4. rész: Niall

Sziasztok! Íme a következő rész! Nagyon örülök, hogy már 4 feliratkozó van, és hogy tetszik nektek a blog!:) Ez a rész talán nem lett annyira izgi és hosszú, de remélem, azért tetszik! Na de jó olvasást!

A szavam eláll, amikor meglátom. Nem olyan mint a filmekben. Nem teljesen átlátszó és nem ijesztő. Kicsit világít, és kicsit halvány. Egy fehér ing és egy fekete mellény van rajta. Mondjuk elég jóképű...
Na jó, nem. Ez biztos csak álom. Ez egy álom. Szemeimet becsukom, és elgondolkozok.
Nincsenek szellemek, és most senki sem áll előttem. Csak beképzelem.
A szemeimet kinyitom, de még mindig ott áll.
Közelebb lépek hozzá, majd megszólalok.
- Niall? - nyelek egy nagyot, majd a szemeibe nézek. Nem mond semmit se, csak felemeli az egyik kezét, és megsimítja a hajamat. Figyelem a mozdulatát, majd leengedi a kezét.
- Igen - válaszolja. Hangja olyan normális, kis akcentussal. Ha jól hallom, akkor ír akcentus.
Megfordul, majd elindul a fal felé. Megakarok szólalni, de inkább magamba fojtom a szavakat. Niall átmegy a falon, majd eltűnik.

Megnyugszok, majd leülök az ágyra. A függöny elhúzódik, és a tűző nap beárad. Lefekszek a matracra, és elkezdem bámulni a plafont.
Niall. Tehát tényleg létezik. De miért ment el? Miért nem beszélgetett velem?
Nem értem a szellemeket.

                                                                             *

- Kész a vacsora! - kiált anya a konyhából. Lerohanok hozzá, majd azonnal leülök az asztalhoz. Elveszek
 egy szelet húst, és egy kis rizst.
- Nem vagy éhes? - megdöbbenve néz rám.
- Nem annyira - mondom, miközben elkezdem enni.
- Akartam neked mondani valamit - kezd bele anya - Ah megvan! Amikor jöttem haza, akkor láttam a birtoktól nem messze egy temetőt. Szerintem az is ide tartozhat, vagy tartozhatott.
Mondata hallatán felcsillan a szemem.
- Anya - mondom komolyan - Mindjárt jövök. Később megeszem a húst! - leteszem a kést és a villát, felállok az asztaltól, majd kirontok a házból. Telihold van, az eget beragyogja az égitest. Elindulok a földes út irányába, egyenesen bele az erdőbe. Bevallom, kicsit félelmetes, de ez most nem izgat. Néha megijedek, amikor megmozdul a bokor, de ügyet sem vetve rá megyek tovább.
5 percnyi sétálás után egy temetőt látok meg. Középen egy kis kupolás épület áll.

Ahogy egyre közelebb érek az építményhez, megpillantok egy alakot, aki a kupola alatt lévő síron ül. Lassan  odamegyek hozzá, majd leülök mellé. Egy ideig csak ülünk egymás mellett, majd megtöröm a csendet.
- Ismerem a történeted.
Niall rám néz, majd ő is megszólal.
- Miért nem félsz tőlem? - kérdezi.
- Mert tudom, hogy nem akarsz bántani. Nekem ennyi elég - mosolygok.
Lehajtja a fejét, majd újra fölnéz.
- Nem szabad ide jönnöd. Veszélyes. Főleg egyedül. - Nem félek én semmitől - büszkén kihúzom magam. - Azt majd meglátjuk - válaszolja. - És ez a pihenőhelyed? - Mondhatni. De ezt később elmesélem. És most ideje hazamenned! - szigorúan rám szól. Aprót bólintok, majd felállok. Még egy utolsó pillantást veszek Niallra, majd visszaindulok a ház felé.

