7. rész: Út az új élet felé

Sziasztok! Most nem fűzök hozzá semmit se, jó olvasást a 7. részhez! :) (ESTE ÉRDEMES OLVASNI;D)

Mindjárt 10 óra. Idegességem egyre csak fokozódik. Már órákkal ezelőtt felkészültem. Fejre feltehető zseblámpa, hosszú gatya, pulcsi.

Anya általában már 9-kor lefekszik, mivel hulla fáradt, amikor hazaér a munkájából, úgyhogy könnyű lesz kimennem.

A szobámban az ágyon ülve várom Niallt. Ránézek az órámra. 9:58.

Amint felnézek megpillantom magam előtt őt.

- Indulhatunk? - nyújtja a kezét.

- Naná! - mondom kis lelkesedéssel, majd megfogom a kezét, és felhúz.

Óvatosan kimegyünk a bejárati ajtón, majd elindulunk a temető felé.

- Izgulsz? - kérdezi.

- Egy kicsit - válaszolom - De te miért is nem tudsz lemenni oda? - összeráncolom a homlokom.

- Bármennyire is le akarok menni, nem tudok, mivel az egész kripta belseje el van varázsolva. Valamilyen erő távol tart, taszít engem. Olyan mint egy láthatatlan fal.

- Értem. És mit hoztál? - nézek az egyik kezében lévő kistáskára.

- A sír kulcsa és egy kis térkép a sír belsejéről.

- És a könyvön kívül kell még valami, hogy újra ember legyél?

- Igen - bólint - A házban van az őseim gyűrűje, és az meg van.

Amint kimondta ezt a mondatot, meglátom a temető kapuját. Kis köd van, ami még ijesztőbbé teszi ezt a helyet. Mint egy horrorfilmben. Azért remélem, hogy ebben az esetben nem én vagyok az áldozat.

A kriptához odaérve Niall előveszi a cuccokat a táskájából, majd a kezembe nyomja a kulcsot.

- Én is hoztam még valamit - mondom, majd kiveszek a zsebemből egy kis szerkezetet.

- Ez mi? - kérdezi, ahogy a kezébe nyomom.

- Walkie-talkie - válaszolom - Ezen tudunk beszélgetni. Ezt a gombot kell megnyomnod, ha beszélni szeretnél - magyarázom neki, hogy hogyan működik.

- Öhmm, rendben, megpróbálom használni - mondja kicsit bizonytalanul.

Közelebb lépek az ajtóhoz, beleteszem a zárba a kulcsot, majd óvatosan elfordítom a kulcsot. Az ajtó enyhe nyikorgással kinyitódik, majd megérzek valami büdös szagot.

- Fúj, a holtak sosem fürdenek? - kapok az orromhoz, majd elfordítom a fejem, hogy tiszta levegőt kapjak – Na jó – összeszedem magam, majd lassan belépek az ajtón.

Hirtelen a fal mentén lévő gyertyák és fáklyák meggyulladnak. Azonnal ránézek Niallra.

- Nem én voltam – védekezően maga elé teszi a kezeit - Lehet, hogy kedvelnek a holtak - elneveti magát.

- Hahaha – nevetek gúnyosan, majd a tekintetemet visszaszegezem a kriptába. Leveszek a falról egy fáklyát, majd elindulok lefelé egy csigalépcsőn. Egy kicsit pókhálós a fal, és néha belemegyek párba, de azonnal leszedem magamról.

Niall hangját hallom meg a walkie-talkie-n.

- Hallasz? – kérdezi.

- Igen - emelem a szájamhoz a szerkezetet.

- Mit látsz?

- Mindjárt leérek – mondom, mire tényleg leérek. Korom sötét van, nem látok semmit – Van itt valami villanykapcsoló?

- Jobbra a falnál kell lennie egy fáklyának, ha azt meggyújtod, akkor világos lesz! - hallom az utasítást.

Vakon a falnál kezdem el keresni azt a bizonyos fáklyát, mire meg is találom. Ahogy Niall mondta, világos is lett. Egymás után gyullad ki a tűz, és az egész termet bevilágítja a fény. 
- Meg van - szólok Niallnak, majd körülnézek. Egy nagy kör alakú teremben találom magam. A falokban 4 koporsó helyezkedik el egyenlő távolságra egymástól. Nem messze előttem egy kis híd van, ami alatt egy kis folyó folyik.
- És most? - kérdezem Nialltól.
- Menj át a hídon, és menj utána egyenesen - mondja, majd úgy is teszek. Óvatosan átmegyek a hídon, majd  amint átérek a túloldalra megpillantok a falnál egy alacsony kőoszlopot.

