Kedves olvasóim!
Hogy egy kicsit belemerüljetek ebbe a szellemes témába, arra gondoltam hogy hozok nektek egy kis történetet erről. Nem rég meginterjúvoltam a barátnőmet, Henit, akinek már volt dolga szellemmel. Most mindent az elejétől a végéig elmondott nekem.
3 éve történt, hogy a nagymamája elment, aki vele lakott. Lábát le kellett amputálni, ezért az egyik lába helyén mű láb volt. Mindig járókerettel közlekedett, lábát nem tudta rendesen fölemelni, ezért csoszogott. Éjszakánként kiment enni a konyhába, és mondhatni, hogy már a konyhában élte az életét. Szeretett főzni, ingerült, rendetlen ember volt. Mindig is fájdalomban élt a lába miatt, de végül szívritmus zavarban halt meg.
Urnáját megtartották, a szekrénybe tették.
2010-es novemberi halála után pár napig nyugalom volt, de utána megváltozott valami.
A barátnőm pár nappal később érezni kezdte a jelenlétét. Hogy a szobában van, vagy hogy előtte áll. Volt, hogy nem akart bemenni a szobába, mert érezte, hogy elment előtte és leül az ágyra. Tanulás közben is észlelt valamit, ahogy valaki felé hajol.
Barátnőm bátyja, éjjel furcsa hangra lett figyelmes. Csoszogást hallott a konyha felől, de nem ment ki, hogy megnézze, hogy mi az. Bár egyértelmű volt, hogy az elhunyt nagymama régi csoszogása visszatért.
Ezután Kinga, a középső testvér egyedül maradt otthon és gépezett. Hirtelen meghallott egy hangot, amint ezt mondta: "Kinga, gyere segíteni!" Régebben mindig hívta a nagymama, hogy segítsen neki felállni.
A dolgok ok nélkül mozdultak el. Volt, hogy a család összes tagja (3 gyerek és az anyuka) veszekedtek és minden magyarázat nélkül a stabilon álló szárítóról leborultak a lábosok. Utána abbahagyták a vitát, és aztán már nem történt semmi sem.
Éjszaka hangos csattanásokat hallottak, és megnézték, hogy mi lehetett az, de minden rendben volt, nem tudták megtalálni azt, hogy mi okozott ilyen nagy zajt.
Egy idő után már nem történtek furcsa dolgok. De 3 év elteltével valami újra történt. Heni éppen egyedül otthon várt valakit a konyhában tartózkodva, és 2 teli üveg eldőlt, amikor elment mellette. Nem értette, hiszen nem ment nekik és stabilak is voltak. Ezt követően érezte, hogy valaki van mögötte, és hirtelen átmegy rajta. "Rossz érzés, furcsa és megmagyarázhatatlan.." - így írta körül.
Eleinte félt ezektől a dolgoktól, de most már kezdi megszokni. Nem tudja, hogy miért csinálja ezeket a nagymamája. Körülbelül 7-szer érezte azt, hogy ott van a közelében, és ugyanennyiszer is mozdultak el a dolgok, de csak nappal. Ki akarja deríteni, hogy még ott van-e, ő volt e az, aki 3 év elteltével is hirtelen ezt csinálta. Most már kezd megbékélni ezekkel a dolgokkal, de nem tudja kiverni a fejéből azt, hogy miért tért vissza, miért maradt a lakásban és miért csinál számukra ijesztő dolgokat.
Remélem sikerült elmerülni a témában, és ha minden jól megy (és ti is szeretnétek) akkor hozok még egy hasonló történetet, ami apukámmal történt meg!
Írjátok le a véleményeteket, kommenteljetek!
Hamarosan hozom a következő részt a blogomban! :)
~Mrs.Horan
2013. július 28., vasárnap
2013. július 17., szerda
10. rész: Kezdetek
Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem... :S Remélem, hogy ez a rész tetszeni fog nektek! Én nekem valahogy eddig ez a kedvencem :) Jó olvasást!
*Niall szemszöge*
Liz átváltozása megijesztett. Én is alig hiszem el, hogy ez történt vele, de sajnos ez igaz. Ha egy démon
megharap egy halandót, akkor bizony démon lesz ő is.
Eddig még nem tapasztaltam az ismerőseim közül, hogy valaki átváltozott volna, ezért mondhatni, hogy tanácstalan vagyok. Nem tudom, hogy hogyan fog átváltozni teliholdkor. Fájdalmas lesz-e vagy sem. Megtámad-e vagy sem. Undorító lesz-e vagy sem. Már bocsánat a kifejezésért, de tudni kell, hogy a démonok eredeti alakjukban bűn rondák. Csorgó nyál, hegyes fogak, vastag bunda, vagy néha nyálas pikkely.
- Micsoda? - tágra nyitott szemekkel néz rám Liz - Ilyen ronda leszek?
- Nem tudom - megvonom a vállam - Nem lehet előre tudni.
- De várj - megállít, majd elgondolkozik - Ma van telihold. Ezek szerint... Ma fogok átváltozni..?
- Ha gyorsan kitalálunk valamit, akkor nem.
- De nem beszélgethetek majd az elhunyt fiúmmal "úgy"! - mondja kicsit kiakadva.
Aprót bólintok. Azt hiszem, hogy Dylannak sem tenne jót, ha egy nyálas élőlényként kéne Lizzel újra találkoznia.
- Akkor minnél előbb utána kell nézni a démonságnak - jelentem ki - Tudok néhány dolgot, de nem vagyok szakértő - bevallom.