 *Niall szemszöge*
 Közeledik. Érzem a jelenlétét. Hamarosan itt van. Nem hagyhatom, hogy bántsa Lizt. Az nagy hiba lenne. Liz már látóhatáron túl kerül, és érzem, hogy a démon itt van. A szemem sarkából látom, ahogy mögöttem épp rám vár. Óvatosan fölállok, majd feléfordulok. Szeme vérvörös, és még emberi formában áll előttem.
 - Miért hívtál ide? - kérdezi mély hangján.
- Eszedbe ne jusson kikezdeni Lizzel! - válaszolom fenyegetően.
- Mert akkor mi lesz? - magas hangszínre vált, majd elindul felém - Én is tetszem neki. Olvastam a gondolataiban. Ő is akar engem.
- Szállj. le. róla. - mondom egyenként a szavakat. Elgondolkozik egy percre, majd hátrébb lép.
- Itt még nincs vége! - mondja, majd gyors sebességre vált, és eltűnik.

Szerintetek ki lehet a démon?:)

3. rész: Első nap

Sziasztok!:) Meghoztam a következő részt! Nagyon örültem, hogy az előző tetszett nektek és remélem, hogy ez is fog!:) Iratkozzatok fel, és komizzatok! Jó olvasást!

Elérkezett a rettegett nap. A suli. Reggel semmi kedvem sem volt felkelni. Már előre félek, hogy mi lesz. Hogyan fognak engem kezelni, mint az Új Lányt, milyenek lesznek a tanárok, az iskola.
Életkedv nélkül ültem be a kocsiba, majd már el is indultunk.
Út közben csak bámultam ki az ablakon, és a tájat néztem.
"Ez miért pont velem történik?" - ez a mondat járt egész végig a fejemben.
A jármű a suli felé vette az irányt, majd Anya nemsokkal később leállította a motort.
- Legyen szép napod! - mosolyog, majd egy puszit nyom a homlokomra.
- Bár úgy lenne - motyogom, és azonnal kiszállok. Hátamra dobom a táskámat, majd elindulok a bejárati ajtó felé.
A többi diák engem tanulmányoz. Rám mutogatnak, és összesúgnak. Mint egy tipikus filmben.
A suliba beérve megkeresem az osztálytermet és helyet foglalok. Be is csengetnek és bejön a tanár.
- Jó napot osztály! Bizonyára észrevettétek, hogy van egy új személy a társaságban. Kérlek mutatkozz be! - mutat rám.
Lassan felállok, majd a tanár mellé képek.
- Hello - kezdek bele nem valami nagy magabiztossággal - Liz vagyok és Londonból jöttem - fejezem be a bemutatkozást. Körül nézek a teremben, megnézem az új osztályomat.
Egy fiún akad meg a szemem.
Tekintetünk összetalálkozik, és elmosolyodik. Halványan visszamosolygok, de a romantikus pillanatot félbeszakítja a tanár azzal, hogy a helyemre küld és az óra elkezdődik.
Egész végig a srácot néztem, és ráadásul néha a tekintetünk összetévedt.
45 perc alatt semmit sem tanultam, nem is figyeltem, de amikor kicsöngettek, akkor visszatért az erőm, és mindenki velem együtt a kijárat felé vette az irányt.
Ugyanígy telt el 5 óra, majd következett az ebédszünet. Mivel senkit sem ismerek, ezért egy üres asztalhoz ülök. Elkezdem enni az ebédemet, amikor hirtelen 3 ember az osztályból odajön hozzám.
- Leülhetünk? - kérdezi az egyik lány.
- Persze - válaszolom, majd le is ülnek.
- Szóval... Liz, ugye? - teszi föl a kérdést az egyik fiú - Andy vagyok. Üdv a suliban!
- Én Samantha.
- Én Catrin.
- Sziasztok - köszönök nekik.
- Hogy tetszik eddig a suli? - fordul hozzám Catrin.
- Egész jó. Rosszabbra számítottam - bevallom.
- Ne vedd kiközösítésnek, ha bámulnak rád. Itt ez a szokás - vállon bök Andy - Egyébként azért jöttünk ide, hogy ne legyél egyedül. Szívesen látunk a társaságunkban.
- Köszi - mosolygok.
- Na és Liz, pontosan melyik környéken laksz? - száll be a beszélgetésbe Samantha.
- Aberfoyle-ban egy öreg, de nagy házban.
- Várjunk csak - szól bele Andy - Az erdőben abban a nagyon ijesztő házban?
- Igen - bólogatok.
- Egyszer voltam ott. Nekem nem tetszett az a környék. Nem történnek furcsa dolgok? - kétségbeesetten néz rám.
- Öhmm.. - elgondolkozok egy percre - De. Volt egy pár.
- És nem rémiszt meg? - kérdezi Catrin.
- Egy kicsit. De talán megszokom.