- Azt hiszem, hogy megvan - beszélek a kütyübe, majd egyre közelebb megyek - Igen, ez az - mondom, ahogy meglátom az oszlopon a könyvet. Igazából nem is kőoszlop, hanem valami fából készült dolog. A könyv nyitva van, de alig látok valamit az írásból, mivel eléggé poros, de a kezemmel egy kicsit letörlöm. Becsukom és alaposan megnézem a borítót. Írás nincs rajta, csak a sötét bőr veszi körül a lapokat.
Óvatosan megfogom az egyik kezemmel, majd felemelem.
Hirtelen zajt hallok, mintha valami mozogna. Lassan megfordulok és észreveszem, hogy a koporsók mindjárt kinyitódnak. Olyan, mintha a halottak forognának a sírjukban. Szó szerint.
Lábam a földbe gyökerezik.
- Niall - remegő hanggal szólok neki - A halottak. Mindjárt kijönnek.
- Az nem lehet - elneveti magát.
- De - mondom, miközben az idegességem egyre jobban fokozódik - Mi a fenét csináljak?
Niall nevetése elhalkul, és komolyabb hangszínre
vált.
- Nem tudom, hogy mi folyik itt. Gyorsan gyere ki! - utasít, majd azonnal futni kezdek a kijárat felé. Magam mögött a fáklyák elhalványulnak, és egyre sötétebb lesz.
A csigalépcsőn felfelé rohanva észreveszem a kijáratot és Niallt, de váratlanul az orrom előtt csukódik be az ajtó. Dörömbölni kezdek és Niall nevét kiabálom.
- Nagyon félek - ordítom, és a könnyeim is a felszínre törnek. Hátranézek, és látom, hogy mindjárt kialszik az összes gyertya.
Váratlanul a kezemben lévő is elsötétül és már semmit sem látok. A zsebembe nyúlok, hogy elővegyem a lámpámat, de nincs ott. A fenébe, biztos kiesett, miközben futottam.
Úgy látszik ez a vég. Itt fogok maradni.
- Lépj hátrébb! - meghallom Niallt. Így is teszek, majd az ajtó felől ütéseket hallok. 1 ütés 2 ütés és így tovább.
- Ez nem segít - kiabálom.
- Várj egy kicsit - mondja, majd megint üt, és hirtelen az ajtó kinyílik. Azonnal kirohanok, és mögöttem az ajtó bezáródik. Niall karjaiban kötök ki, és szorosan átölel. Fejemet a mellkasába fúrom és próbálok megnyugodni, hiszen a szívem a lehető leggyorsabban ver.
- Semmi baj, most már itt vagyok - mondja, majd még szorosabban átölel.
- Azt hittem, hogy ott ragadok - mondom könnyes szemekkel.
Niall elenged, majd a kezével letörli a könnyeimet.
- Mi volt ez? - kérdezem remegő hangon.
- Fogalmam sincs...
- De megvan - emelem fel a könyvet, és egy erőltetett mosolyt varázsolok az arcomra - De csak egy feltétellel adom neked oda - teszem hozzá.
Értetlenül néz rám. Egy nagyot nyelek, majd kibököm:
- Vigyél el a halott barátomhoz!
Arcára meglepettség ül ki.
- Egy halotthoz? Nem volt neked elég ennyi halott? - viccelődik.
- Niall - mondom komolyan - Nem tudom, hogy szellem-e vagy sem, de ha igen, akkor látni akarom. Ezt tedd meg értem, ha már én megtettem ezt.
- Rendben - bólint - De most inkább először menjünk haza, utána megbeszéljük - mondja, majd megfogja a kezem és elindulunk vissza a házhoz.
Magam mögött még mindig hallom a nyugtalan holtakat.