- És mi lesz veled? - kérdezi aggodalmasan - Nem az volt a vágyad, hogy újra ember legyél?
- De... De úgy gondolom ezt most egy ideig hanyagolhatjuk. Nem ez a legfontosabb jelen helyzetben.
- Egy igazi hős vagy! - mondja vigyorogva.
- Tudom!
*
*Liz szemszöge*
Niallal nem találtunk eddig semmi megoldást sem. Végig néztük majdnem az egész polcot, de semmi. Csak kell itt egy rohadt könyvnek lennie, ami arról szól! Hiszen annyira sok van.
Annyira idegesít, hogy még Niall sem tud felvilágosítani, hogy mi fog pontosan történni. Azt hinné az ember, hogy egy szellem, aki már régóta él ebben a misztikus világban megismerte más fajok életét. Mégis tudja, hogy Josh démon, de még sem tud róla semmit sem. És azt sem tudom elhinni, hogy egy hülye könyv sincs erről a témáról. Pedig a démonok világa már abban az időben is népszerű volt. Csupa rejtély. Mindenféle legenda fűződik hozzájuk, de senki sem tudja pontosan, hogy léteztek-e. Nekem már bebizonyosodott, hogy léteznek.
Amit még hallottam rójuk, az az, hogy embert ölnek. A filmek közt is nagyon sokat lehet találni, amikben a démonok a főszereplők, és természetesen gonoszak, és mindenkit megölnek. Ezt nem tudom, hogy a valóságban igazak-e, de nagyon remélem, hogy nem. Nem szeretnék egy öldöklő fenevad lenni, aki ok nélkül gyilkol le mindenkit.
A szobámban ülve bambultam, amikor hirtelen Niall belépett egy hosszú lánccal a kezében.
- Az meg mire kell? - kérdezem, miközben összeráncolom a homlokomat.
- Ne akadj ki - kezd bele - De mivel nem találtunk semmi megoldást sem, ezért arra jutottam, hogy kikötözlek.
- Micsoda? - elnevetem magam.
- Nem lehet tudni, hogy mit fogsz csinálni.
- És ezért kikötözöl, mint egy állatot?
Niall megvonja a vállát, majd közelebb jön.
- Nem tudok veled ott lenni. Miközben én megkeresem az elhunyt barátod, addig te szépen ott maradsz, ahova viszlek. Egy biztonságos helyre, ahonnan nem tudsz kiszabadulni. Ott átvészeled azt a pár órát.
Pár óra? Én azt hittem, hogy ez néhány percig fog tartani.
- Na jó... - forgatom a szemem - Bízok benned!
Halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd lassan ránéz a falon lévő régi órára.
- Lassan indulnunk kell!
Aprót bólintok, majd felállok. Halkan lemegyek a lépcsőn, majd kimegyek a házból. Niall valamilyen varázslatnak köszönhetően már ott vár engem.
Egy nagy levegőt veszek, majd elindulunk be az erdőbe.
*Niall szemszöge*
Liz átváltozása megijesztett. Én is alig hiszem el, hogy ez történt vele, de sajnos ez igaz. Ha egy démon
megharap egy halandót, akkor bizony démon lesz ő is.
Eddig még nem tapasztaltam az ismerőseim közül, hogy valaki átváltozott volna, ezért mondhatni, hogy tanácstalan vagyok. Nem tudom, hogy hogyan fog átváltozni teliholdkor. Fájdalmas lesz-e vagy sem. Megtámad-e vagy sem. Undorító lesz-e vagy sem. Már bocsánat a kifejezésért, de tudni kell, hogy a démonok eredeti alakjukban bűn rondák. Csorgó nyál, hegyes fogak, vastag bunda, vagy néha nyálas pikkely.
- Micsoda? - tágra nyitott szemekkel néz rám Liz - Ilyen ronda leszek?
- Nem tudom - megvonom a vállam - Nem lehet előre tudni.
- De várj - megállít, majd elgondolkozik - Ma van telihold. Ezek szerint... Ma fogok átváltozni..?
- Ha gyorsan kitalálunk valamit, akkor nem.
- De nem beszélgethetek majd az elhunyt fiúmmal "úgy"! - mondja kicsit kiakadva.
Aprót bólintok. Azt hiszem, hogy Dylannak sem tenne jót, ha egy nyálas élőlényként kéne Lizzel újra találkoznia.
- Akkor minnél előbb utána kell nézni a démonságnak - jelentem ki - Tudok néhány dolgot, de nem vagyok szakértő - bevallom.
- És mi lesz veled? - kérdezi aggodalmasan - Nem az volt a vágyad, hogy újra ember legyél?
- De... De úgy gondolom ezt most egy ideig hanyagolhatjuk. Nem ez a legfontosabb jelen helyzetben.
- Egy igazi hős vagy! - mondja vigyorogva.
- Tudom!
*
*Liz szemszöge*
Niallal nem találtunk eddig semmi megoldást sem. Végig néztük majdnem az egész polcot, de semmi. Csak kell itt egy rohadt könyvnek lennie, ami arról szól! Hiszen annyira sok van.