- Mindenki tud róla, de senki sem mer oda menni. Itt még senki sem szokta meg azt a házat. Eddig mindenki elköltözött. 

- Értem. És tudjátok, hogy mi folyik a házban? Miért olyan furcsa?

- Állítólag meghalt valaki ott - suttogja Samantha- Egy fiatal fiú. Egy bizonyos Niall Horan. De még vagy 120 éve. A legenda szerint azóta kísért.

Szavaitól teljesen ledermedek. Szellem? 

- Ez hülyeség - megrázom a fejem - Szellemek nem léteznek.

- Akkor mivel tudod megmagyarázni a rejtélyes dolgokat? - fordul hozzám Catrin. Elgondolkozok. Teljesen igaza van. Ha nem szellem volt, akkor mi? 

- Rendben. Kiderítem. De most ne foglalkozzunk ezzel - terelem el a témát. Beleharapok a hamburgerembe és felnézek. Gyorsan lenyelem a kaját, amikor meglátom azt a fiút. 

- Tetszik, mi? - kacsint Andy. Úgy látszik, hogy elég feltűnően bámulom.

- Igen, helyes - mondom, miközben még mindig nézem.

- Josh nagyon jó fej - mondja Samantha - És most nincs barátnője - rám néz.

- Áh, úgy sincs esélyem - forgatom a szemem, majd ránézek az órámra - Oh, bocsánat, de mennem kell. Holnap találkozunk. Sziasztok! - mondom, majd azonnal felkapom a tálcámat. De amint megfordulok, beleütközök valakibe. 

- Úristen bocsánat - habogok, amint meglátom, hogy Josh áll ellőttem.

- Semmi baj - mosolyog.

Szemeimbe néz, és hosszasan nézzük egymást. 

- Öhm... Bocsánat, de sietek - észhez térek, majd rögtön kiviszem a tálcámat.  

Kilépek az iskolából, és megpillantom a kocsinkat. Odarohanok, majd beszállok.

- Milyen volt az első nap? - kérdezi anya, miközben beindítja a motort.

- Jó volt - határozottan mondom.

- Akkor örülök. Figyelj, ma vissza kell jönnöm még a városba, hazaviszlek, és este jövök. Rendben?

- Oké, persze - válaszolom.

                                                                       *

- Akkor este fele jövök - int anya még a kocsiból, miközben kiszállok a járműből. Előveszem a kulcsomat, majd belépek a házba. Az ajtó egy nyikorgással becsukódik, és bemegyek a nappaliba. Ki kell derítenem, hogy ki ez a fiú, miben halt meg, és miért kísért.

Azonnal nekivetem magam a könyveknek, és elkezdek keresni egy olvasmányt, amiben talán benne van a története.
Találok is egyet. Itt van.
- Niall Horan - mondom ki hangosan a nevet, mire hideg fuvallatot érzek meg.

"Írországban született, és még kiskorában a szüleivel költözött Aberfoyle-ba. 1890-es években, amikor 19 éves volt, szörnyű baleset történt, megölték. A szülők azonnal elköltöztek, de a lelke, a szelleme a házban maradt, és azóta ott él. Senki sem tudja, hogy miért kísért, hogy miért üldözi el az új lakókat."

Szóval ez az ő kis története. De tényleg, miért kísért? A gondolat, hogy egy szellemmel élek együtt, nem valami jó.
Azonnal felmegyek a szobámba, ahol azt tapasztalom, hogy korom sötét van. A függöny elhúzva, egy cseppnyi fény sem jut be a szobába. Lassan becsukom magam mögött az ajtót, és elindulok előre. A jobb karomon érzek valamit, mintha valaki megsimogatna. A lábaim a földbe gyökereznek, és megdermedek. Lassan megfordulok, és meglátom magam előtt ŐT.

2. rész: Ismerkedés a házzal

Hello! Meghoztam a 2. részt!:) Osszátok az oldalt, ajánljátok a blogot a barátaitoknak, hogy minél többen legyünk!