6. rész: Van remény? (Teljes)

Kedves olvasóim! Túl vagyok a vizsgáimon, úgyhogy örömmel jelentem be, hogy már nem leszek annyira elfoglalt! Meghoztam az egész részt, és tényleg sajnálom, hogy az előbb csak egy kis részletet tettem fel! Jó olvasást a többi feléhez! :)

- Szóval egy 300 grammos labda 3 méterről esik le - olvassa a feladatot Josh- A kérdés az, hogy mennyi a labdának a kinetikus energiája amikor leesik a földre?
Mivan? Ez valami vicc? A labda leesik, és kész. Minek kell ilyen hülyeségeket kiszámolni? Amikor egy levél leesik a fáról akkor sem azon gondolkozok, hogy vajon milyen sebességgel esik le. 
- Fogalmam sincs - vágom rá. 
Josh elgondolkozik, majd becsukja a könyvet.
- Jó, ez tényleg hülyeség! - egyetért velem - Viszont az előző feladatok nagyon jól mentek! Fejlődtél!
- Köszönöm - mondom kissé elpirulva.
- Mielőtt hazaindulok, elmennék vécére. Merre találom? 
- Fent az emeleten a folyosó végén balra - mutatok az emelet felé. Aprót bólint, majd fölmegy. 
Ez a fiú megőrjít. Nem tudom, hogy miért, de valami van benne. 
- Hiba volt ide hívnod - hallom Niallnak a hangját valahonnan. Összeráncolom a homlokomat.
- Mégis miért? - kérdezem, de erre már nem válaszol. Nem értem ezt a fiút. Az előbb még beleegyezett, hogy idehozzam, most meg már nem. Komolyan el kell vele beszélgetnem.
Hallom, ahogy nyikorog a lépcső, majd megpillantom Josht.
- Mennem kell - felkapja a táskáját, majd az ajtó felé veszi az irányt - Majd beszélünk! - mondja, majd kilép a ház ajtaján. Újra az a furcsa érzés fut át a testemen, mint amikor bejött. Mi ilyen sietős neki?

                                                                       *

- Niall! - kiáltom a házban. Egy ideig semmi, csönd uralkodik a házban. Megfordulok, majd enyhén szívrohamot kapok.
- Megijesztettél - mondom halkan, miközben előttem áll.
- Sajnálom, nem szokásom! - válaszolja.
- Mi volt ez az egész? -kicsit kiakadok - Azt mondtad, hogy nem csinálsz semmit, erre amikor Josh belépett az ajtón már rögtön bajt idézel elő.
- Az nem én voltam. Ő csinálta.
- Niall, ne szórakozz velem! - mondom, majd elindulok be a nappaliba, és leülök a kanapéra. Ő is ezt csinálja, majd hirtelen elhúzódik az összes függöny, és pár gyertya felvillan.
- Nem szeretem a világosságot - mondja, majd ő is leül - Visszatérve erre az egészre... Josh nem az, akinek hiszed.
- Ő nem ember vagy mi? Űrlény? Vámpír? Ezek egyáltalán léteznek? - teszem fel ezeket a fontos kérdéseket, amikre választ szeretnék kapni - Annyira sok ilyen gondolat van a fejemben.
- Igen, léteznek - egyértelműen bólogat - De Josh más. Tartsd távol magad tőle. Egyenlőre csak ennyit mondok róla.
- De Niall... - ellenkeznék, de inkább elfogadom, hogy többet úgyse fogok tudni belőle kihúzni - Akkor legalább mesélj egy kicsit magadról - térek rá egy másik témára. Egy nagy levegőt vesz (bár nem tudom, hogy egyáltalán tud-e levegőt venni, de úgy tűnik), majd megszólal.
- Senkinek sem meséltem még erről. Írországban születtem, majd ideköltöztünk egy fontos munka miatt. Volt egy vállalkozásunk, egy húsüzem. Akkoriban ebből még nagyon jól meglehetett élni. Egy ideig minden rendben volt, amíg egyszer anyáék nem hagytak egyedül otthon. Már nagy voltam, 19 éves. A külsőm ugyanilyen volt, mivel a kinézeted megmarad úgy, ahány évesen meghalsz. Szóval egyedül voltam otthon, amikor betörtek - meséli, majd lehajtja a fejét - A mai napig nem tudom, hogy mit akartak, de engem lelőttek. Csak úgy. Gondolom, hogy ne legyek az utukba, és hogy ne szóljak senkinek se erről. Azt nem tudom, hogy hogyan jutottam ide, hogy szellem lettem, de nem örülök neki.
- Miért? Hiszen minden ember arra vágyik, hogy tovább éljen - vágok bele.
- Az elején még én is örültem neki. De most már átkozom azt a napot... - elhallgat, mire közelebb ülök, majd megfogom a kezét. Kicsit megijed, bár nem tudom, hogy miért.
- Még sosem bánt velem így senki se, mint te - megszorítja gyengén a kezem - Mások már elmentek ilyenkor.
- De én más vagyok - ránézek - Nekem elmondhatsz mindent.
Elmosolyodik, majd ránéz az összekulcsolt kezünkre.
- Változtass vissza emberré!
Mondatától ledermedek.
- Hogy micsoda? - nagyra nyitom a szemeimet - Én hogy tudnálak...?
- A temető... Ahol minden éjjel ülök... A kripta. Ott van egy könyv. Azt meg kell szerezni, de én nem mehetek oda le.
- És engem akarsz leküldeni?
- Megkérlek rá. Csak így lehet normális életem, és végre békésen hallhatok majd meg, hacsak nem leszek újra szellem. Mert ez is megeshet.    
Lehajtom a fejem, majd azonnal elkezdek gondolkozni. Valahogy nem tudom összerakni a gondolataimat.
Mielőtt megszólalok, egy nagy levegőt veszek.
- Rendben - kinyögöm - Megcsinálom.
- Nagyon köszönöm Liz! Tényleg! Nem fogom tudni meghálálni!
- Az biztos! - elmosolyodok.
Kéz a kézben ülünk még mindig egymás mellett, de hirtelen elengedi a kezemet. Váratlanul az egyik kezével felemeli az arcomat, majd mélyen a szemembe néz. Én is belenézek a szemébe, és meglátom, hogy milyen szépek a szemei.