Annyira idegesít, hogy még Niall sem tud felvilágosítani, hogy mi fog pontosan történni. Azt hinné az ember, hogy egy szellem, aki már régóta él ebben a misztikus világban megismerte más fajok életét. Mégis tudja, hogy Josh démon, de még sem tud róla semmit sem. És azt sem tudom elhinni, hogy egy hülye könyv sincs erről a témáról. Pedig a démonok világa már abban az időben is népszerű volt. Csupa rejtély. Mindenféle legenda fűződik hozzájuk, de senki sem tudja pontosan, hogy léteztek-e. Nekem már bebizonyosodott, hogy léteznek.
Amit még hallottam rójuk, az az, hogy embert ölnek. A filmek közt is nagyon sokat lehet találni, amikben a démonok a főszereplők, és természetesen gonoszak, és mindenkit megölnek. Ezt nem tudom, hogy a valóságban igazak-e, de nagyon remélem, hogy nem. Nem szeretnék egy öldöklő fenevad lenni, aki ok nélkül gyilkol le mindenkit.
A szobámban ülve bambultam, amikor hirtelen Niall belépett egy hosszú lánccal a kezében.
- Az meg mire kell? - kérdezem, miközben összeráncolom a homlokomat.
- Ne akadj ki - kezd bele - De mivel nem találtunk semmi megoldást sem, ezért arra jutottam, hogy kikötözlek.
- Micsoda? - elnevetem magam.
- Nem lehet tudni, hogy mit fogsz csinálni.
- És ezért kikötözöl, mint egy állatot?
Niall megvonja a vállát, majd közelebb jön.
- Nem tudok veled ott lenni. Miközben én megkeresem az elhunyt barátod, addig te szépen ott maradsz, ahova viszlek. Egy biztonságos helyre, ahonnan nem tudsz kiszabadulni. Ott átvészeled azt a pár órát.
Pár óra? Én azt hittem, hogy ez néhány percig fog tartani.
- Na jó... - forgatom a szemem - Bízok benned!
Halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd lassan ránéz a falon lévő régi órára.
- Lassan indulnunk kell!
Aprót bólintok, majd felállok. Halkan lemegyek a lépcsőn, majd kimegyek a házból. Niall valamilyen varázslatnak köszönhetően már ott vár engem.
Egy nagy levegőt veszek, majd elindulunk be az erdőbe.
*
Szavai megnyugtatnak, és lassan fölemelem a fejem. Halványan elmosolyodok, majd a kezével letörli a könnyeimet. Kezét az arcomon hagyja, majd a tengerkék szemeivel a szemembe néz.
Egy romos helyre érünk.
- Kövess! - utasít. Elindul a romok felé, majd befordul jobbra és eltűnik. Azonnal utána megyek, majd meglátok magam előtt egy lépcsőt, amin lemegyek. Egy ajtót pillantok meg, amit Niall próbál kinyitni.
Leszedi a lakatot, kinyitja a zárakat, mire az ajtó egy nagy nyikorgással kinyílik.
Niall előre megy, és elkezdi a falra felszerelni a láncokat.
- Azt hiszem, hogy halálra fogom magam unni.. - mondom a számat húzogatva, mivel semmi sincs ebben a helységben. Sötét falak, nincs ablak, se semmi. Csak az ajtón lévő rácson keresztül jön be fény.
- A biztonság érdekében - válaszol.
- Te tudod - magam elé teszem a kezem - Nem leszek én olyan fenevad. Nem fogok én semmi rosszat sem csinálni.
- Majd meglátjuk - felnevet - Na gyere ide! - int a kezével. Közelebb lépek hozzá, mire egy pillanat alatt rám csatolja a láncokat egy bilincs segítségével.
- De hiszen ebből kijön a kezem - mutatom neki, majd leszedem magamról egy percre.
- Hidd el. Egyszer még jól fog jönni!
Aggódóan ránézek.
- Egy undorító, nagy, ronda, nyálkás, éles fogú szörny leszek - kezdek bele, mire legördül egy könnycsepp az arcomon, majd Niall mellkasára hajtom a fejem.
- Nem lesz semmi baj! - megsimítja a hajam, majd átölel - Ha ezt az éjszakát átviseled, akkor mindent megteszek majd a közeljövőben, hogy visszaváltozz. Nem volt időnk, hogy ezt most megtegyük, de túl fogod élni. Én hiszek benned!
Szavai megnyugtatnak, és lassan fölemelem a fejem. Halványan elmosolyodok, majd a kezével letörli a könnyeimet. Kezét az arcomon hagyja, majd a tengerkék szemeivel a szemembe néz.
Karjaiban biztonságban érzem magam. Most már én is elhiszem, hogy nem lesz semmi gond sem.
Fejével lassan közelíteni kezd. Félénken próbál közeledni felém a múltkori elutasítás után.
Bátorításképpen én is közelebb viszem a fejem, de egy ideig egyikünk sem csinál semmit. Homlokunk összeér, és ezzel együtt az ajkaink is. Testemen végigfut a hideg, megbizsergek. Leírhatatlan érzés járja át a testem, amit eddig még sosem éreztem.
A csók végén még egyszer egymás szemeibe nézünk, és egyikünk sem bírja ki mosolygás nélkül.
Távolabb lép, én pedig a hátamat a falon csúsztatva leülök.
Egy utolsó pillantást veszünk egymásra, majd egy szempillantás alatt eltűnik.
Hát akkor kezdjük!
2013. július 7., vasárnap
9. rész: Egy másik lény
Kedves olvasóim! Meghoztam a 9. részt! Sajnos úgy vettem észre, hogy mostanában nem nagyon vagytok aktívak. Ezért a következőt 3 komment után hozom! Remélem, hogy elnyeri ez a fejezet a tetszéseteket! Jó olvasást!
