7. rész: Út az új élet felé

Sziasztok! Most nem fűzök hozzá semmit se, jó olvasást a 7. részhez! :) (ESTE ÉRDEMES OLVASNI;D)

Mindjárt 10 óra. Idegességem egyre csak fokozódik. Már órákkal ezelőtt felkészültem. Fejre feltehető zseblámpa, hosszú gatya, pulcsi.

Anya általában már 9-kor lefekszik, mivel hulla fáradt, amikor hazaér a munkájából, úgyhogy könnyű lesz kimennem.

A szobámban az ágyon ülve várom Niallt. Ránézek az órámra. 9:58.

Amint felnézek megpillantom magam előtt őt.

- Indulhatunk? - nyújtja a kezét.

- Naná! - mondom kis lelkesedéssel, majd megfogom a kezét, és felhúz.

Óvatosan kimegyünk a bejárati ajtón, majd elindulunk a temető felé.

- Izgulsz? - kérdezi.

- Egy kicsit - válaszolom - De te miért is nem tudsz lemenni oda? - összeráncolom a homlokom.

- Bármennyire is le akarok menni, nem tudok, mivel az egész kripta belseje el van varázsolva. Valamilyen erő távol tart, taszít engem. Olyan mint egy láthatatlan fal.

- Értem. És mit hoztál? - nézek az egyik kezében lévő kistáskára.

- A sír kulcsa és egy kis térkép a sír belsejéről.

- És a könyvön kívül kell még valami, hogy újra ember legyél?

- Igen - bólint - A házban van az őseim gyűrűje, és az meg van.

Amint kimondta ezt a mondatot, meglátom a temető kapuját. Kis köd van, ami még ijesztőbbé teszi ezt a helyet. Mint egy horrorfilmben. Azért remélem, hogy ebben az esetben nem én vagyok az áldozat.

A kriptához odaérve Niall előveszi a cuccokat a táskájából, majd a kezembe nyomja a kulcsot.

- Én is hoztam még valamit - mondom, majd kiveszek a zsebemből egy kis szerkezetet.

- Ez mi? - kérdezi, ahogy a kezébe nyomom.

- Walkie-talkie - válaszolom - Ezen tudunk beszélgetni. Ezt a gombot kell megnyomnod, ha beszélni szeretnél - magyarázom neki, hogy hogyan működik.

- Öhmm, rendben, megpróbálom használni - mondja kicsit bizonytalanul.

Közelebb lépek az ajtóhoz, beleteszem a zárba a kulcsot, majd óvatosan elfordítom a kulcsot. Az ajtó enyhe nyikorgással kinyitódik, majd megérzek valami büdös szagot.

- Fúj, a holtak sosem fürdenek? - kapok az orromhoz, majd elfordítom a fejem, hogy tiszta levegőt kapjak – Na jó – összeszedem magam, majd lassan belépek az ajtón.

Hirtelen a fal mentén lévő gyertyák és fáklyák meggyulladnak. Azonnal ránézek Niallra.

- Nem én voltam – védekezően maga elé teszi a kezeit - Lehet, hogy kedvelnek a holtak - elneveti magát.

- Hahaha – nevetek gúnyosan, majd a tekintetemet visszaszegezem a kriptába. Leveszek a falról egy fáklyát, majd elindulok lefelé egy csigalépcsőn. Egy kicsit pókhálós a fal, és néha belemegyek párba, de azonnal leszedem magamról.

Niall hangját hallom meg a walkie-talkie-n.

- Hallasz? – kérdezi.

- Igen - emelem a szájamhoz a szerkezetet.

- Mit látsz?

- Mindjárt leérek – mondom, mire tényleg leérek. Korom sötét van, nem látok semmit – Van itt valami villanykapcsoló?

- Jobbra a falnál kell lennie egy fáklyának, ha azt meggyújtod, akkor világos lesz! - hallom az utasítást.