Feje egyre jobban közeledik felém, de akaratlanul elfordítom a fejem.
- Ez nekem most... - kezdek bele - tudod, még furcsa... nem az... csak... - próbálom keresni a megfelelő szavakat, de nem nagyon megy.
- Megértem - megértően elmosolyodik.
Kicsit elpirulva felállok, majd megigazítom a pólóm.
- És mikor csináljuk? - visszanézek rá.
- Amikor neked jó!
- Én bármikor ráérek! - vállat vonok. Niall is feláll, majd felém fordul.
- Ma este?
Kicsit aggódva ránézek, hiszen azt hittem, hogy 1-2 nap felkészülési időt azért kapok.
- Nem jó? Túl korán?
Határozottan megrázom a fejem.
- Meg lesz - mondom halkan.
- Akkor este 10-kor indulunk innen.
Remek. Mehetek le a hullákhoz egy könyvért.

5. rész:Tanulótárs

Hellohello! Íme az 5. rész! Sajnálom, hogy késtem, és lehet, hogy a következő rész is később fog jönni, mivel vizsgáim lesznek. Nagyon örülök, hogy olvassátok a blogot, és remélem türelmesek lesztek! Megpróbálom minél hamarabb hozni a 6. részt!

Reggel kínok közt nyitom ki a szemeimet. Egy újabb nap.
Egész este csak Niallra gondoltam. Megfogott valami benne. Olyan, mintha nem is kísértet lenne, csak egy sima emberi lény. Mert az is. Csak halott. Eddig nem hittem a túlvilági életben, hogy valaki szellemként folytatja az életét. De most bebizonyosodott, hogy igenis létezik ilyen. Bármilyen meglepő, ilyen van.
Egy csomó kérdés kavarog a fejemben. Akkor most mi van a zombikkal, démonokkal, vámpírokkal? Ők is léteznek?
Az új életem olyan mint egy film. Eddig Londonban éltem, most pedig a pörgős fővárosból átköltöztem egy kis eldugott helyre, ahol furcsa dolgok történnek, és tele van minden rejtélyes dolgokkal. Mondhatni, hogy az életem egy nagy fordulatot vett.
Bepattantam a kocsiba, majd anya elvitt a suliba.
- Szia Liz! - köszön Andy, amint kiszállok.
- Hello!
- Milyen volt az éjszaka a házban? - vállon bök, majd elindulunk a suli bejárata felé.
- A szokásos - válaszolom - Vagyis... - elgondolkozok. Elmondjam neki, hogy találkoztam Niallel? Úgyse hinné el - Láttam őt. - kibököm.
Andy megáll, majd rám néz.
- Ez biztos? - összeráncolja a homlokát. Egyértelműen bólintok.
- Beszélgettem is vele - teszem hozzá.
- Ez nem lehet. Ő sosem szólal meg - mondja. Megdöbbenten ránézek - Biztos, hogy ő volt az? Nem csak beképzelted?
- Andy! - egy nagy levegőt veszek - Nem vagyok vak. Láttam, amit láttam. És ez 100%, hogy Niall volt.
Megakar szólalni, de becsöngetnek, és elindulok be a terembe. Fizika óra. Sosem értettem a fizikát. Minek ez a tantárgy? Persze, vannak fontos dolgok, amivel majd találkozni fogok az életben, de az nem az atomok tömege lesz.
A terembe beérve azonnal meglátom Josht. A második sorban ül, egy kicsit lazán. Nem messze én is leülök, majd bejön a tanár. Egy kicsit öreg, és sokan mesélték, hogy szinte semmit sem vesz észre. Csak magyaráz és magyaráz.
Így hát elhoztam otthonról néhány könyvet. Eléggé belemerülök az egyikbe, annyira, hogy azt sem tudom, hogy miről van szó.
- Ki tudja, hogy mennyi az eredmény? - hallom fél fülemmel - Liz? - meghallom a nevem, és azonnal felemelem a fejem. A táblán meglátok egy képletet. Mintha kínaiul írták volna fel.
- Nem tudom - mondom, majd lassan elteszem a könyvem.
- Legközelebb figyeljen! - szól rám, majd visszafordul a tábla felé.
Újra előveszem a könyvem és folytatom az olvasást.