- Ez itt egy nagyon régi ház - meséli Josh, amint beérünk a házába.
- Tényleg nagyon régi - mondom, miközben körbenézek. Majdnem olyan mint ahol én élek.Csak itt van néhány modern dolog is. Plazma tévé, hifi rendszer... Na de térjünk a lényegre! Nem azért jöttem, hogy a házban gyönyörködjek!
Végül leültünk tanulni. Nem nagyon figyeltem azt, amit Josh mondott. Egész végig csak azon gondolkoztam, hogy hogy a fenébe szerezzem meg azt a rohadt gyűrűt.
- Josh - szakítom félbe - Ezzel most ne foglalkozzunk! - mondom, majd közelebb megyek hozzá az ágyon. Megfogom a kezét, majd babrálni kezdem az ujjait.
- Tudod - kezdek bele, majd ránézek a kezére - Már amikor megláttalak, tudtam, hogy te más vagy.
- Ezt hogy érted? - összeráncolja a homlokát.
- Nem olyan vagy mint a többi fiú! - válaszolom, majd lefekszek az ágyára - Megfogott benned valami!
- Az érzés kölcsönös - mondja, majd váratlanul fölém mászik. Kezeit a fejem mellett tartja, hogy megtámassza magát.
Josh feje közeledik felém, majd egy lágy csókot nyom a számra. Kisebb csókcsatába kezdünk, és közben véletlenül megharapja az ajkam. Bár ez egy kicsit szexisebbé teszi ezt a helyzetet.
A csókok végén mellém fekszik, majd bekövetkezik az a bizonyos kínos csönd.
*10 perc múlva*
- Josh - ülök fel, miközben halkan szólok neki, de azonnal befogom a számat, amint meglátom, hogy éppen alszik. Itt az idő Liz. Most kell a gyűrűt megszerezni. Óvatosan megfogom az ékszert, majd szép lassan lehúzom az ujjáról.
Szerencsére nem ébredt fel. Gyorsan felpattanok, majd kiviharzok a házból, és gyorsan hazasietek.
*
- Niall! - kiáltom, amint beérek a szobámba. Nem érkezik válasz - Kérlek gyere elő. Tudom, hogy itt vagy! - mondom, majd közelebb megyek az ágyamhoz, de még mindig semmi. Biztos mérges rám, amiért nem hittem neki. Teljesen igaza van. Niall szellem, és ha ő létezik, akkor más lények is létezhetnek.
- Igazad volt... - mondom ki halkan - Nagyon sajnálom! Csak kérlek gyere elő!
Nem történik semmi. Lehajtom a fejem, majd megfordulok, de hirtelen beleütközök valakibe.
- Úristen - kapok a szívemhez - Megijesztettél...
- Sajnálom!
- Nem, Niall - szakítom félbe - Most nekem kell először bocsánatot kérnem. Nagyon hülye voltam, hogy nem hittem neked. Csak tudod Josh elcsavarta a fejemet - magyarázkodok - Oh, mielőtt elfelejteném. Hoztam neked valamit - mondom, majd előveszem a családi ereklyét a zsebemből - Biztos már hiányzott.
Niall kiveszi a kezemből a gyűrűt. Szemében meghatottságot fedezek fel.
- Ezt meg hogy? - kérdezi, majd rám néz.
- Nos - beletúrok a hajamba - Voltam Joshnál... És elcsábítottam egy kicsit- mondom, majd beleharapok egy kicsit az ajkamba - De semmi komoly nincs köztünk.
- Várj csak - rám szól, mire az arca komolyabbá válik. Közelebb jön, majd az ajkamra teszi az egyik ujját, mire felszisszenek - Hogy szerezted azt a kis sebet?
- Josh véletlenül az ajkamba harapott.
- Jézusom! - kap a szájához, majd hátrébb lép.
- Mi az? - értetlenül ránézek.
- Ez nem lehet! - ismételgeti, majd leül az ágyamra - Biztos, hogy Josh volt?
Aprót bólintok.
- Akkor te most... - kezd bele, majd elhallgat.
- Bökd már ki Niall. Valami gond van? - felemelem kicsit a hangom az idegesség miatt - Akkor én most mi?
Reménytelennek tűnik ez az egész. Niall nem nagyon tud megszólalni.
- Ha egy démon - mondja, majd nyel egy nagyot - Megharap egy halandót...Csak egy kicsit is... Akkor démonná változik az ártatlan ember is...
Forróság önti el a testem, és imbolyogni kezdek.
- Micsoda? - értetlenül nézek ki magamból, majd megrázom a fejem - Ez... Most akkor én tényleg...? - kérdezem, de nem tudom befejezni a mondatomat.
Szemeim becsukódnak, majd a végtagjaim elgyengülnek.
*
- Liz, Liz, Liz - meghallom Niall hangját, mire lassan kinyitom a szemeimet. Niall karjaiban találom magam, aki egy vizes törölközőt nyom a homlokomra.
- Mi történt? - kérdezem kómásan, majd megfogom a fejem.
- Elájultál - válaszol aggódóan.
- Ja, igen... - mondom, majd kikászálódok a karjaiból.
- Biztos, hogy jól vagy?
Bólintok.
- Csak tudod... lehetetlen felfogni, hogy én most.. tényleg?
- Valószínű - mondja, majd lenéz a földre.