Az éjszaka az új házban nem volt túl jó. Az ágy állandóan csak recsegett, amikor átfordultam a másik oldalamra. Emellett állandóan csak azok az állat fejek jártak az agyamban, amik a házban ki vannak akasztva. Nem is értem, hogy anya miért választott ilyen házat, a város mellett egy erdőben. Aberfoyle Glasgow-tól nem messze található. Mégis úgy érzem, mintha a világ másik felén lennék a civilizációtól jó messze.
Szerencsére ma még nem megyek suliba. Egyáltalán nem várom a holnapot. Ezért inkább el is terelem a fejemből ezt a szörnyűséget. Felöltözök, majd lemegyek a konyhába.
Amennyit láttam eddig a házból, nekem a konyha tetszik a legjobban. Ez a legmodernebb része a háznak.

Az asztalon ott van pár palacsinta, és egy kis narancslé. Nekem általában ez a reggeli. Gyorsan befalom, majd azonnal nekiindulok és felfedezem a házat.
Először is a nappalit veszem szemügyre.
A nagy kanapé biztos még a római korból származik, annyira réginek tűnik. A kandalló hangulatos, a falon lévő gyertya tartók is jól néznek ki a kicsit poros gyertyákkal. A festmények ugyanolyanok mint egy múzeumban. Ismeretlen fazonok szerepelnek rajta.
A sok könyvespolcon poros könyveket találok, és pár fel is kelti a figyelmemet. Összeszedek párat, amiknek érdekes címük van. Mint például ami a ház történetéről szól, vagy amin az van, hogy ne olvasd el. Mindig is imádtam az ilyen könyveket. Semmi sem történik. Minek kell parázni.
Amint leveszem a polcról a "Ne olvasd el" feliratú könyvet, hirtelen egy másik polcról leesik egy könyv. Zavarodottan nézek a padlón lévő tárgya, ami kinyitva esett le. Leteszem a kezemben lévő olvasmányokat, majd közelebb megyek és felveszem a leesett könyvet.
A kinyílt oldalon egy rajz van. Mintha valami démon, vagy szellem lenne, de nem tudom igazán beazonosítani.
Hátrébb lapozok, majd meglátok több ilyen ábrát is. Az egyik mellett egy szöveg áll.
- "Praesent tua asservatio nominees lingua, non poterimus..." - kezdem el hangosan olvasni - Ez meg mi a fene? - összeráncolom a homlokomat.
Egy határozott mozdulattal becsukom a könyvet, mire váratlanul erős szél uralkodik el a szobában. Elrepíti a papírokat az asztalon, a csillár pedig himbálózni kezd.
Egy nagy puffanást hallok, és látom, hogy a bejárati ajtó becsukódott. A kezembe fogom a többi könyvet is, majd felfutok az emeletre, és onnan nézem, hogy mi történik. A bejárati ajtó kinyílik, mire a szél lecsendesül.
- Liz! - kiált anya. Nagy levegőt veszek, majd lemegyek hozzá - Minden rendben volt? Csak kimentem, megnéztem a kertet és az erdőt.
- Persze, minden okés volt - válaszolom halkan.
- Látom, találtál pár olvasnivalót - mutat a könyvekre - Miről szólnak?
- Öhmm, még nem igazán tudom, csak belenéztem, és megtetszett.
- Hát akkor jó olvasást! Én nekiállok valami ebéded csinálni! - mondja, majd elmegy.
Visszamegyek a szobámba, bezárom az ajtót, majd azonnal elkezdem tanulmányozni a könyveket.