Vakon a falnál kezdem el keresni azt a bizonyos fáklyát, mire meg is találom. Ahogy Niall mondta, világos is lett. Egymás után gyullad ki a tűz, és az egész termet bevilágítja a fény. 
- Meg van - szólok Niallnak, majd körülnézek. Egy nagy kör alakú teremben találom magam. A falokban 4 koporsó helyezkedik el egyenlő távolságra egymástól. Nem messze előttem egy kis híd van, ami alatt egy kis folyó folyik.
- És most? - kérdezem Nialltól.
- Menj át a hídon, és menj utána egyenesen - mondja, majd úgy is teszek. Óvatosan átmegyek a hídon, majd  amint átérek a túloldalra megpillantok a falnál egy alacsony kőoszlopot.

- Azt hiszem, hogy megvan - beszélek a kütyübe, majd egyre közelebb megyek - Igen, ez az - mondom, ahogy meglátom az oszlopon a könyvet. Igazából nem is kőoszlop, hanem valami fából készült dolog. A könyv nyitva van, de alig látok valamit az írásból, mivel eléggé poros, de a kezemmel egy kicsit letörlöm. Becsukom és alaposan megnézem a borítót. Írás nincs rajta, csak a sötét bőr veszi körül a lapokat.
Óvatosan megfogom az egyik kezemmel, majd felemelem.
Hirtelen zajt hallok, mintha valami mozogna. Lassan megfordulok és észreveszem, hogy a koporsók mindjárt kinyitódnak. Olyan, mintha a halottak forognának a sírjukban. Szó szerint.
Lábam a földbe gyökerezik.
- Niall - remegő hanggal szólok neki - A halottak. Mindjárt kijönnek.
- Az nem lehet - elneveti magát.
- De - mondom, miközben az idegességem egyre jobban fokozódik - Mi a fenét csináljak?
Niall nevetése elhalkul, és komolyabb hangszínre
vált.
- Nem tudom, hogy mi folyik itt. Gyorsan gyere ki! - utasít, majd azonnal futni kezdek a kijárat felé. Magam mögött a fáklyák elhalványulnak, és egyre sötétebb lesz.
A csigalépcsőn felfelé rohanva észreveszem a kijáratot és Niallt, de váratlanul az orrom előtt csukódik be az ajtó. Dörömbölni kezdek és Niall nevét kiabálom.
- Nagyon félek - ordítom, és a könnyeim is a felszínre törnek. Hátranézek, és látom, hogy mindjárt kialszik az összes gyertya.
Váratlanul a kezemben lévő is elsötétül és már semmit sem látok. A zsebembe nyúlok, hogy elővegyem a lámpámat, de nincs ott. A fenébe, biztos kiesett, miközben futottam.
Úgy látszik ez a vég. Itt fogok maradni.
- Lépj hátrébb! - meghallom Niallt. Így is teszek, majd az ajtó felől ütéseket hallok. 1 ütés 2 ütés és így tovább.
- Ez nem segít - kiabálom.
- Várj egy kicsit - mondja, majd megint üt, és hirtelen az ajtó kinyílik. Azonnal kirohanok, és mögöttem az ajtó bezáródik. Niall karjaiban kötök ki, és szorosan átölel. Fejemet a mellkasába fúrom és próbálok megnyugodni, hiszen a szívem a lehető leggyorsabban ver.
- Semmi baj, most már itt vagyok - mondja, majd még szorosabban átölel.
- Azt hittem, hogy ott ragadok - mondom könnyes szemekkel.
Niall elenged, majd a kezével letörli a könnyeimet.
- Mi volt ez? - kérdezem remegő hangon.
- Fogalmam sincs...
- De megvan - emelem fel a könyvet, és egy erőltetett mosolyt varázsolok az arcomra - De csak egy feltétellel adom neked oda - teszem hozzá.
Értetlenül néz rám. Egy nagyot nyelek, majd kibököm:
- Vigyél el a halott barátomhoz!
Arcára meglepettség ül ki.
- Egy halotthoz? Nem volt neked elég ennyi halott? - viccelődik.
- Niall - mondom komolyan - Nem tudom, hogy szellem-e vagy sem, de ha igen, akkor látni akarom. Ezt tedd meg értem, ha már én megtettem ezt.
- Rendben - bólint - De most inkább először menjünk haza, utána megbeszéljük - mondja, majd megfogja a kezem és elindulunk vissza a házhoz.
Magam mögött még mindig hallom a nyugtalan holtakat.