Arcomra teszem mindkét kezem. A sírás keringet. A tudat, hogy néhány órája még normális ember voltam. És most már más vagyok. Egy olyan lény lettem, amiről nem tudok semmit se.
Végül nem bírom visszatartani a könnyeimet.
- Most mit csináljak? - kérdezem, miközben elerednek a könnyeim.
Niall közelebb jön, majd átölel.
- Segítek neked! Van rá gyógymód, de nem biztos, hogy hatásos lesz... - mondja, majd elhallgat. Mondata hallatán még jobban rám tör a sírás, s ő karjaival még szorosabban magához húz.
- Ez itt egy nagyon régi ház - meséli Josh, amint beérünk a házába.
- Tényleg nagyon régi - mondom, miközben körbenézek. Majdnem olyan mint ahol én élek.Csak itt van néhány modern dolog is. Plazma tévé, hifi rendszer... Na de térjünk a lényegre! Nem azért jöttem, hogy a házban gyönyörködjek!
Végül leültünk tanulni. Nem nagyon figyeltem azt, amit Josh mondott. Egész végig csak azon gondolkoztam, hogy hogy a fenébe szerezzem meg azt a rohadt gyűrűt.
- Josh - szakítom félbe - Ezzel most ne foglalkozzunk! - mondom, majd közelebb megyek hozzá az ágyon. Megfogom a kezét, majd babrálni kezdem az ujjait.
- Tudod - kezdek bele, majd ránézek a kezére - Már amikor megláttalak, tudtam, hogy te más vagy.
- Ezt hogy érted? - összeráncolja a homlokát.
- Nem olyan vagy mint a többi fiú! - válaszolom, majd lefekszek az ágyára - Megfogott benned valami!
- Az érzés kölcsönös - mondja, majd váratlanul fölém mászik. Kezeit a fejem mellett tartja, hogy megtámassza magát.
Josh feje közeledik felém, majd egy lágy csókot nyom a számra. Kisebb csókcsatába kezdünk, és közben véletlenül megharapja az ajkam. Bár ez egy kicsit szexisebbé teszi ezt a helyzetet.
A csókok végén mellém fekszik, majd bekövetkezik az a bizonyos kínos csönd.
*10 perc múlva*
- Josh - ülök fel, miközben halkan szólok neki, de azonnal befogom a számat, amint meglátom, hogy éppen alszik. Itt az idő Liz. Most kell a gyűrűt megszerezni. Óvatosan megfogom az ékszert, majd szép lassan lehúzom az ujjáról.
Szerencsére nem ébredt fel. Gyorsan felpattanok, majd kiviharzok a házból, és gyorsan hazasietek.
*
- Niall! - kiáltom, amint beérek a szobámba. Nem érkezik válasz - Kérlek gyere elő. Tudom, hogy itt vagy! - mondom, majd közelebb megyek az ágyamhoz, de még mindig semmi. Biztos mérges rám, amiért nem hittem neki. Teljesen igaza van. Niall szellem, és ha ő létezik, akkor más lények is létezhetnek.
- Igazad volt... - mondom ki halkan - Nagyon sajnálom! Csak kérlek gyere elő!
Nem történik semmi. Lehajtom a fejem, majd megfordulok, de hirtelen beleütközök valakibe.
- Úristen - kapok a szívemhez - Megijesztettél...
- Sajnálom!
- Nem, Niall - szakítom félbe - Most nekem kell először bocsánatot kérnem. Nagyon hülye voltam, hogy nem hittem neked. Csak tudod Josh elcsavarta a fejemet - magyarázkodok - Oh, mielőtt elfelejteném. Hoztam neked valamit - mondom, majd előveszem a családi ereklyét a zsebemből - Biztos már hiányzott.
Niall kiveszi a kezemből a gyűrűt. Szemében meghatottságot fedezek fel.
- Ezt meg hogy? - kérdezi, majd rám néz.
- Nos - beletúrok a hajamba - Voltam Joshnál... És elcsábítottam egy kicsit- mondom, majd beleharapok egy kicsit az ajkamba - De semmi komoly nincs köztünk.
- Várj csak - rám szól, mire az arca komolyabbá válik. Közelebb jön, majd az ajkamra teszi az egyik ujját, mire felszisszenek - Hogy szerezted azt a kis sebet?
- Josh véletlenül az ajkamba harapott.
- Jézusom! - kap a szájához, majd hátrébb lép.
- Mi az? - értetlenül ránézek.
- Ez nem lehet! - ismételgeti, majd leül az ágyamra - Biztos, hogy Josh volt?
Aprót bólintok.
- Akkor te most... - kezd bele, majd elhallgat.
- Bökd már ki Niall. Valami gond van? - felemelem kicsit a hangom az idegesség miatt - Akkor én most mi?
Reménytelennek tűnik ez az egész. Niall nem nagyon tud megszólalni.
- Ha egy démon - mondja, majd nyel egy nagyot - Megharap egy halandót...Csak egy kicsit is... Akkor démonná változik az ártatlan ember is...
Forróság önti el a testem, és imbolyogni kezdek.
- Micsoda? - értetlenül nézek ki magamból, majd megrázom a fejem - Ez... Most akkor én tényleg...? - kérdezem, de nem tudom befejezni a mondatomat.
Szemeim becsukódnak, majd a végtagjaim elgyengülnek.
*
- Liz, Liz, Liz - meghallom Niall hangját, mire lassan kinyitom a szemeimet. Niall karjaiban találom magam, aki egy vizes törölközőt nyom a homlokomra.
