszamenni. 

Kezét megfogva felhúz, majd elindulunk vissza a házba. Azt hiszem, hogy most már minden erőmmel azon leszek, hogy elfelejtsem Dylant, és hogy Niall végre élje az igazi életet rendes emberi formájában.

11. rész: Változás

Sziasztok! Meghoztam a 11. részt! Biztos már kíváncsiak vagytok, hogy mi fog történni, szóval...íme :)

*Niall szemszöge*

Nagy szerencsémre megtaláltam Dylant. Ő is szellem maradt, de nem volt oka arra, hogy kísértsen velem ellentétben. A szívem tart a házban, nem enged engem el a többi holt közé, hogy rendes további életem legyen.
Dylannel út közben elbeszélgettünk egy kicsit. A történetéről, az életéről és természetesen Lizről. Kiderült, hogy elég szoros kapcsolatban voltak, annak ellenére, hogy elég sokszor veszekedtek, amiatt, mert Dylan állandóan leitta magát. Emiatt is halt meg, mert ittasan vezetett. Azok a régi szép idők, amikor még nem voltak ilyen vad bulik. Mindig tátott szájjal figyeltem, amikor Liz néha mesélt ezekről a dolgokról.
Még szerencse, hogy ő nem ment bele ilyenekbe.
- Nem tudom elhinni, hogy újra láthatom - mondja elvarázsolva.
- Azért készülj fel rá, hogy lehet, hogy nem emberi formájában látod majd...
- Ezt mégis hogy érted? - megáll egy percre, és értetlenül rám néz.
- Lizt megharapta egy démon.
- És akkor most mi lesz?
- Valószínűleg Ő is démon lett és ma éjszaka változik először át.
- És egyedül hagytad ilyen állapotban? - kérdezi kicsit mérgesen.
- Tud magára vigyázni. Biztonságos helyen van. Nem történhet semmi rossz!
Végül beletörődik abba, hogy ennek így kell lennie, és hogy Liz tényleg tud magára vigyázni.
Valahogy nem jön be nekem ez a Dylan. Olyan furcsa.
Mintha ő tudná az elejétől a végéig, hogy mi lesz Lizzel. Hányok tőle...
- És... - kezd bele majd nyel egyet - Most van barátja?
Erre mit is kéne mondanom? Még nem beszéltük meg, hogy mi most együtt leszünk-e, de tudom, hogy az a csók mindent eldöntött.
- Igen, van - mondom nyugodtan. Arcára mintha szomorúság ülne ki, de gyorsan elhessegeti ezt az érzést, majd megszólal:
- Siessünk!


*Liz szemszöge*

A bezárt szobában ülve egyre idegesebb leszek. Már rég át kellett volna, hogy változzak. Bár nem tudom, hogy hány óra, de biztos vagyok benne, hogy már elmúlt éjfél. A rácsokon keresztül több fény jön be, és ilyenkor tudom, hogy már éjfél körül lehetünk.
Emellett semmi változást nem érzek. Nincs fájdalmam, ugyanolyan vagyok mint mindig. Még van józan gondolkozásom, szóval még ember lehetek.
A másik ami miatt izgulok, az Dylan. 
Remélem, hogy Niall megtalálta, és akkor újra láthatom. Nem tudtam tőle elbúcsúzni, és meg is akarok tudni pár dolgot. Például hogy miért ült autóba olyan állapotban. Annyi kérdés kavarog már régóta a fejemben... Talán most ezekre végre választ kapok, és túlléphetek.

*Niall szemszöge*

A romokhoz érve hirtelen furcsa érzés kerít a hatalmába. Mintha valami nem lenne rendben. Dylannak nem szeretnék szólni, ezért csak megyünk tovább.
A lépcsőn lemenve bekövetkezik az a rossz látomásom. Az ajtó nyitva.
- Ne, ne, ne - ismételgetem.
- Én megmondtam - mondja kicsit beképzelten. Ó istenem valaki szabadítson meg ettől a fiútól!
Közelebb megyek a láncokhoz és meglátom, hogy nincs felfeszítve, ép mint amikor elhoztam a házból. És rádöbbenek.
- Nem változott át... De ez hogy lehet?
- Liznek mindig is erős volt az immunrendszere. Mindig egészséges volt, nagyon nagyon ritkán volt beteg. Talán 2 évente egyszer. Lehet, hogy kivédte ezt is - szól közbe.
Ez furcsa. Ilyenről még sose hallottam. Jó, rendben, akkor lehet, hogy tényleg ember maradt, de akkor mégis hova tűnt?
Ösztöneim azt súgják, hogy bajban. Valami veszélyes helyre megy. Érzem, hogy negatív erő veszi körül.
- Tudom, hogy hol van! - beugrik hírtelen - De nincs sok időnk. Nincs biztonságban.