                                                                              *

Kicsöngetnek. Már éppen állnék föl, amikor hirtelen egy alakot pillantok meg.
- Szia - mosolyog - Látom, nem vagy annyira jó fizikából...
- Igen, ez igaz.
- Tudod, arra gondoltam - hajába túr - Segítenék neked, hogy felzárkózz.
- Az nagyon jó lenne - felállok. Egy kis ideig csak nézzük egymást, majd megszólal:
- Oh, bocsánat, de bunkó vagyok - nyújtja a kezét - A nevem Josh.
- Igen, tudom - megfogom a kezét, majd kezet rázunk - Liz.
- Akkor mikor menjek át? - elengedjük egymás kezét - Nekem akár ma is jó.
- Ne találkozzunk valahol máshol? Nem kéne utaznod, és így egyszerűbb lenne - válaszolom. Arcán látom, hogy elgondolkozik.
- Semmi gond, átmegyek. 4-re ott leszek - mondja, elköszönünk egymástól, majd mind a ketten elhagyjuk a termet.
A nap többi része ugyanúgy telt el, mint az előző nap.
Most kivételesen nem anya jön értem, mert sokat kell dolgoznia. Ezért busszal kell elmennem az erdő határáig, aztán sétálnom kell.
A buszról leszállva elindultam a köves úton. Csönd van. Néha-néha a leveleket lehet hallani a fákon, ahogy a szél fújja őket.
A házhoz közeledve megpillantom Niallt. Lassan odamegyek hozzá, feláll, majd elindulunk a ház irányába.
- Milyen napod volt ma? - kérdezi.
- Semmi érdekes - rávágom, majd előveszem a telefonomat, hogy megnézzem hány óra. 2:47. Még kb. 1 óra, amíg Josh megérkezik.
- Az meg mi? - mutat a telefonomra Niall. Döbbenten ránézek.
- Nem tudod, hogy mi ez? - felé nyújtom a készüléket. Megfogja, majd alaposan megnézi. Kicsit megszeppen, amikor megnyom egy gombot, és a képernyő megvilágosodik.
- Ez egy telefon - mondom, majd visszaadja.
- Nálunk is volt már, de nem ilyen.
- Látom, nem vagy tisztában a 21. századi dolgokkal.
- Nem igazán - bevallja.
- A ruhádon is látom - ránézek, és még mindig egy fehér ing és egy mellény van rajta. Mint valami gazdag 18. századi Úr - Manapság nem így öltöznek az emberek. Jut eszembe, ma vendégem lesz, remélem nem baj. Ne csinálj hülyeséget, kérlek.
- Megígérem - aprót bólint. Egy napos részre érünk.
- Ritka a nap itt, nemde? - kérdezem, majd felé fordulok, de már nincs itt.

                                                                        *

Kopognak az ajtón. Lerohanok a lépcsőn, megigazítom a hajam, és kinyitom az ajtót.
- Gyere beljebb - mondom Joshnak. Kívülről körbenéz a ház előterében, majd lassan átlépi a küszöböt.
Furcsa érzés vonul át a testemen. Olyan... leírhatatlan. De nagyon furcsa. Csörömpölést hallok a nappaliból. Bemegyek és látom, hogy leesett egy kép a falról. Niall. Megkértem, hogy ne csináljon semmit se, de már az elején megszegte az ígéretét.
Szegény Josh. Mi fog itt rá várni...