- Mi történt? - kérdezem kómásan, majd megfogom a fejem.
- Elájultál - válaszol aggódóan.
- Ja, igen... - mondom, majd kikászálódok a karjaiból.
- Biztos, hogy jól vagy?
Bólintok.
- Csak tudod... lehetetlen felfogni, hogy én most.. tényleg?
- Valószínű - mondja, majd lenéz a földre.
Arcomra teszem mindkét kezem. A sírás keringet. A tudat, hogy néhány órája még normális ember voltam. És most már más vagyok. Egy olyan lény lettem, amiről nem tudok semmit se.
Végül nem bírom visszatartani a könnyeimet.
- Most mit csináljak? - kérdezem, miközben elerednek a könnyeim.
Niall közelebb jön, majd átölel.
- Segítek neked! Van rá gyógymód, de nem biztos, hogy hatásos lesz... - mondja, majd elhallgat. Mondata hallatán még jobban rám tör a sírás, s ő karjaival még szorosabban magához húz.
2013. július 1., hétfő
8. rész: Josh kiléte
Kedves olvasóim! Sajnálom, hogy késtem, és most nagyon rosszul érzem magam emiatt. Táborban voltam, ahol nem volt időm írni, de szerencsére mostantól sokkal több szabadidőm lesz! A másik dolog, hogy érdekelne-e titeket egy új blog, ahol a hétköznapi életemet írnám? Komiba írjátok meg!:) Szóval jó olvasást!
- Szóval hogy hívják az elhunyt barátodat? - kérdezi Niall a szobámban ülve.
- Dylan - válaszolom halkan - Hogy fogod megtalálni?
- Ahhoz, hogy megtaláljuk, kapcsolatba kell lépnem a többi holttal teliholdkor. Ami holnap lesz.
Aprót bólintok, majd lefekszek az ágyra.
- Elfáradtam - kijelentem - Nem volt annyira jó érzés ott lent lenni. Izgalmas volt, olyan volt, mint egy filmben. Azt hittem, hogy ez biztos állati, ha ez történik velem. De rájöttem, hogy meg is halhattam volna, ha bent ragadok. 18 évesen nem szeretnék még meghalni így.
- Megértem - mondja Niall, miközben mellém fekszik - De te legalább meghalsz.
- Héé - fordulok felé - Ez nem volt szép! - elmosolyodok.
Bocsánatot kér, majd meggondolja magát és felül.
- Megkeresem azt a gyűrűt - mondja, mire feláll, és kimegy a szobából. Egy nagy levegőt veszek, az oldalamra fekszek, és hirtelen már a képzeleteimben járok.
*
- Liz - meghallom Niall hangját, mire lassan kinyitom a szemeimet.
- Hány óra van? - kérdezem kicsit álmosan.
- 4 - válaszolja - Amikor visszaértem már aludtál.
- És miért ébresztettél fel? - förmedek rá. Nem szeretem, ha felkeltenek, ha már elaludtam.
Niall arcán egyszerre csalódottság és düh ül ki. Szemeiben látom, hogy valami baj van. Megakarok szólalni, de abban a pillanatban a szavamba vág.
- Nem találom a gyűrűt - mondja, majd elhallgat. Összeráncolt homlokkal felülök.
- Az hogy lehet? - csodálkozok - Nem azt mondtad, hogy itt van?
- De. De nem találom. Pedig nem nyúltam hozzá sose - értetlenül rám néz - Talán Josh volt!
- Niall - szólok rá komolyan - Fejezd ezt be! Josh sosem tenne ilyet! Nem hiszek neked! Csak azt szeretnéd, hogy ne legyek vele! - mondom hangosan. Nem értem, hogy mit csinálok, de tudom, hogy nem Josh tehet róla. Lehet, hogy démon vagy mi a fene, de ezt nem csinálná meg.
- Liz - próbál lenyugtatni - Hát nem hiszel nekem? - kérdezi miközben a szemembe néz.
- Ez hülyeség - megrázom a fejem. Azt még elhiszem, hogy szellemek léteznek, na de hogy Josh démon lenne... Ezt az elején még bevettem. De most már nem
-Josh.nem.démon - mondom tagolva - Miért tenne ilyet? - hunyorítok a szememmel.
- Mert nem szeretné, ha újra élnék - próbál meggyőzni.
Halványan elmosolyodok.
- És valami baja lenne, ha újra az élők közt lennél...?
- Igen, mert... - kezd bele, de elhallgat.
- Mert? - felhúzom a szemöldököm.
Rövid szünet után újra megszólal.
- Ezt még nem mondhatom el!
- Rendben, oké - lenézek a földre - Akkor most úgy gondolom, hogy itt befejeztük ezt az egészet.
- Ezt hogy érted? - kíváncsian rám néz.
Magam sem értem, hogy hogy értem ezt az egészet, ezért csak elküldöm.
- Csak menj ki! - mutatok az ajtó felé, mire azonnal kimegy.
Leborulok az ágyra, majd az arcomra helyezem mindkét kezem.
Mi a fenét csinálok? Agyamra ment ez az egész szellemes dolog.
Hirtelen eszembe jut Josh. A vita fő témája. Nem is voltam magamnál, csak leüvöltöttem Niall fejét. De hát alig ismeri Josht. Vagy... Talán még is? Hogyan feltételezi, hogy démon...? Én már nem értek semmit se. Túl zavaros ez nekem.