*Liz szemszöge*

Furcsa hangokat hallottam. A kíváncsiságom vezet valahová. Egyszerűen csak követem azokat a zajokat, amikre figyelmes lettem.
Egy híd szerű kis építmény áll előttem. Elég hátborzongató ez az egész... A híd kicsit rozoga, de elindulok rajta.
A végéhez érve fáklyák fényeit látom meg. Lassan, óvatosan közelebb megyek a fény forrás felé, mire dobnak a hangját hallom meg. Az erdő sűrű fái és bokrai közt elbújok, hogy meglessem, mi történik.
Embereket látok. Egy nagy trónon ül valaki mellette pedig 2 őr áll.
Hirtelen még több fáklya lángra lobban, ami segítségével jobban látok.
Valaki megérkezik. Amint megfordul meglátom az arcát. Ez Josh. De mégis mit keres itt?
Hirtelen a dobok elhalkulnak, majd Josh a trónon ülő ember elé lép.
- Elvégezted a feladatod? - kérdezi a királynak tűnő férfi.
- El - válaszolja nyugodtan Josh - De nem biztos, hogy tartós lesz.
- Ezt mégis hogy érted? - összeráncolja a homlokát.
- Csak egy kicsit haraptam meg.
A férfi feláll, majd megindul Josh felé.
- Nemhogy még azt a gyűrűt is elveszted, de még ezt sem sikerül teljesítened? - kérdezi kicsit mérgesen, majd egyre gyorsabban kezdi venni a levegőt. Arcán mintha az erek kidagadnának, de aztán észreveszem, hogy az egész teste megduzzad.
Hirtelen letépi magáról a ruhát, és ezzel együtt egy teljesen más lénnyé változik. Egy kicsit sikítok, de remélem, hogy nem hallották meg a morgástól.
Átváltozott. Most először látok démont. Úristenem. Melegség önti el a testem, gyorsabban kezdek el lélegezni.
- Várjunk csak... - megáll egy kis időre, majd szimatolni kezd. A többiek is így tesznek és a démonná változott ember határozottan kimondja:
- Van velünk egy kívülálló!

Facebook csoport

Csatlakozzatok a Facebook csoporthoz, hogy mindig képben legyetek az új részekkel! :)
Emellett tervezek mindenféle jót, ami a csoportban fog zajlani, úgyhogy érdemes csatlakozni!

https://www.facebook.com/groups/699214446761204/

Kísértés

Kedves olvasóim!
Hogy egy kicsit belemerüljetek ebbe a szellemes témába, arra gondoltam hogy hozok nektek egy kis történetet erről. Nem rég meginterjúvoltam a barátnőmet, Henit, akinek már volt dolga szellemmel. Most mindent az elejétől a végéig elmondott nekem.

3 éve történt, hogy a nagymamája elment, aki vele lakott. Lábát le kellett amputálni, ezért az egyik lába helyén mű láb volt. Mindig  járókerettel közlekedett, lábát nem tudta rendesen fölemelni, ezért csoszogott. Éjszakánként kiment enni a konyhába, és mondhatni, hogy már a konyhában élte az életét. Szeretett főzni, ingerült, rendetlen ember volt. Mindig is fájdalomban élt a lába miatt, de végül szívritmus zavarban halt meg.
Urnáját megtartották, a szekrénybe tették.
2010-es novemberi halála után pár napig nyugalom volt, de utána megváltozott valami.

A barátnőm pár nappal később érezni kezdte a jelenlétét. Hogy a szobában van, vagy hogy előtte áll. Volt, hogy nem akart bemenni a szobába, mert érezte, hogy elment előtte és leül az ágyra. Tanulás közben is észlelt valamit, ahogy valaki felé hajol.
Barátnőm bátyja, éjjel furcsa hangra lett figyelmes. Csoszogást hallott a konyha felől, de nem ment ki, hogy megnézze, hogy mi az. Bár egyértelmű volt, hogy az elhunyt nagymama régi csoszogása visszatért.
Ezután Kinga, a középső testvér egyedül maradt otthon és gépezett. Hirtelen meghallott egy hangot, amint ezt mondta: "Kinga, gyere segíteni!" Régebben mindig hívta a nagymama, hogy segítsen neki felállni.

A dolgok ok nélkül mozdultak el. Volt, hogy a család összes tagja (3 gyerek és az anyuka) veszekedtek és minden magyarázat nélkül a stabilon álló szárítóról leborultak a lábosok. Utána abbahagyták a vitát, és aztán már nem történt semmi sem.