                                                                         *

- Liz, gyere, kész az ebéd! - hallom anyukámat a földszintről.
- Megyek! - válaszolom, majd lemegyek a konyhába hozzá.
- Egy kis lasagne-t csináltam. Tudom, hogy szereted - mondja, miközben kiveszi a sütőből az ételt.
- Nyami - kijelentem, majd azonnal kiveszek a tepsiből egy jó nagy adagot.
- És már beleolvastál a könyvekbe? - érdeklődik.
- Igen - bólogatok - Elég érdekes története van a háznak, de igazából még nem jutottam a könyv végére. A könyv szerint a házat az 1890-es években építették, és azóta már több tulajdonosa is volt, akik rövid idő után ki is költöztek, de ezt nem tudtam meg eddig, hogy miért nem maradtak itt. Bár megértem őket, hogy elmentek.. - bevallom., miközben körbenézek a konyhában.
- Ez nagyon izgalmas! És még valamit megtudtál?
- Hát állítólag a ház mellett volt egy nagy épület, ahol állatokat öltek meg, ahol lemészárolták őket - nagyot nyelek miközben mesélek - most már lassan 20 éve, hogy egy temető van ott.
- Ha majd elolvastad, akkor nekem is kölcsön adhatnád! Engem nagyon érdekelnek az ilyen törté... - meséli, de a figyelmem másfelé terelődik. Velem szemben az ablakban meglátok egy fekete macskát. Szemeim tágra nyílnak, amikor észreveszem, hogy engem bámul. Villámat a tányérba teszem, majd szépen lassan felállok. Szemeit még mindig rajtam tartja.
- Köszi anya, de most megyek! - mondom, miközben a macskát figyelem.
- De hát még meg sem etted! - mutat a tányéromra.
- Nincs már étvágyam... - mondom, majd azonnal felrohanok a szobámba.
- Akkor elteszem neked! - kiált utánam anya.
Becsukom magam mögött az ajtót, és azonnal a könyvben kezdek el kutatni valamit. A könyv pontosan ott nyitódik ki, ahol kell. A fekete macska. Ő az. Hát akkor jól emlékszem.

   A birtok fekete macskája

A macska több mint 120 éve a birtokon él, de az emberek elmondása szerint csak nagyon ritkán tűnt fel, és akkor sem volt túl barátságos. A macska tulajdonosa egy fiatalon meghalt fiú háziállata volt, aki a házban halt meg.

Az állat jelenléte eleinte nem zavarta a lakókat, ám a macska is hozzátett egy lapáttal a szörnyűségekhez, ezért ő is részt vett abban, hogy itt hagyták a házat. Ajánlatos elkerülni az élőlényt, nehogy valami nagyobb baj történjen. 

Huhh. Egy macska hány évig él? Biztos nem 120 évig. 

És a szörnyűségek? Miféle szörnyűségek? Arról beszél, hogy leesett egy kép a folyosón, meg a szélvihar a nappaliban? Nem... ezek biztos csak véletlenek. Ez csak egy hülye ház. Mitől kéne félnem? Szellemek, démonok és vámpírok nincsenek. Kísértett  ház sincsen. 

A gondolataim másfelé terelődnek, de hirtelen zajt hallok a fejem fölött. Kiegyenesedek, majd fölnézek.

Apró kopogások. Mintha valaki járkálna. 

- Anya? Hol vagy?- kiáltom.

- A konyhában, miért? - a válasz megdöbbent, és ledermedek. 

Lassan elindulok az ablak felé, és a kopogás is az ablak felé veszi az irányt. Pontosan az ablak előtt megállok, mire a kopogás is abbamarad. Kinézek az ablakon, és meglátok egy újabb ablakot felettem. 

A padlás. 

Ideje kideríteni, hogy mi folyik itt.

A szobám ajtaja felé veszem az irányt, ami hirtelen becsukódik. A szemem előtt fordul a kulcs a zárban, anélkül, hogy hozzányúlnék. Rángatom a kilincset, és próbálom kiszedni és elfordítani a kulcsot, de hiába. A függöny elhúzódik, és sötétség lesz a szobában. Bizonytalanul elindulok a sötét helységbe, és hirtelen hideg fuvallatot érzek, amitől kiráz a hideg.

Csörömpölést hallok a szoba másik feléből, és az ijedségtől egy nagyon sikítok. 

- Kérlek neee! - elkiáltom magam, és zokogva a földre rogyok. A függöny hirtelen kettényílik és világosság árad be. 

Felnézek, és meglátom, hogy a kedvenc vázám, amit otthonról hoztam, ripityára van törve.

Hát ez tényleg baromi jó! 

/Hamarosan kiderül, hogy ki az a rejtélyes személy a padláson... ;)/

1. rész: Új ház

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem hoztam az első részt, pedig megígértem, hogy hozom... :( de itt van! Ez eleinte rövid, mert nem szeretném elsietni a dolgokat, de remélem azért tetszik!:)

Jó olvasást!:)

Sosem hittem volna, hogy egyszer el kell költöznünk. Londonhoz tartozok, nem mehetek el innen. A barátaim, a suli, a kedvenc hamburgerezőm a városban. Minden ide köt.