Az életem amúgy is zavaros és filmbe illő. Amióta Dylan elment nem tudom, hogy hol jár az agyam. Csak megyek előre de nem figyelek semmire sem, ami körülöttem történik.
Josh számomra egy igazi férfi. A megjelenése, a kisugárzása is azt jelzi, hogy komoly. Ilyen volt Dylan is. Talán ezért védem őt és ragaszkodok ennyire hozzá. Ha Niallnak igaza van, akkor lehet, hogy nem akarom beismerni, hogy Josht rossz szándék vezérli.
Annyira szeretnék Niallnak hinni, de így nagyon nehéz, hogy a "démon" a régi barátomra emlékeztet.
A gondolataim egyre csak összezavarják ezt az egészet. Nem tudom, hogy kinek higgyek.
Csak egy megoldás van, hogy kiderítsem az igazságot ha Niall nem mondja el nekem. Ha Joshnál van a gyűrű, akkor tényleg gonosz. Ezt viszont minnél hamarabb ki kell derítenem.
*
- Liz! - kelt anya reggel - Te ruhában aludtál? És miért vagy pókhálós?
Azonnal felpattanok az ágyról és lenézek magamra.
- Ez...? - kérdezem a ruhámat fogva - A padláson kerestem valamit és utána elfelejtettem letisztítani magam és nagyon álmos voltam és elaludtam...
- Rendben, de siess - sürget - Mindjárt itt a busz!
Oh igen a suli! Teljesen kiment a fejemből!
Gyorsan előkapok egy tiszta fehérneműt, egy pólót és egy nadrágot, majd átöltözök.
- És a reggeli? - kérdezi anya, miközben felkapom a táskám és kinyitom a bejárati ajtót.
- Majd a suliba eszek valamit! - válaszolom gyorsan és kilépek a házból.
Tesiórán is megirigyelhető sebességgel keresztülfutok a betonúton, amíg oda nem érek a buszmegállóhoz. Szerencsére pont jön a jármű, és felszállok rá.
Az iskolába beérve megpillantom Josht a szekrényénél. Nagy bátorságot veszek, majd odamegyek hozzá.
- Oh, szia Liz - köszön mosolyogva.
- Szia! - köszönök vissza - Ma is tudnál korrepetálni? - kérdezem a lényegre térve.
- Persze, hányra menjek? - kérdezi, majd a hajába túr. Nem hiszem el. Az ujján egy gyűrű van.
- Bocsi, de honnan van ez a gyűrű? - megfogom a kezét, hogy jobban szemügyre vehessem az ékszert.
- Nos - lenéz a földre - Csak egy családi ereklye - válaszol kicsit zavartan. Megforgatom az ujján, hogy jobban megnézzem, amikor hirtelen észreveszek egy szót.
"Horan"
Összeráncolom a homlokomat, amint meglátom a nevet. Ez Niallé. Hát igazat mond. Most nagyon hülyén érzem magam.
- Na akkor mikor menjek? - tereli el a figyelmet, majd gyorsan elrántja a kezét, és felnézek rá.
- Most én mennék át hozzád ha nem baj - bököm ki - Ma anya vendégeket vár a házba - füllentek.
- Nekem oké - megvonja a vállát - Akkor a suli előtt 3-kor találkozunk?
- Aha - mondom mosolyogva, majd intek egyet és elmegyek.
Ezt nem tudom elhinni. Josh tényleg lopott. Már csak egy dolgot kell megcsinálnom. Visszaszerezni, hogy Niall újra éljen.
- Szóval hogy hívják az elhunyt barátodat? - kérdezi Niall a szobámban ülve.- Dylan - válaszolom halkan - Hogy fogod megtalálni?
- Ahhoz, hogy megtaláljuk, kapcsolatba kell lépnem a többi holttal teliholdkor. Ami holnap lesz.
Aprót bólintok, majd lefekszek az ágyra.
- Elfáradtam - kijelentem - Nem volt annyira jó érzés ott lent lenni. Izgalmas volt, olyan volt, mint egy filmben. Azt hittem, hogy ez biztos állati, ha ez történik velem. De rájöttem, hogy meg is halhattam volna, ha bent ragadok. 18 évesen nem szeretnék még meghalni így.
- Megértem - mondja Niall, miközben mellém fekszik - De te legalább meghalsz.
- Héé - fordulok felé - Ez nem volt szép! - elmosolyodok.
Bocsánatot kér, majd meggondolja magát és felül.
- Megkeresem azt a gyűrűt - mondja, mire feláll, és kimegy a szobából. Egy nagy levegőt veszek, az oldalamra fekszek, és hirtelen már a képzeleteimben járok.
*
- Liz - meghallom Niall hangját, mire lassan kinyitom a szemeimet.
- Hány óra van? - kérdezem kicsit álmosan.
- 4 - válaszolja - Amikor visszaértem már aludtál.
- És miért ébresztettél fel? - förmedek rá. Nem szeretem, ha felkeltenek, ha már elaludtam.
Niall arcán egyszerre csalódottság és düh ül ki. Szemeiben látom, hogy valami baj van. Megakarok szólalni, de abban a pillanatban a szavamba vág.
- Nem találom a gyűrűt - mondja, majd elhallgat. Összeráncolt homlokkal felülök.
- Az hogy lehet? - csodálkozok - Nem azt mondtad, hogy itt van?
- De. De nem találom. Pedig nem nyúltam hozzá sose - értetlenül rám néz - Talán Josh volt!
