11. rész: Változás

Sziasztok! Meghoztam a 11. részt! Biztos már kíváncsiak vagytok, hogy mi fog történni, szóval...íme :)

*Niall szemszöge*

Nagy szerencsémre megtaláltam Dylant. Ő is szellem maradt, de nem volt oka arra, hogy kísértsen velem ellentétben. A szívem tart a házban, nem enged engem el a többi holt közé, hogy rendes további életem legyen.
Dylannel út közben elbeszélgettünk egy kicsit. A történetéről, az életéről és természetesen Lizről. Kiderült, hogy elég szoros kapcsolatban voltak, annak ellenére, hogy elég sokszor veszekedtek, amiatt, mert Dylan állandóan leitta magát. Emiatt is halt meg, mert ittasan vezetett. Azok a régi szép idők, amikor még nem voltak ilyen vad bulik. Mindig tátott szájjal figyeltem, amikor Liz néha mesélt ezekről a dolgokról.
Még szerencse, hogy ő nem ment bele ilyenekbe.
- Nem tudom elhinni, hogy újra láthatom - mondja elvarázsolva.
- Azért készülj fel rá, hogy lehet, hogy nem emberi formájában látod majd...
- Ezt mégis hogy érted? - megáll egy percre, és értetlenül rám néz.
- Lizt megharapta egy démon.
- És akkor most mi lesz?
- Valószínűleg Ő is démon lett és ma éjszaka változik először át.
- És egyedül hagytad ilyen állapotban? - kérdezi kicsit mérgesen.
- Tud magára vigyázni. Biztonságos helyen van. Nem történhet semmi rossz!
Végül beletörődik abba, hogy ennek így kell lennie, és hogy Liz tényleg tud magára vigyázni.
Valahogy nem jön be nekem ez a Dylan. Olyan furcsa.
Mintha ő tudná az elejétől a végéig, hogy mi lesz Lizzel. Hányok tőle...
- És... - kezd bele majd nyel egyet - Most van barátja?
Erre mit is kéne mondanom? Még nem beszéltük meg, hogy mi most együtt leszünk-e, de tudom, hogy az a csók mindent eldöntött.
- Igen, van - mondom nyugodtan. Arcára mintha szomorúság ülne ki, de gyorsan elhessegeti ezt az érzést, majd megszólal:
- Siessünk!


*Liz szemszöge*

A bezárt szobában ülve egyre idegesebb leszek. Már rég át kellett volna, hogy változzak. Bár nem tudom, hogy hány óra, de biztos vagyok benne, hogy már elmúlt éjfél. A rácsokon keresztül több fény jön be, és ilyenkor tudom, hogy már éjfél körül lehetünk.
Emellett semmi változást nem érzek. Nincs fájdalmam, ugyanolyan vagyok mint mindig. Még van józan gondolkozásom, szóval még ember lehetek.
A másik ami miatt izgulok, az Dylan. 
Remélem, hogy Niall megtalálta, és akkor újra láthatom. Nem tudtam tőle elbúcsúzni, és meg is akarok tudni pár dolgot. Például hogy miért ült autóba olyan állapotban. Annyi kérdés kavarog már régóta a fejemben... Talán most ezekre végre választ kapok, és túlléphetek.

*Niall szemszöge*

A romokhoz érve hirtelen furcsa érzés kerít a hatalmába. Mintha valami nem lenne rendben. Dylannak nem szeretnék szólni, ezért csak megyünk tovább.
A lépcsőn lemenve bekövetkezik az a rossz látomásom. Az ajtó nyitva.
- Ne, ne, ne - ismételgetem.
- Én megmondtam - mondja kicsit beképzelten. Ó istenem valaki szabadítson meg ettől a fiútól!
Közelebb megyek a láncokhoz és meglátom, hogy nincs felfeszítve, ép mint amikor elhoztam a házból. És rádöbbenek.
- Nem változott át... De ez hogy lehet?
- Liznek mindig is erős volt az immunrendszere. Mindig egészséges volt, nagyon nagyon ritkán volt beteg. Talán 2 évente egyszer. Lehet, hogy kivédte ezt is - szól közbe.
Ez furcsa. Ilyenről még sose hallottam. Jó, rendben, akkor lehet, hogy tényleg ember maradt, de akkor mégis hova tűnt?
Ösztöneim azt súgják, hogy bajban. Valami veszélyes helyre megy. Érzem, hogy negatív erő veszi körül.
- Tudom, hogy hol van! - beugrik hírtelen - De nincs sok időnk. Nincs biztonságban.

*Liz szemszöge*

Furcsa hangokat hallottam. A kíváncsiságom vezet valahová. Egyszerűen csak követem azokat a zajokat, amikre figyelmes lettem.
Egy híd szerű kis építmény áll előttem. Elég hátborzongató ez az egész... A híd kicsit rozoga, de elindulok rajta.
A végéhez érve fáklyák fényeit látom meg. Lassan, óvatosan közelebb megyek a fény forrás felé, mire dobnak a hangját hallom meg. Az erdő sűrű fái és bokrai közt elbújok, hogy meglessem, mi történik.
Embereket látok. Egy nagy trónon ül valaki mellette pedig 2 őr áll.
Hirtelen még több fáklya lángra lobban, ami segítségével jobban látok.
Valaki megérkezik. Amint megfordul meglátom az arcát. Ez Josh. De mégis mit keres itt?
Hirtelen a dobok elhalkulnak, majd Josh a trónon ülő ember elé lép.
- Elvégezted a feladatod? - kérdezi a királynak tűnő férfi.
- El - válaszolja nyugodtan Josh - De nem biztos, hogy tartós lesz.
- Ezt mégis hogy érted? - összeráncolja a homlokát.
- Csak egy kicsit haraptam meg.
A férfi feláll, majd megindul Josh felé.
- Nemhogy még azt a gyűrűt is elveszted, de még ezt sem sikerül teljesítened? - kérdezi kicsit mérgesen, majd egyre gyorsabban kezdi venni a levegőt. Arcán mintha az erek kidagadnának, de aztán észreveszem, hogy az egész teste megduzzad.
Hirtelen letépi magáról a ruhát, és ezzel együtt egy teljesen más lénnyé változik. Egy kicsit sikítok, de remélem, hogy nem hallották meg a morgástól.
Átváltozott. Most először látok démont. Úristenem. Melegség önti el a testem, gyorsabban kezdek el lélegezni.
- Várjunk csak... - megáll egy kis időre, majd szimatolni kezd. A többiek is így tesznek és a démonná változott ember határozottan kimondja:
- Van velünk egy kívülálló!