Éjszaka hangos csattanásokat hallottak, és megnézték, hogy mi lehetett az, de minden rendben volt, nem tudták megtalálni azt, hogy mi okozott ilyen nagy zajt.

Egy idő után már nem történtek furcsa dolgok. De 3 év elteltével valami újra történt. Heni éppen egyedül otthon várt valakit a konyhában tartózkodva, és 2 teli üveg eldőlt, amikor elment mellette. Nem értette, hiszen nem ment nekik és stabilak is voltak. Ezt követően érezte, hogy valaki van mögötte, és hirtelen átmegy rajta. "Rossz érzés, furcsa és megmagyarázhatatlan.." - így írta körül.

Eleinte félt ezektől a dolgoktól, de most már kezdi megszokni. Nem tudja, hogy miért csinálja ezeket a nagymamája. Körülbelül 7-szer érezte azt, hogy ott van a közelében, és ugyanennyiszer is mozdultak el a dolgok, de csak nappal. Ki akarja deríteni, hogy még ott van-e, ő volt e az, aki 3 év elteltével is hirtelen ezt csinálta. Most már kezd megbékélni ezekkel a dolgokkal, de nem tudja kiverni a fejéből azt, hogy miért tért vissza, miért maradt a lakásban és miért csinál számukra ijesztő dolgokat.


Remélem sikerült elmerülni a témában, és ha minden jól megy (és ti is szeretnétek) akkor hozok még egy hasonló történetet, ami apukámmal történt meg!
Írjátok le a véleményeteket, kommenteljetek!
Hamarosan hozom a következő részt a blogomban! :)
~Mrs.Horan

10. rész: Kezdetek

Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem... :S Remélem, hogy ez a rész tetszeni fog nektek! Én nekem valahogy eddig ez a kedvencem :) Jó olvasást!

*Niall szemszöge*


Liz átváltozása megijesztett. Én is alig hiszem el, hogy ez történt vele, de sajnos ez igaz. Ha egy démon
megharap egy halandót, akkor bizony démon lesz ő is.
Eddig még nem tapasztaltam az ismerőseim közül, hogy valaki átváltozott volna, ezért mondhatni, hogy tanácstalan vagyok. Nem tudom, hogy hogyan fog átváltozni teliholdkor. Fájdalmas lesz-e vagy sem. Megtámad-e vagy sem. Undorító lesz-e vagy sem. Már bocsánat a kifejezésért, de tudni kell, hogy a démonok eredeti alakjukban bűn rondák. Csorgó nyál, hegyes fogak, vastag bunda, vagy néha nyálas pikkely.
- Micsoda? - tágra nyitott szemekkel néz rám Liz - Ilyen ronda leszek?
- Nem tudom - megvonom a vállam - Nem lehet előre tudni.
- De várj - megállít, majd elgondolkozik - Ma van telihold. Ezek szerint... Ma fogok átváltozni..?
- Ha gyorsan kitalálunk valamit, akkor nem.
- De nem beszélgethetek majd az elhunyt fiúmmal "úgy"! - mondja kicsit kiakadva.
Aprót bólintok. Azt hiszem, hogy Dylannak sem tenne jót, ha egy nyálas élőlényként kéne Lizzel újra találkoznia.
- Akkor minnél előbb utána kell nézni a démonságnak - jelentem ki - Tudok néhány dolgot, de nem vagyok szakértő - bevallom.
- És mi lesz veled? - kérdezi aggodalmasan - Nem az volt a vágyad, hogy újra ember legyél?
- De... De úgy gondolom ezt most egy ideig hanyagolhatjuk. Nem ez a legfontosabb jelen helyzetben.
- Egy igazi hős vagy! - mondja vigyorogva.
- Tudom!