- Niall - szólok rá komolyan - Fejezd ezt be! Josh sosem tenne ilyet! Nem hiszek neked! Csak azt szeretnéd, hogy ne legyek vele! - mondom hangosan. Nem értem, hogy mit csinálok, de tudom, hogy nem Josh tehet róla. Lehet, hogy démon vagy mi a fene, de ezt nem csinálná meg.
- Liz - próbál lenyugtatni - Hát nem hiszel nekem? - kérdezi miközben a szemembe néz.
- Ez hülyeség - megrázom a fejem. Azt még elhiszem, hogy szellemek léteznek, na de hogy Josh démon lenne... Ezt az elején még bevettem. De most már nem
-Josh.nem.démon - mondom tagolva - Miért tenne ilyet? - hunyorítok a szememmel.
- Mert nem szeretné, ha újra élnék - próbál meggyőzni.
Halványan elmosolyodok.
- És valami baja lenne, ha újra az élők közt lennél...?
- Igen, mert... - kezd bele, de elhallgat.
- Mert? - felhúzom a szemöldököm.
Rövid szünet után újra megszólal.
- Ezt még nem mondhatom el!
- Rendben, oké - lenézek a földre - Akkor most úgy gondolom, hogy itt befejeztük ezt az egészet.
- Ezt hogy érted? - kíváncsian rám néz.
Magam sem értem, hogy hogy értem ezt az egészet, ezért csak elküldöm.
- Csak menj ki! - mutatok az ajtó felé, mire azonnal kimegy.
Leborulok az ágyra, majd az arcomra helyezem mindkét kezem.
Mi a fenét csinálok? Agyamra ment ez az egész szellemes dolog.
Hirtelen eszembe jut Josh. A vita fő témája. Nem is voltam magamnál, csak leüvöltöttem Niall fejét. De hát alig ismeri Josht. Vagy... Talán még is? Hogyan feltételezi, hogy démon...? Én már nem értek semmit se. Túl zavaros ez nekem.
Az életem amúgy is zavaros és filmbe illő. Amióta Dylan elment nem tudom, hogy hol jár az agyam. Csak megyek előre de nem figyelek semmire sem, ami körülöttem történik.
Josh számomra egy igazi férfi. A megjelenése, a kisugárzása is azt jelzi, hogy komoly. Ilyen volt Dylan is. Talán ezért védem őt és ragaszkodok ennyire hozzá. Ha Niallnak igaza van, akkor lehet, hogy nem akarom beismerni, hogy Josht rossz szándék vezérli.
Annyira szeretnék Niallnak hinni, de így nagyon nehéz, hogy a "démon" a régi barátomra emlékeztet.
A gondolataim egyre csak összezavarják ezt az egészet. Nem tudom, hogy kinek higgyek.
Csak egy megoldás van, hogy kiderítsem az igazságot ha Niall nem mondja el nekem. Ha Joshnál van a gyűrű, akkor tényleg gonosz. Ezt viszont minnél hamarabb ki kell derítenem.
*
- Liz! - kelt anya reggel - Te ruhában aludtál? És miért vagy pókhálós?
Azonnal felpattanok az ágyról és lenézek magamra.
- Ez...? - kérdezem a ruhámat fogva - A padláson kerestem valamit és utána elfelejtettem letisztítani magam és nagyon álmos voltam és elaludtam...
- Rendben, de siess - sürget - Mindjárt itt a busz!
Oh igen a suli! Teljesen kiment a fejemből!
Gyorsan előkapok egy tiszta fehérneműt, egy pólót és egy nadrágot, majd átöltözök.
- És a reggeli? - kérdezi anya, miközben felkapom a táskám és kinyitom a bejárati ajtót.
- Majd a suliba eszek valamit! - válaszolom gyorsan és kilépek a házból.
Tesiórán is megirigyelhető sebességgel keresztülfutok a betonúton, amíg oda nem érek a buszmegállóhoz. Szerencsére pont jön a jármű, és felszállok rá.
Az iskolába beérve megpillantom Josht a szekrényénél. Nagy bátorságot veszek, majd odamegyek hozzá.
- Oh, szia Liz - köszön mosolyogva.
- Szia! - köszönök vissza - Ma is tudnál korrepetálni? - kérdezem a lényegre térve.
- Persze, hányra menjek? - kérdezi, majd a hajába túr. Nem hiszem el. Az ujján egy gyűrű van.
- Bocsi, de honnan van ez a gyűrű? - megfogom a kezét, hogy jobban szemügyre vehessem az ékszert.
- Nos - lenéz a földre - Csak egy családi ereklye - válaszol kicsit zavartan. Megforgatom az ujján, hogy jobban megnézzem, amikor hirtelen észreveszek egy szót.
"Horan"
Összeráncolom a homlokomat, amint meglátom a nevet. Ez Niallé. Hát igazat mond. Most nagyon hülyén érzem magam.
- Na akkor mikor menjek? - tereli el a figyelmet, majd gyorsan elrántja a kezét, és felnézek rá.
- Most én mennék át hozzád ha nem baj - bököm ki - Ma anya vendégeket vár a házba - füllentek.
- Nekem oké - megvonja a vállát - Akkor a suli előtt 3-kor találkozunk?
- Aha - mondom mosolyogva, majd intek egyet és elmegyek.
Ezt nem tudom elhinni. Josh tényleg lopott. Már csak egy dolgot kell megcsinálnom. Visszaszerezni, hogy Niall újra éljen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)