Anya még csak meg sem beszélte velem ezt a dolgot. Hogy én mit szólnék hozzá, ha elköltöznénk. Vagy egyáltalán még az elején is meg kellett volna engem kérdezni. Fogadja el az állást vagy ne? Természetesen azt mondtam volna, hogy nem, de utána lehet, hogy meggondoltam volna magam Anya miatt. Neki ez biztos jó, ha ezt választotta.

Sajnos elérkezett az indulás napja.

Anya kivett a suliból, hogy tudjunk pakolni, így nem is tanultam a bioszra… A tegnap történtek óta még mindig viharos a hangulat köztünk.

- Liz! – kiált anya – Hamarosan indulunk, készülődj!

Behúzom a bőröndöm cipzárját, majd lemegyek a földszintre.

Hirtelen megpillantom Robint, Martint és még pár barátomat.

- Hát ti? – rájuk nézek.

- Jöttünk elköszönni – válaszolnak.

- De aranyosak vagytok!

- Egy kis ajándék tőlünk – nyújt át egy kis dobozt Robin – Arra az esetre, ha honvágyad lenne.
Átveszem tőle a csomagot, majd kinyitom. Egy medál a barátaim képével.
- Ez... Nagyon szép tőletek - átölelem őket.
- Liz! - kiállt anya - Indulunk!
- Hát akkor - kezdek bele - Sziasztok! - mondom, majd kimegyünk a kocsihoz. Bepakoljuk a cuccunkat, majd még pár szót váltok Robinnal.
- Mindenképpen jelentkezz, ha ott vagytok! Mindenről tudni szeretnék! A pasikról, a helyről, a suliról. Ígérd meg!
- Úgy lesz! - mosolygok, majd még egyszer átölelem, és beülök a kocsiba. Anya beindítja a kocsit, és még egy utolsót intek a barátaimnak, majd elindulunk. Egy utolsó pillantás a házra, a városra.
- Mikor fogunk odaérni? - kérdezem.
- Szerintem körülbelül 11 óra fele - válaszol anya.
- Akkor alszok egyet - kijelentem, majd lefekszek az ülésekre, és máris mély álomba esek.

                                                                        *

- Liz! Ébredj! - hallok egy hangot - Megérkeztünk.
Lassan felülök, és kinézek az ablakon.
- Ez meg mi? - ledöbbenek, amikor meglátom a sok fát - Hol vagyunk?
- Itt a ház - mutat előre.
- Na ne! - mondom, majd kiszállok.
- Nem tetszik? - kiszáll anya is.
- Hát... nagynak nagy, de eléggé rozoga - bevallom.
- Most ne foglalkozz ezzel, inkább vegyük ki a cuccokat a csomagtartóból - rám szól.
Együtt a ház elé cipeljük a bőröndöket, majd a kulcsot megtalálva kinyitjuk az ajtót. Egy félelmetes nyikorgással nyitódik a bejárati ajtó. Óvatosan beljebb lépek, majd körbenézek.
Ősrégi festmények a falon, egy szarvasfej kiakasztva, és egy lépcső, ami felfelé vezet. A nappaliban megpillantok egy régi kandallót, régi foteleket, székeket, gyertyákat. Vajon hány éves ez a ház?
- Anya, megkeresem a szobámat - mondom, majd elindulok a recsegő, ropogó lépcsőn felfelé. Semmi kedvem sincsen egyedül járkálni ebben a házban. Nem szeretem az ilyen épületeket. Nagyon ijesztőek.
A lépcső tetejére felérve egy hosszú folyosó tárul elém. Lassan elindulok rajta.
A falon szintén régi festmények, fotók vannak kiakasztva.
A folyosó végéhez érve egy ajtót pillantok meg. Benyitok, majd felkapcsolom a villanyt.
Kicsit megijedek, amikor hirtelen egy vaddisznó feje bámul rám a szoba faláról.
Körbenézek a helységben. Katonai kitüntetések, egy kisebb kandalló, egy hatalmas régi szekrény. Egy hatalmas polcon régi könyvek állnak. Leveszem az egyiket. Lefújom a port róla, majd kinyitom. Furcsa ábrák, rajzok állnak benne.
Hirtelen kiesik a könyv a kezemből, amikor a folyosó felől meghallok valami zajt. Lassan kinézek, és látom, hogy leesett egy kép. Nagy levegőt veszek, felveszem a könyvet a földről, majd leülök az ágyra, és bámulom a szobát.