3. rész: Első nap

Sziasztok!:) Meghoztam a következő részt! Nagyon örültem, hogy az előző tetszett nektek és remélem, hogy ez is fog!:) Iratkozzatok fel, és komizzatok! Jó olvasást!

Elérkezett a rettegett nap. A suli. Reggel semmi kedvem sem volt felkelni. Már előre félek, hogy mi lesz. Hogyan fognak engem kezelni, mint az Új Lányt, milyenek lesznek a tanárok, az iskola.
Életkedv nélkül ültem be a kocsiba, majd már el is indultunk.
Út közben csak bámultam ki az ablakon, és a tájat néztem.
"Ez miért pont velem történik?" - ez a mondat járt egész végig a fejemben.
A jármű a suli felé vette az irányt, majd Anya nemsokkal később leállította a motort.
- Legyen szép napod! - mosolyog, majd egy puszit nyom a homlokomra.
- Bár úgy lenne - motyogom, és azonnal kiszállok. Hátamra dobom a táskámat, majd elindulok a bejárati ajtó felé.
A többi diák engem tanulmányoz. Rám mutogatnak, és összesúgnak. Mint egy tipikus filmben.
A suliba beérve megkeresem az osztálytermet és helyet foglalok. Be is csengetnek és bejön a tanár.
- Jó napot osztály! Bizonyára észrevettétek, hogy van egy új személy a társaságban. Kérlek mutatkozz be! - mutat rám.
Lassan felállok, majd a tanár mellé képek.
- Hello - kezdek bele nem valami nagy magabiztossággal - Liz vagyok és Londonból jöttem - fejezem be a bemutatkozást. Körül nézek a teremben, megnézem az új osztályomat.
Egy fiún akad meg a szemem.
Tekintetünk összetalálkozik, és elmosolyodik. Halványan visszamosolygok, de a romantikus pillanatot félbeszakítja a tanár azzal, hogy a helyemre küld és az óra elkezdődik.
Egész végig a srácot néztem, és ráadásul néha a tekintetünk összetévedt.
45 perc alatt semmit sem tanultam, nem is figyeltem, de amikor kicsöngettek, akkor visszatért az erőm, és mindenki velem együtt a kijárat felé vette az irányt.
Ugyanígy telt el 5 óra, majd következett az ebédszünet. Mivel senkit sem ismerek, ezért egy üres asztalhoz ülök. Elkezdem enni az ebédemet, amikor hirtelen 3 ember az osztályból odajön hozzám.
- Leülhetünk? - kérdezi az egyik lány.
- Persze - válaszolom, majd le is ülnek.
- Szóval... Liz, ugye? - teszi föl a kérdést az egyik fiú - Andy vagyok. Üdv a suliban!
- Én Samantha.
- Én Catrin.
- Sziasztok - köszönök nekik.
- Hogy tetszik eddig a suli? - fordul hozzám Catrin.
- Egész jó. Rosszabbra számítottam - bevallom.
- Ne vedd kiközösítésnek, ha bámulnak rád. Itt ez a szokás - vállon bök Andy - Egyébként azért jöttünk ide, hogy ne legyél egyedül. Szívesen látunk a társaságunkban.
- Köszi - mosolygok.
- Na és Liz, pontosan melyik környéken laksz? - száll be a beszélgetésbe Samantha.
- Aberfoyle-ban egy öreg, de nagy házban.
- Várjunk csak - szól bele Andy - Az erdőben abban a nagyon ijesztő házban?
- Igen - bólogatok.
- Egyszer voltam ott. Nekem nem tetszett az a környék. Nem történnek furcsa dolgok? - kétségbeesetten néz rám.
- Öhmm.. - elgondolkozok egy percre - De. Volt egy pár.
- És nem rémiszt meg? - kérdezi Catrin.
- Egy kicsit. De talán megszokom.

- Mindenki tud róla, de senki sem mer oda menni. Itt még senki sem szokta meg azt a házat. Eddig mindenki elköltözött. 

- Értem. És tudjátok, hogy mi folyik a házban? Miért olyan furcsa?

- Állítólag meghalt valaki ott - suttogja Samantha- Egy fiatal fiú. Egy bizonyos Niall Horan. De még vagy 120 éve. A legenda szerint azóta kísért.

Szavaitól teljesen ledermedek. Szellem? 

- Ez hülyeség - megrázom a fejem - Szellemek nem léteznek.

- Akkor mivel tudod megmagyarázni a rejtélyes dolgokat? - fordul hozzám Catrin. Elgondolkozok. Teljesen igaza van. Ha nem szellem volt, akkor mi? 

- Rendben. Kiderítem. De most ne foglalkozzunk ezzel - terelem el a témát. Beleharapok a hamburgerembe és felnézek. Gyorsan lenyelem a kaját, amikor meglátom azt a fiút. 

- Tetszik, mi? - kacsint Andy. Úgy látszik, hogy elég feltűnően bámulom.

- Igen, helyes - mondom, miközben még mindig nézem.

- Josh nagyon jó fej - mondja Samantha - És most nincs barátnője - rám néz.

- Áh, úgy sincs esélyem - forgatom a szemem, majd ránézek az órámra - Oh, bocsánat, de mennem kell. Holnap találkozunk. Sziasztok! - mondom, majd azonnal felkapom a tálcámat. De amint megfordulok, beleütközök valakibe. 

- Úristen bocsánat - habogok, amint meglátom, hogy Josh áll ellőttem.

- Semmi baj - mosolyog.

Szemeimbe néz, és hosszasan nézzük egymást. 

- Öhm... Bocsánat, de sietek - észhez térek, majd rögtön kiviszem a tálcámat.  

Kilépek az iskolából, és megpillantom a kocsinkat. Odarohanok, majd beszállok.

- Milyen volt az első nap? - kérdezi anya, miközben beindítja a motort.

- Jó volt - határozottan mondom.

- Akkor örülök. Figyelj, ma vissza kell jönnöm még a városba, hazaviszlek, és este jövök. Rendben?

- Oké, persze - válaszolom.

                                                                       *

- Akkor este fele jövök - int anya még a kocsiból, miközben kiszállok a járműből. Előveszem a kulcsomat, majd belépek a házba. Az ajtó egy nyikorgással becsukódik, és bemegyek a nappaliba. Ki kell derítenem, hogy ki ez a fiú, miben halt meg, és miért kísért.

Azonnal nekivetem magam a könyveknek, és elkezdek keresni egy olvasmányt, amiben talán benne van a története.
Találok is egyet. Itt van.
- Niall Horan - mondom ki hangosan a nevet, mire hideg fuvallatot érzek meg.

"Írországban született, és még kiskorában a szüleivel költözött Aberfoyle-ba. 1890-es években, amikor 19 éves volt, szörnyű baleset történt, megölték. A szülők azonnal elköltöztek, de a lelke, a szelleme a házban maradt, és azóta ott él. Senki sem tudja, hogy miért kísért, hogy miért üldözi el az új lakókat."

Szóval ez az ő kis története. De tényleg, miért kísért? A gondolat, hogy egy szellemmel élek együtt, nem valami jó.
Azonnal felmegyek a szobámba, ahol azt tapasztalom, hogy korom sötét van. A függöny elhúzva, egy cseppnyi fény sem jut be a szobába. Lassan becsukom magam mögött az ajtót, és elindulok előre. A jobb karomon érzek valamit, mintha valaki megsimogatna. A lábaim a földbe gyökereznek, és megdermedek. Lassan megfordulok, és meglátom magam előtt ŐT.