                                                                         *

*Liz szemszöge*

Niallal nem találtunk eddig semmi megoldást sem. Végig néztük majdnem az egész polcot, de semmi. Csak kell itt egy rohadt könyvnek lennie, ami arról szól! Hiszen annyira sok van.
Annyira idegesít, hogy még Niall sem tud felvilágosítani, hogy mi fog pontosan történni. Azt hinné az ember, hogy egy szellem, aki már régóta él ebben a misztikus világban megismerte más fajok életét. Mégis tudja, hogy Josh démon, de még sem tud róla semmit sem. És azt sem tudom elhinni, hogy egy hülye könyv sincs erről a témáról. Pedig a démonok világa már abban az időben is népszerű volt. Csupa rejtély. Mindenféle legenda fűződik hozzájuk, de senki sem tudja pontosan, hogy léteztek-e. Nekem már bebizonyosodott, hogy léteznek.
Amit még hallottam rójuk, az az, hogy embert ölnek. A filmek közt is nagyon sokat lehet találni, amikben a démonok a főszereplők, és természetesen gonoszak, és mindenkit megölnek. Ezt nem tudom, hogy a valóságban igazak-e, de nagyon remélem, hogy nem. Nem szeretnék egy öldöklő fenevad lenni, aki ok nélkül gyilkol le mindenkit.
A szobámban ülve bambultam, amikor hirtelen Niall belépett egy hosszú lánccal a kezében.
- Az meg mire kell? - kérdezem, miközben összeráncolom a homlokomat.
- Ne akadj ki - kezd bele - De mivel nem találtunk semmi megoldást sem, ezért arra jutottam, hogy kikötözlek.
- Micsoda? - elnevetem magam.
- Nem lehet tudni, hogy mit fogsz csinálni.
- És ezért kikötözöl, mint egy állatot?
Niall megvonja a vállát, majd közelebb jön.
- Nem tudok veled ott lenni. Miközben én megkeresem az elhunyt barátod, addig te szépen ott maradsz, ahova viszlek. Egy biztonságos helyre, ahonnan nem tudsz kiszabadulni. Ott átvészeled azt a pár órát.
Pár óra? Én azt hittem, hogy  ez néhány percig fog tartani.
- Na jó... - forgatom a szemem - Bízok benned!
Halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd lassan ránéz a falon lévő régi órára.
- Lassan indulnunk kell!
Aprót bólintok, majd felállok. Halkan lemegyek a lépcsőn, majd kimegyek a házból. Niall valamilyen varázslatnak köszönhetően már ott vár engem.
Egy nagy levegőt veszek, majd elindulunk be az erdőbe.

 *

Egy romos helyre érünk. 

- Kövess! - utasít. Elindul a romok felé, majd befordul jobbra és eltűnik. Azonnal utána megyek, majd meglátok magam előtt egy lépcsőt, amin lemegyek. Egy ajtót pillantok meg, amit Niall próbál kinyitni.

Leszedi a lakatot, kinyitja a zárakat, mire az ajtó egy nagy nyikorgással kinyílik.

Niall előre megy, és elkezdi a falra felszerelni a láncokat.

- Azt hiszem, hogy halálra fogom magam unni.. - mondom a számat húzogatva, mivel semmi sincs ebben a helységben. Sötét falak, nincs ablak, se semmi. Csak az ajtón lévő rácson keresztül jön be fény.

- A biztonság érdekében - válaszol.

- Te tudod - magam elé teszem a kezem - Nem leszek én olyan fenevad. Nem fogok én semmi rosszat sem csinálni.

- Majd meglátjuk - felnevet - Na gyere ide! - int a kezével. Közelebb lépek hozzá, mire egy pillanat alatt rám csatolja a láncokat egy bilincs segítségével.

- De hiszen ebből kijön a kezem - mutatom neki, majd leszedem magamról egy percre.

- Hidd el. Egyszer még jól fog jönni!

Aggódóan ránézek.

- Egy undorító, nagy, ronda, nyálkás, éles fogú szörny leszek - kezdek bele, mire legördül egy könnycsepp az arcomon, majd Niall mellkasára hajtom a fejem.

- Nem lesz semmi baj! - megsimítja a hajam, majd átölel - Ha ezt az éjszakát átviseled, akkor mindent megteszek majd a közeljövőben, hogy visszaváltozz. Nem volt időnk, hogy ezt most megtegyük, de túl fogod élni. Én hiszek benned!

Szavai megnyugtatnak, és lassan fölemelem a fejem. Halványan elmosolyodok, majd a kezével letörli a könnyeimet. Kezét az arcomon hagyja, majd a tengerkék szemeivel a szemembe néz.

Karjaiban biztonságban érzem magam. Most már én is elhiszem, hogy nem lesz semmi gond sem.

Fejével lassan közelíteni kezd. Félénken próbál közeledni felém a múltkori elutasítás után. 

Bátorításképpen én is közelebb viszem a fejem, de egy ideig egyikünk sem csinál semmit. Homlokunk összeér, és ezzel együtt az ajkaink is. Testemen végigfut a hideg, megbizsergek. Leírhatatlan érzés járja át a testem, amit eddig még sosem éreztem.

A csók végén még egyszer egymás szemeibe nézünk, és egyikünk sem bírja ki mosolygás nélkül.

Távolabb lép, én pedig a hátamat a falon csúsztatva leülök. 

Egy utolsó pillantást veszünk egymásra, majd egy szempillantás alatt eltűnik.

Hát akkor kezdjük!